… Két hatalmas pofon csattant a hisztériázó nő arcán. Az egyik tenyérrel, a másik visszakézből. Két pofont érzett szükségesnek a nővér, hogy testvérét lecsillapítsa őrjöngéséből.
– Nővérem! – szólt elképedve a fiatalabb, felocsúdva az arcán pofonok okozta sajgó érzéstől. – Mit keresek te itt? És miért sírsz?
– Mert megütöttelek! Sajnálom!
– Micsoda? Miért? Mikor? – állt fel, hogy átölelje a székre roskadt nővért.
– Nem emlékszel?
– Nem, nővérem! De, miért ütöttél meg? Azért fáj az arcom? És miért nem emlékszem? Ó, jaj, ne! – sápítozott, mikor tekintete az előszoba falára nehezedő tükörre vetült. – Ne nézz rám! Nem láthatsz ilyen szakadt ruhában!
– Mi? – nézett fel rá értetlenül a másik. – Mit zagyválsz?
– Koszos, régi viseletben nem láthatsz!
– Már miért ne láthatnálak? Ugyan abból a lepusztult, szegény faluból jöttünk! Kit érdekel, hogy milyen ruhát viselsz?
– Te üzletasszony vagy! Én pedig csak egy mosónő!
– Jaj, kedves kishúgom! Azt hiszed, megvetlek ezért? Ne szégyenkezz a ruházatod miatt! Kétkezi munkával keresed a pénzt!
– Ezt magyarázom én is! Mindegyiknek! Az uramnak, a lányomnak! Azért nem pazarolhatjuk az ételt! Azt szigorúan be kell osztanunk!
– Hallottam az imént! Azért félek! – tört ki rajt egy újabb sírásroham. – Félek, húgom! Gyere ide, hadd öleljelek meg!
– Mi a baj? Most miért sírsz? Miért félsz?
– Mert úgy viselkedtél, mint egy eszelős! Nagyon beüthetted a fejed! Vagdalóztál egy hatalmas konyhakéssel! És azt ordítoztad, hogy nem adsz az ételből! Nem tudom, mit képzelődtél! Nem tudom, kihez beszéltél, de nem hozzám! Engem nem vettél észre, más pedig nem volt itt rajtam kívül! Rettegtem, hogy megvágod magad azzal a késsel! És folyton azt hajtogattad annak a szellemnek, hogy ne ócsároljon!
– Semmire sem emlékszem, nővérem! Mi történt velem?
– Nem tudom! De ha megint rád törne, felveszem kamerával! Rendben?
– Igen! – szipogta könnyeivel küszködve, és megtörölte arcát…
… – Gyere, kedves húgom! – fogta meg erőteljesen az üzletasszony a mosónő karját, két nappal a konyhai incidens után. – Mutatok valamit! Ülj le! Ezt a videót most rögzítettem! Én nem vagyok képes még egyszer végignézni, de itt fogok állni! Mögötted!
Elindította a televízión a lejátszást, és húga háta mögé állt a fotel mögött, két kezét gyengéden a mosónő vállaira téve, és sírva behunyta szemeit.
A fejsérült asszony letaglózva, bőgve, rémülten bámulta a videofelvételt, amin saját szörnyűséges tettét kellett végignéznie.
– Segíts! – nézett nővére szemébe kétségbeesett, szürke tekintettel.
– Segítek! Persze, hogy segítek! – nyugtatta elcsukló hangon testvérét. – De meg kell mutatnunk egy orvosnak! Attól tartok, ez egy fajta skizofrénia!
– Nem! Nem! – rázta fejét a mosónő. – Nem! Nem vagyok őrült!
– Nem vagy őrült! Beteg vagy! …
