Ellentétek Németország és Olaszország, valamint Magyarország és Lengyelország között a magyar- lengyel határ kérdésében. Egyre nő a német és a szovjet külpolitikai nyomás Lengyelországra.
A magyar kormány ezekben a napokban a Kárpátalja visszaszerzése érdekében újabb, most már Lengyelországgal közösen tervezett akció kudarcát volt kénytelen földolgozni. A magyar-lengyel tervekkel szemben november 21-én Németország és Olaszország is keményen föllépett, amelynek hatására a magyar kormány visszakozni kényszerült. Az ügy következményeként november 28-án lemondott Kánya Kálmán külügyminiszter, akinek helyére gróf Csáky István került.
A jól fejlődő lengyel-japán kapcsolatokra vetett árnyékot az a szovjet-lengyel deklaráció, amelyről Jungerth december 8-án „Szigorúan bizalmas!” jelentésben tájékoztatta Csákyt. Jungerth szerint a moszkvai lengyel nagykövetség és a külügyi népbiztosság is homályban hagyta a deklarációt és igyekezett azt bagatellizálni. Ugyanakkor a szovjetek igyekeztek a nyilatkozatot úgy beállítani, mintha az egész Kelet-Európa politikai helyzetére nézve döntő befolyással lenne.
A moszkvai japán és német nagykövetség, valamint a balti országok követségei igyekeztek biztos információkat szerezni a deklaráció valódi céljairól. Jungerth azt írta, hogy a japán diplomáciát kellemetlenül érintette a szovjet-lengyel deklaráció, mivel a japánok Lengyelországot Németország mellett biztos szovjetellenes országnak tekintették.
A tokiói lengyel nagykövet igyekezett meggyőzni a tokiói kormányt, hogy a deklaráció nem jelenti a lengyel kormány politikájának megváltozását Japán irányában, a moszkvai japán nagykövet azonban utasítást kapott Tokióból, hogy derítse ki, milyen politikai következményei lehetnek a történteknek.
A magyar követ szerint Grzybowski moszkvai lengyel követ azt a benyomást akarta kelteni, hogy a deklarációnak nincs köze a német-lengyel viszonyhoz, s főként annak romlásához. A lengyel nagykövet kijelentette Tógónak, hogy ő már szeptember 18-án említést tett Patyomkin helyettes külügyi népbiztosnak, amikor még nem voltak ellentétek a németekkel, Litvinov azonban csak jóval később válaszolt erre politikai javaslatokkal. Grzybowski szerint a lengyelek ebből ki akarták hagyni a politikát, Tógót azonban ez nem nyugtatta meg, mivel úgy gondolta, hogy a nyilatkozat demonstratív lépés Berlin ellen. Tógó szerint a nyilatkozat árt a japán-lengyel viszonynak és a japán –lengyel terveknek is, amelyek célja, hogy egy szovjet-német konfliktus esetén a két ellenséges nagyhatalom között fekvő országokat Németország mellé állítsa.
„Én jól ismerem Hitlert, és meggyőződésem, hogy nem fogja ezt csöndben eltűrni. Ő egy diktátor, aki nem felejti el az ilyen dolgokat, és keményen visszavág” –mondta Tógó Jungerthnek.
A japán nagykövet szerint a szovjet-lengyel nyilatkozat hátterében az állt, hogy a lengyelek kedvetlenné váltak Németország magatartása miatt, amelyet a lengyel-magyar határ kérdésében tanúsított. Tógó szerint meg lehetett volna oldani a magyar-lengyel határ problémáját.
A balti államok moszkvai követei tartottak Németország ellenlépéseitől, ugyanakkor megnyugvással vették tudomásul, hogy helyreállt a jószomszédi viszony Lengyelország és a Szovjetunió között.
A nyilatkozat magyarországi hatását illetően Jungerth megjegyezte, hogy négy év feszültség után normális kapcsolat alakult ki Varsó és Moszkva között, ami a magyar-lengyel barátságra való tekintettel nyilvánvalóan nagy jelentőséggel bír a magyar külpolitikára is. A moszkvai magyar követ azt a történelmi példát hozta föl, amikor Báthory István lengyel király halála után Rettegett Iván azt követelte a lengyel nemesektől, hogy őt válasszák Lengyelország királyává, mert addig nem lesz nyugalom és barátság a lengyel és az orosz nép között, amíg nem lesz közös uralkodójuk.
„Ez a tétel ma épp úgy áll, mint Rettenetes Iván idejében és Moszkva törekvéseiben sem történt azóta változás. Minthogy pedig Varsóban most épp oly kevésbé kívánják Moszkvát fejük fölé, mint akkoriban, nem hiszem, hogy a fenti deklaráció egy szorosabb és Kelet-Európára sorsdöntő szovjet-lengyel politikai összműködésnek képezi kiindulópontját, bármennyire is óhajtja ezt a szovjet diplomácia” –jellemezte a valós szovjet-lengyel viszonyt Jungerth. /1/
Amint a későbbi események mutatták, Tógó és Jungerth is jól látta a nemzetközi politikai eseményeket. A titkos szovjet- amerikai szerződéssel a Szovjetunió megkapta annak lehetőségét, hogy visszaállítsa a volt cári Oroszország nyugati határait, ugyanakkor a szovjet diplomácia feladata volt, hogy a németeket és a lengyeleket egymásnak ugrassza, miközben a Szovjetunió halászhat a zavarosban. Tekintettel arra, hogy Németországnak és Lengyelországnak súlyos területi vitái voltak, csak egy apró momentum kellett, ami Hitlert Lengyelország ellen fordítja. 1938 végén a szovjet-lengyel barátsági egyezménnyel, de főként ennek szovjet interpretálásával ez a momentum létrejött, ami Lengyelországra nézve tragikus következményekkel járt.
Tógó idézett, Lengyelországgal kapcsolatos kijelentése Magyarország vonatkozásában is igaz volt.
Egy korábbi, központilag irányított magyarellenes német sajtókampány hűen tükrözte a Führer Magyarországhoz való viszonyát, egyben figyelmeztetést is jelentett, hogy Hitler nem felejt, „és keményen visszavág”. Magyarország esetleges ellenszegülésének megtörésére Hitler már 1938-ban fölvetette Magyarország megszállásának ötletét, s a mindenkori magyar diplomáciának ügyesen kellett lavíroznia, hogy elkerülje ezt a végzetes lépést.
Az angolokat és a franciákat Magyarország csak addig érdekelte, amíg valamilyen hasznot húzhattak a magyar külpolitikából, ellenben a német fenyegetéssel szemben semmilyen támaszt nem tudtak, de nem is akartak nyújtani.
Folytatjuk.
1. Magyar Országos Levéltár, Külügyminisztérium Politikai Iratai, K 63 Moszkva, 1938. december 8.
