Hárman laktak az egyszeri erdőben. A borz, a róka, meg az egyetlenje, a rókakölyök. Csak ők maradtak meg benne, a többijét mind vadászok irtották ki. Hol íjjal, meg nyíllal, hol meg tőrbeejtéssel.
A szarvas, a vaddisznó, a sok nyúl, a menyétféle, meg a rengeteg mókus egy szakadó szálig mind kipusztult belőle.
Amint mondám, csak a borz, meg a két róka maradt benne életben. Beléjök is már csak hálni járt a lélek, mert a betevő falatjok se volt meg. Dehogy is merészkedtek ki a rókalyukból, meg a borzfészekből, féltek a vadásznak a cselétől meg a tőrvetésétől. Azt se tudták szegények, hogy mitévők legyenek és hol keressék a harapnivalójukat.
Megszólal egy éhes reggelen a borz:
– Kieszeltem valamit, jól ide figyeljetek a szómra. Én majd halottnak tettetem magam, te meg, róka koma, emberré változol. Hátadra kapsz, becipelsz a városba és egy kis pénzmagocska majd csak csurran értem. A pénzen aztán egyet-mást összevásárolsz és ha meglesz az ennivaló, visszasietsz vele az erdőbe. Én majd megtalálom a módját és úgy elinalok a városból, hogy még a hült helyemet se találják. Hozzá ne nyúljatok addig az ennivalókhoz, míg meg nem jövök. Különben velem gyűlik meg a bajotok. Majd a rákövetkező héten tirátok kerül a sor, akkor meg te színleled a halottat és én adok túl rajtad.
Kap a róka az alkalmon, legalább a csemetéje is jóllakhatik egyszer. A borz meg leterül a földre és meg se moccan többé, akár egy igazi halott.
– Te pedig, – mondja a róka a kölykének – ki nem bújsz a lyukból, míg vissza nem jövök. Jól viseld magad, majd meglátod, hogy milyen pompás ennivalónk lesz ma.
Már nyalogatta is a kölyköcske a szája szélét.
Fogja aztán és emberré változik el, egy favágó legénnyé. Megragadja a borzot, két-két lábát összeköti, rápenderíti a vállára és megy be vele a városba. Egy-kettőre vevője is akadt és jó pár garast kapott érte.
Siet aztán a pénzzel a vásárra, halat vásárol, tofu-rizst vásárol, egy kis édesség-félét a csemetéjének és igyekszik aztán vissza az erdőbe, erdőbeli tanyájukba. Megint rókává vedlik át és besiet a rókalyukba, hogy megnézze a kicsinykéjét.
Alig győzte már a várással, olyan éhes volt a rókácska. Szalad az anyjához és úgy kapkod az édesség felé, mintha sose látott volna affélét. De talán nem is látott még.
– Nem, nem, – csitítja az anyja – a tisztesség úgy hozza magával, hogy bevárjuk a borzot. Majd csak hármasban lássunk hozzá, addig csak tűrtőztesd magad.
Ehol siet is már a borz, csak úgy liheg a nagy futástól.
– Remélem, – mondja nagy gyanakodással – hogy nem nyúltatok hozzá az ételhez. Kissé sokáig tartott, míg megugorhattam a városból. Az az ember, akinek eladtál volt, a feleségét is odahozta, hogy megmutasson neki és hogy eldicsekedjék, hogy milyen jó vásárt csinált velem. Többet is kérhettél volna értem, akár a dupláját is megkaptad volna. Mikor aztán magamra maradtam, úgy eliramodtam az udvarukból, hogy csak úgy porzott utánam az út.
Leülnek aztán az ebédhez és ó, de ízlett nekik az a sok mindenféle étel. Hát még a rókakölyöknek az édesség. A legjobb falat mégis a borzé volt, ő nyúlt először utána és utolsónak is ő hagyta abba.
