Szerző: admin

Ágról szakadt öreg apó, házalgató szegény szabó. Kimonódra folt ha kellett, obi-öved ha kifeslett, egy-kettőre foldozgatta s ha kurta volt, még hosszabbra toldozgatta. Házból házba botlott szegény, tengett-lengett szűkre szabott kenyérkéjén. Siet egy nap messze útról otthonába, kidűlt-bedűlt, idres-gödrös putrijába; veszi elő estebédjét, keresgéli kormos üstjét. Rizzsel tele edénykéje régi helyén, tüzelője, gerjesztője kemencéjén, ám hűlt helye rézüstjének, lába kelt rézedényének. Hogyan főzzön, ha nincs üstje? Merre szálljon fel a füstje? Még a minap helyén lógott, amint ócskát, szakadt gúnyát foltozgatott. Keseredő bánatában, szívszorító fájdalmában hol a rizsestálját nézi, hol…

Olvass tovább!

Hirtelen a férjem-uram természete, falánk szájú, tehetetlen ehetnékje. Ennivalót mihelyt hallott, mihelyt látott, jó falatra jól kitárult torkot tátott. Korgott megint egy nap gyomra és éhomra, találomra, fut szaladvást anyósához, füsteresztő, éteksütő konyhájához. Beállít és se szí, se szó leguggolgat, éhes szemmel lesel ínyes falatokat. Akadt bőven holmi egymás, két nyelésre egy harapás; habzsol, zabál tele szájjal, alig győzik szerrel, számmal. – Jaj, de finom falatocska, jaj, de pompás mézgolyócska – szól és nyeli szagát, ízét, tudakolja igaz nevét. – Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – szól anyósa s…

Olvass tovább!

Jeddó mellett, mimózák közt sétálgattak, lilaszínű krizántémok lombja alatt. Kebelbéli jó­barátok, úri fajta palotások. Szűk a szava soványabbnak, nagy a hangja vastagabbnak. Hebe­hurgya ostobácska volt az egyik, locsi-fecsi, szeleverdi úri másik. – Van énnekem párja nincsen drága kincsem, Nap-Istenke ege alatt mása sincsen – szól nagybüszkén, egyet rántván kövér vemhén. – Megnézhetném azt a kincset, kinek párja, mása sincs meg? – Térj be hozzám, megláthatod, el napestig tátván szádat, csodálhatod. – Buddha ősi képemása? Őseidnek ezeréves bálványkája? – Se nem képmás, se nem bálvány, sem afféle szent faragvány, hanem igaz…

Olvass tovább!

Mélyen hortyog férjem-uram, szájatáti jóllakottan. Közelében hamisnyelvű felesége, fél­álmában lefetyelő hitveskéje. Csend üli meg otthonukat, kertre néző békességes nyugalmukat. Krizántémos, lombos kertjük esthomályát Hold-Istenke derengi át. Keringőző szitakötő libben egyet, tarajkodó Tenger habja loccsan egyet; illatot szór bóbiskoló cseresznyefa, sárgán ragyog sáraranyos kis mimóza. Ám egyszerre mintha hangok rezzennének s denevérek rebbennének; mintha lárma szakít­gatna álomleplet, zaj verne fel nyugodalmas békességet. – Ki az? Mi az? – riadoz fel s mély álmából férjem-uram ébredez fel. Figyel neszre, neszel zajra, odafülel kis zörejre, nagy robajra. És anyóka fészkelődik, mozgolódik, félálomban szája…

Olvass tovább!

Bonc apóka imádkozik templomában, nem zavarják áhitatos nyugalmában. Torkos öreg volt apóka s hogyha akadt valamelyes jó falatka, dehogy jutott, dehogy adott más fiának, se bál­vány­nak, se barátnak. Boncnövendék három legény, csak úgy tengtek, csak úgy lengtek nagyszűkecskén; ha volt mit, hát eddegéltek, sovány konyhán, rizsen, teán éldegéltek. Ül Bonc apó bálványtele cellájában, áhítatos mormogásos imádságban; néző szeme tekintete merevedik, rá egy polcra szegeződik. Odalentről vigyáz rája, odafentről fénylik, ragyog csuporkája, tetéstele gyümölcsízzel, ínycsiklandó csemegével. Felsandítgat fel a polcra, félszem vigyáz három boncra; gyanú fészkel szent szívében, nem hisz három…

Olvass tovább!