Magyarországon is sokan látták a 2003-ban készült, rendkívül népszerű Az utolsó szamuráj (The Last Samurai) című háborús fimdrámát, amely az utolsó szamurájlázadás történetét kísérli meg feldolgozni, hoollywoody keretek között.
A történet röviden: Az amerikai polgárháború egykori hőse, Nathan Aldgren kiábrándul az amerikai életből és Japánba utazik, ahol kiképzőtisztnek szegődik a fiatal Meidzsi császár hadseregébe. A régi értékrendet képviselő szamurájok ugyanis fellázadnak a császár modernizációs politikája és a nyugati nyitás ellen. Az első összecsapásban fogságba esik, majd megismeri a szamurájok vonzó és értékes világát. Végül beáll a szamurájok közé, de a lázadást a modern japán hadsereg leveri, elsősorban annak köszönhetően, hogy a szamurájok megvetik a lőfegyverek használatát és nem alkalmazzák a csatában.
A szamuráj alakja a magyar közvélemény előtt is ismert, számos filmnek és regénynek köszönhetően. A szamuráj felfegyverzett japán harcos, aki urát önfeláldozóan szolgálja, védelmét mindenáron fenntartja és a busido harci szabályai szerint él.
Tom Cruise főjelenete Az utolsó szamuráj c. filmben
A harcos csapatok eredetileg családi alapon szerveződtek. A családfő körül csoportosultak a család férfitagjai, a rokonfiúk, illetve háziszolgák, a szolgálatba álló parasztok és a hűségüket felajánló kisebb gazdák. A kialakuló csoportok tagjait erős függőségi rendszer kötötte össze. A harcosokat ezért a „szaburau” („szolgál valakit”) szóból képzett „szaburai, szamurai” kifejezéssel kezdték megjelölni. A szamuráj szó tehát kezdettől fegyveres szolgálatot teljesítő csatlóst jelentett. A harcosok magukat a „busi” („harcos lovag”) névvel jelölték, ideértve a fegyveres csoportok vezetőit, a nagyurakat is. A hűséges szolgálatért az úr megvédte csatlósát, személyét és birtokait, illetve a hadizsákmányból is részesítette őket.
Meidzsi császár (uralkodott 1967 és 1912 között) az 1868-69-es boshin polgárháborúban a Tokugawa klánt a császárhoz hű szamurájok segítségével győzte le, ám később a szamurájok kiváltságainak felszámolására törekedett. A film több jelenete is utal arra, hogy a kötelező rizs-járadék és a köztéri fegyverviselés betiltása milyen érzékenyen érintette ezt a réteget. Azok a szamurájok, akik csalódtak a császárban, megkíséreltek szembeszállni vele. A film ennek az ún. satsumai felkelésnek a történetét dolgozza fel. Az 1877-ben zajlott felkelés valós vezére Saigo Takamori (1828-1877), a boshin háború hőse volt. Saigo azonban nem volt a modernizáció ellenzője – ellentétben filmbéli alteregojával, Katsumotoval – csupán a hadsereg és szamurájok támogatását tartotta fontosabbnak. Miután fokozatosan kiszorult a hatalomból, csapataival visszavonult a déli Satsuma tartományba.
A modern fegyverek győztek
Az viszont, hogy a szamurájok nem használtak volna lőfegyvereket ebben az átmeneti korban, csak legenda. Olyannyira nem idegenkedtek tőle, hogy Saigo a saját tartományában korszerű katonai akadémiát és tüzérségi iskolát alapított. Sőt, legelső lépései közé tartozott, hogy a korszerű fegyverek megszerzése miatt az állami fegyverraktárakat kifossza! Az utolsó ütközet (Shiroyama 1977. szeptember 24.) végső rohama azonban valóban úgy zajlott, ahogy filmben, de csupán azért, mert kifogytak a municióból.
A felkelés elbukott, de Saigo Takamorit a filmbeli Katsumotohoz hasonlóan 1889-ben rehabilitálták, a régi értékek modern Japánba való átmentését értékelve.
Katsumoro Az utolsó szamuráj c. filmben
Az újabb kutatások megcáfolják azt a régebben hangoztatott tételt, miszerint a szamurájok reakciós erőként álltak ellen a modernizációnak, amely végül legyűrte és eltüntette őket. Tény, hogy erre utaló jelek is voltak, de az is tény, hogy az új hatalmi elit alapját is egy csoport szamuráj alkotta az ország gazdag délnyugati területeiről, akik a császár nevében testületileg kormányoztak. A Meidzsi-korszak (1868-1912) célja egy olyan gazdag, stabil és erős ország felépítése volt, amely minden tekintetben állja a versenyt a nyugati hatalmakkal. Ehhez a korszak vezetői vállalták a teljes átalakítás programját: egy új ország felépítését. A modernizáció – nyugati mintájú államberendezkedés (parlamentáris rendszer) kiépítése, közigazgatási reform, hadseregszervezés, földreform, iparosítás, bankrendszer kialakítása – a társadalmat sem hagyta érintetlenül. 1871-ben meghirdették a törvény előtti egyenlőséget, eltörölték a szamurájok kiváltságait, csökkentették majd el is törölték járandóságukat. Természetes, hogy ennek az átalakulásnak vesztesei is voltak, elszegényedő szamurájok, akik a kapitalizálódó, nyugati eszmékkel átitatott új világban nem találták a helyüket. Elégedetlenségük lázadásokban is testet öltött, az utolsó – legnagyobb – 1877-ben tört ki, amelyet aztán az új állami hadsereg – parasztokból besorozott, de nyugati egyenruhában és főként nyugati fegyverekkel, puskákkal harcoló – egységei vertek le. Japánban ezzel hivatalosan vége lett a szamurájok korának.
