Járta a bonc erdőt-hegyet, oktatgatta a híveket. Irgalomra, emberségre, tiszta szívre, szeretetre.
Hegyek között az erdőben, élt egy vadász vadra lesben. Kedve-teltig vadászgatott, vadra nyíllal nyilazgatott.
Ballag a bonc erdők útján, hegyek között vándorolván s jön a vadász az íjjával, nyíllal átlőtt zsákmányával. Megáll a bonc vadász előtt, akár egy nagy bűnös előtt, szemet mereszt a vadászra s szigorúan így szól rája:
– Elkárhozik a te lelked, hagyd abba a kedvtelésed.
– Miért? – kérdi csudálkozva, a bonc előtt meghajolva.
– Azért, mert ölsz állatokat, rókát, nyulat, madarakat. Ember is fél elmúlástól, az állat is a haláltól – szól a szent bonc feddő hangon s így folytatja papos hangon:
– Ha rátörnek életedre, harag száll rá a lelkedre. Úgy-e vadász, úgy-e íjász? Épp úgy a vad, ha támadják, vagy életét ha megrontják. Vadnak is van érző lelke, multból rászállt énes-élte. Sok állatot nyilazgattál, sok madarat pusztítgattál s az lesz érte büntetésed, holtod után új életed vagy állatban folytatódik, vagy madárba bujtatódik. Intő-szómra ha nem hallgatsz, íjazást ha abba nem hagysz, elkárhozik a te lelked. Hagyd abba a kedvtelésed. Úgy-e vadász, úgy-e íjász?
Vadászember eltűnődik, mélyen-hosszan tanakodik s mosoly suhan át az arcán, száját ilyen szókra nyitván:
– Megértettem bölcs szavadat, megszívlelem tanácsodat. Holtom után új életem, állatban ha meglelhetem, úgy-e te bonc, úgy-e te bölcs?
– Nemkülönben, – felel a szent, ismételvén szavát újfent.
– Akkor inkább abbahagyom, kedvtelésem nem folytatom, – szól a vadász megadóan, meghajolva bűnbánóan.
– Öröm nekem megtérésed, – ujjong a bonc a beszédnek s tipeg-topog körülötte, íjat-nyilat nézegetve.
Ám a vadász nagyhirtelen, ajzott nyíllal a kezében, boncnak szegzi a fegyverét, még átjárja vele szívét. Holttá sápad boncnak arca, gyökeret ver a két lába s keze remeg, ajka hebeg:
– Miért kívánod életemet?
Nyugodtan szól vadász szava, íját, nyilát célba tartva:
– Azért török a vesztedre, azért rontok életedre, hogy majdan a holtom után, lelkem másba vándorolván, új életet ha majd kezdek, te helyedre bonc lehessek. Boncnak inkább lesz rá módom, hogy vétkem leimádkozom s rókát, nyulat mert lelőttem, könnyebb lesz a vezeklésem. Úgy-e te bonc, úgy-e te bölcs?
Néz a vadász bonc arcába, íját, nyilát lebocsátva és amint elmosolyodott, bonc szó nélkül elódalgott.