Lékó Eszter: Robotok és vendégmunkások, mint mentőöv

Egy 2018-ban közétett ranglista szerint a robotika élén Dél- Korea áll, őt követi Svédország, Szingapúr, Németország, Svájc és a hatodik helyet Japán foglalja el. 2017-ben még csak a hetedik helyen állt, de úgy látszik, hogy egyre feljebb lépked a ranglétrán.

 

Újabb és újabb robotok jelennek meg Japánban. Ilyen például Paro, a robot fóka mely segít megelőzni a depresszió kialakulását. A Lovo névre hallgató szeretet robotok a gyermekek számára játszótársat, az idősebbek számára társaságot jelentenek. A Twendy-one robotokat idős emberek megsegítésére alkották meg. Ételeket, tálcákat szállítanak és segítenek felkelni az ágyból. Ezeken kívül Japánban számos kávézóban, hotelben robotok szolgálják ki a vendégeket. De miért is van szükség ennyi robotra?

A választ, Japán egyre súlyosbodó problémája kapcsán kaphatjuk meg. A média sokat foglalkozik az elöregedő japán társadalommal. 2018-as adatok szerint a szigetország lakossága 127 millió fő körül volt, de ez 2050-re akár 102 millióra csökkenhet.  A születések száma igen ritkán esett 1 millió alá, tavaly ez a szám 921 ezer volt. Mindeközben a halálozások száma meghaladta az 1 millió főt.

Sokan nem vállalnak gyermeket, család helyett inkább a karriert választják, ezért Japánban rohamosan csökken a népesség. A jövőben akár 8 millióan tűnhetnek el a munkaerőpiacról. Már most is óriási hiány van az építőiparban, szállodaiparban, a mezőgazdaság és a beteggondozás terén.

Egyre kevesebb a szakember, de az ország szeretné megtartani az etnikai homogenitását. Ezért nem sok külföldi migránst fogadnak be, évente maximum 20 főt. A japán vezetők terveket dolgoznak ki vendégmunkások befogadására, de kizárólag csak közeli, főleg délkelet-ázsiai országokból. Úgy vélik, azok jobban tudnak asszimilálódni. Nagyon szigorúan veszik viszont a nyelvtudást, amit nyelvi tesztek segítségével ellenőriznek, és a szaktudás is rendkívül fontos. Csak kevesen felelnek meg ezeken a teszteken.

A  tervek ellenére a szigetország nincs még felkészülve arra, hogy emberek tömegeit fogadja be, ezért robotokkal pótolnák a munkaerőhiányt. Ami nem csak gazdaságosabb néhány cég számára, de a még aktív dolgozók munkáját is megkönnyíti. Ez nagy segítség, hiszen a túlmunka miatti öngyilkosságok is óriási problémát jelentenek az ország számára.

 

 

Inter Japán Magazin

Related posts