Egy-két-három napig még tartott az ételben, csak eléldegéltek belőle valahogy. Rövidesen kifogytak ám belőle és még csak éh-koppra se maradt semmi.
– Most rajtad a sor, – mondja a borz a rókának – ezúttal te kerülsz vásárra.
Leterül a róka a földre, a borz meg vadásszá változik, aztán a vállára kapja a rókát, besiet vele a városba és ugyancsak jó vásárt csinál vele.
Kapzsi volt ez a mi borzunk, meg falánk. Másnak semmit, magának meg mindent, egyre azon járt az esze. Mit gondoltok, miben mesterkedik a ravasz? Amint megkapta a pénzét a rókáért, odasúg az ember fülébe és azt mondja neki:
– Csak tetteti magát ez a róka, vigyázz, hogy túl ne járjon az eszeden és meg ne ugorjék az udvarodból.
– Azt csak bízd rám, – mondja az ember és már kapja is a furkós botot és olyat kólint vele a szegény róka fejére, hogy menten kiadta a páráját.
A borz meg kapta magát, összevásárolt ami csak jó falat, szalad vissza az erdőbe és nekilát az evésnek. Egy falatka nem sok, annyit se adott a kis rókakölyöknek. Pedig hogy sírt-rítt az anyja után, hogy rimánkodott egy kis ételmaradékért.
Életrevaló volt a kis róka és gondolkozóba esik szegényke. Rá is jött a kétszer-kettőre, hogy a borzon keresse az anyját, meg minden búját-baját. Nagynak sem volt elég nagy, erősnek sem volt elég erős, de csalafintának eléggé az volt már.
Mintha mi sem történt volna vele és mintha semmiről se tudna, odamegy egy nap a borzhoz és mintha tréfakedvében volna, azt mondja neki:
– Játszhatnánk már egyet borzapó, emberekre változzunk el. Ha te leszel az ügyesebbik és nem ismerek rád majd, akkor te leszel a nyertes. Ha pedig te nem ismersz rám, akkor én leszek a győztes.
– Nem bánom, – mondja a borz és gondolja magában, hogy majd csak túljár annak a cseppségnek az eszén.
– Ha akarod, – mondja a kis róka – akár én kezdhetem meg a játékot. Majd meglátod, hogy olyan egy csillogó-villogó ember lesz majd belőlem, hogy szemed-szád is eláll tőle.
– No csak rajta, – biztatja a borz.
Egyet gondol aztán a kis róka és szalad egy nagy fa mögé, hogy onnan vigyázza meg a borzot. Még csak nem is változik el, hanem rókácskának marad meg, csalafinta huncutkának.
Egy híd volt a közelükben, azon szoktak volt az emberek átjárni-kelni. Épp egy nagy sokaság tolongott rajta, sok-sok szamuráj, sok gyalogszolga, középütt meg egy norimono (gyaloghintó), benne meg csillogó-villogó ruhájában a dájmió. Kapóra jött a kis rókának a dolog.
A borz is lesbe állott eközben és vigyázott, hogy mivé változik a rókácska.
Amint meglátja a borz a nagy sokadalmat és középütt a norimonot, a norimonoban a csillogó-villogó dájmiót, egyet villan a szeme, hogy megtalálta a rókácskát. Senki más, csak ő ülhet abban a gyaloghintóban, gondolja magában.
– Megvagy, kis róka, – kiáltja a borz – én vagyok a nyertes.
És csak úgy szalad a dájmió kocsija felé.
– Fogjátok meg, – kiált egyet a dájmió – a a fejét csapjátok le nekem.
Rohan egy szamuráj a kardjával és olyat csap rá a borzra, hogy a porba hullott le a feje.
A rókácska meg ott guggolt a fa mögött és az édesanyja jutott az eszébe, meg a borznak a gonoszsága. Meg is bűnhődött érte keservesen.
http://www.mek.oszk.hu/15700/15728/15728.htm
