A 6852 szigetből álló Japán a földrengések hazája. Lakóinak lába alatt itt mozdul meg legtöbbször a talaj, szeszélye szerint évente több ezerszer. Akire gyakran köszöntött a hirtelen bizonytalanság, hogy az életéből talán csak 20-40 másodperc maradt, más emberré válik. Mert a földrengést megszokni nem lehet.
A Japánban töltött 31 évem alatt számtalanszor találkoztam a természet gigászi erejével. A földmozgás kezdetét az épület egyre erősödő jobbra-balra ingásából észleljük, amit aztán vérfagyasztó hang-egyveleg kísér. Reccsenések, roppanások, feldőlő bútorok, lehulló tárgyak hangja, ablakcsörömpölés, sikolyok, összedőlt épületek robaja.
A cseresznyevirágos szigetországban hat esetben kényszerültem gyors és végső számadásra. Ebből egyik alkalommal az épület rendhagyóan nem jobbra-balra, hanem körmozgással ingott, másik alkalommal pattogott, a harmadik esetnek pedig az időtartama volt rendkívüli, tudniillik, majdnem egy percig tartott. Ezeken azonban mind erejében, mind időtartamában messze túltett a mai idegpróba.
Japán idő szerint délután 3 óra után megmozdult alattunk a föld, és ez az állapot kisebb-nagyobb megszakításokkal immár tizenegyedik órája tart. Az épület inogni kezdett, és amint a kilengése 10-15 másodperc elteltével nem hogy csökkent volna, de erősödött, menekülőre fogtuk a dolgot.
A japán házakat direkt úgy építik, hogy földmozgásra inogjanak. Úgy még akkor is egyben maradnak, amikor a masszív szerkezetek összeroppannának vagy széthullanának.
Bár a hozzáértők szerint ilyenkor okosabb asztal alá bújni, sokan mégis a szomszédos parkolóban kerestünk menedéket, ahol az összedőlő épületek és villanyoszlopok sem tehetnek bennünk kárt.
“Ódzsisin! ódzsisin!” (Földrengés! Földrengés!) hangzott fel innen-onnan. Szomszédjaim sikoltozva futottak ki házaikból, még pizsamás is akadt közöttük, macskáik pedig halálfélelemben rohangásztak körülöttük. A riadalomra minden okunk meg volt. A máskor oly függőleges falak és oszlopok most táncot jártak körülöttünk, egyetlen álló pontba nem tudott megkapaszkodni a szemünk.
A kisebb földmozgásokat az utcán járva észre sem vesszük, de most a parkoló aszfaltja úgy vonaglott alattunk, mintha tréfás manók a szőnyeget rángatnák oda-vissza.
“80 éves vagyok, de ilyet először éltem meg” – morogja szomszédom, Tamura bácsi, akivel summázva összegezzük az utóbbi évtizedek megpróbáltatásait.
A rázkódás néhány perc múltán csitult, de nem múlott. Egy fiatalasszony széket és takarót hozott a parkolóba. Még órákkal később is ott találtuk az újabb rengések elől visszafutva, ölében sokkos kisfiával. A gyerek sikoltozott, ha zárt helyre próbálta bevinni. Mi viszont újra és újra visszaszállingóztunk házainkba, és mint ilyen esetben mindig, bekapcsoltuk a televízió állami csatornáját, az NHK-t. Vészhelyzetben a japán kormány azon keresztül közli a friss híreket, és a további teendőket.
A mai hírek a pusztításról szólnak. Megtudtuk, hogy a mai földrengés ereje a Richter-skála szerint 8,9-es volt (a kormány későbbi pontosítása szerint 9-es – a szerk.). A legnagyobb az utóbbi 140 évben, ha ugyan nem Japán egész történelmében. Én csak Az 1995. évi kóbei földrengésre emlékezhetek, ami 7,3-as erősségű volt, és hatezer halálos áldozatot követelt.
A mostani Japán észak-északkeleti partjait érintette, és a rengést követő 6-10 méteres szökőár egész városrészeket sodort el. A kár előzetes becslések szerint 100 milliárd US dollár.
A távolabb élők a televízió képernyőjén követhetik az eseményeket. A kamera ráközelít az utcán keresztben fekvő halászhajóra, amit egyszerűen csak odadobott az óceán. Az üzletsoron autókat sodor az ár, tulajdonosa a habokban úszik utána. A halottak száma hivatalosan 110-nél jár, de a számadat egyre kúszik felfele. Rövidesen elérheti a több százat, ezret.
Leállt a fukushimai atomerőmű két blokkjának a hűtése. Nukleáris vészriadót rendeltek el. Több városban tűz ütött ki, a házakkal egyetemben leégett egy olajtározó is. A naritai nemzetközi repülőtér összes járatát törölték, leálltak a metrók, vonatok, de még a felvonók és a mozgólépcsők is. A boltok többsége bezárt. A híreket nézzük és 5-10 percenként, amint erősödik a rezgés, ugrunk az ajtóhoz, felkapjuk a túlélő csomagot, és ha futunk, ha kell. “Fuss az életedért!” Nehéz éjszakánk lesz.
Persze, tudom, Japán mint mindig minden nehézségen, ezen is túlteszi magát. Nem csak azért, mert a földrengésekre legjobban felkészült ország, de azért is, mert a japán emberek szorgalma és munkaszeretete a természet minden csapásán úrrá lesz.
Doma-Mikó István
Tokió
Inter Japán Magazin