Egy tigriskölyök vetődött be egyszer egy községbe. Gyengécske volt még, egy pár napos ha lehetett csak. Arra járt épp egy nőstény kutya, meglátta és megsajnálta a csendes nyöszörgését.
– Ó, szegény kis árvácska, elhagyatott tigrisgyerek; vajjon hol maradhatott el az anyjától? – szól a néne szánakozva.
Sír-rí a kis tigriskölyök, egyébhez se értett még.
– Magamhoz veszem én szegénykét, – mondja a kutyaasszony és felkapja a hátára s viszi haza a kunyhójába.
Egy medve lakott volt a szomszédságban, és amint meglátta a tigriskét a kutyáéknál, elfogta a nagy irígység.
– Jól járt a szomszéd, – dörmögi magában. – Kár, hogy a kutyáék közé került, nem pedig énhozzám. Nem mindennapi a tigrisféle, nagy ritkán, ha egy-egy mutatkozik.
A tigriske eközben nőtt, növekedett és idő multával az uccára is ki-kijárogatott már. Jó dolga volt a kutyáéknál, szelíd lett és engedelmes. A kapzsi medve azonban sehogyse tudott belenyugodni, hogy a szomszédjáé legyen a tigris. Meglesi egyszer az uccán és így szól az állatkához.
– Kis tigriske, gyere hozzám, színig tele az én ládám; kapsz játékot, szép viganót, jóllakásig ennivalót. Erős tigrisnek volnál te az ivadéka és neked is dolgoznod kellene, hogy megnőjjön az erőd és megjöjjön a bátorságod. Ha ott maradsz a kutyáéknál, elsatnyulsz és elgyengülsz, sose lesz belőled igazi tigris. Dolgod is lenne nálam, jól is tartanálak, mindenféle édességgel, csurgatottal, édes mézzel. Tigrisnek nevelnélek, félne tőled az egész falu.
Elkábította a sok beszéd az apró tigriskét és odasompolyog a medve mellé.
– Inkább vagyok nagy medvénél, mint azoknál a kutyáéknál, – gondolja a tigriske és már indul is a medve után, annak a barlangjába.
Ugy gondolta a lompos medve, hogy ha megszokik nála a tigris és ha megerősödik, senki fiától se kell többé félnie. Nyugodtan aludhatik majd a vackában.
Lusta volt ám a renyhe medve, sokat hevert, mindig henyélt és nem igen törődött az állatkájával. Hát még, amikor a telet is átaludta. El is felejtette azt a sok jót, amit a kutya nénétől tanult; dologkerülő lett a kis tigris és egyre csak az uccákon csatangolt. Se erőben nem növekedett, se tudásban nem gyarapodott és kicsinynek maradt, akárcsak egy macska. Egész nap a játékon volt az esze és vagy lepkézett vagy labdázott, vagy a réten bogarászott. Bezzeg kerülte a bambuszerdőt, meg a hegyek zeg-zugait. A sárkánynak még a hírétől is félt, és üvölthetett őfelőle a szélvihar, messze elkerülte, hacsak a fütyülését hallotta is.
Jókésőre kapott észbe a medve, hogy nem tigriskedik ám a tigriskölyök. Eleget is ócsárolta, nap-nap után korholgatta; de ha elnyomta az álom, megint csak nem törődött vele.
Felébred egy napon a medve, hát ott nyivákol a tigris, akár csak egy macskakölyök. Rámordul nagy haragjában a medve, kapja a hátára és cammog vele a kutyáék háza felé.
– Innen került hozzám, ide hozom megint vissza, – mondja és otthagyja a kapufélfánál.
Összekuporodik a tigriske és csak azt várja, hogy majd csak kijön az anyóka és vissza fogadja kölykének. Nyílik is az ajtó nemsokára és kilép rajta a kutyanéne.
– Nénécském! – nyivákol a tigriske, és odafut a kutyához.
– Ki vagy, mit akarsz? – kérdi barátságtalanul a kutya, mintha sose látta volna az állatkát.
– Én vagyok, a tigriske, akit felneveltél, – feleli félénken.
– Mért jöttél? – kérdi megint a kutya. – Mi keresni valód nálam?
– Elkergetett a medve, – szepegi a tigris, – megint csak hozzád jöttem vissza, az is hozott el idáig.
Már rég bántotta a kutyát a kis állat nagy hálátlansága, hogy szó nélkül ódalgott el a házából és tudni se akar többé róla. Könyörgésre fogja a tigris a dolgot, hogy nincs, ahová lehajtsa a fejét, engedje be a házába.
Mérgesen vakkant rá a kutya, hogy nem tart ő naplopót a házánál és aki egyszer elszokott a munkától, nincs abban többé köszönet.
Elsomfordál a kis tigris, és mert vézna is lett a medvénél, meg gyávácska is, még csak a közelébe se merészkedik a többi állatféléknek. A lótól megijed, az ökörtől elszalad és úgy megfutamította egyszer, őt a tigrist, egy kutyácska, hogy sose került többé elő. Amilyen hirtelen volt a megjelenése, oly hirtelenné vált az eltünése is.
http://www.mek.oszk.hu/15700/15728/15728.htm
