(folytatás)
… – Mentőt! Hívjanak mentőt! – kiáltotta a fiatal férfi kétségbeesetten, miután alapvető élelmiszerek vásárlása végeztével letörten kullogott az áruház parkolójában.
Messziről felismerte a rohamtól földre rogyott idősurat, akivel pár perccel korábban még beszélgetésbe elegyedett. Ő volt az egyetlen, aki lehajolt az úrhoz, mindenki más csak körbeállta őket, és bámészkodott.
– Fiatal barátom! – hörögte utolsó erejével. – Fogja!
– Mi ez? – nézett furcsán a férfi. – Nem! Nem fogadhatom el!
– Önnek vettem, nem magamnak! Azért vártam itt, a parkolóban, hogy átadhassam! Tegye el! Nekem már úgysem kell!
– De ez nagyon drága! Sok pénzébe került!
– Többe lesz a temetés! Higgye el, Ön miatt vásároltam! Nagyobb szüksége van rá, mint nekem! Kérem!
– Rendben! Köszönöm!
– Ne köszönje! Csak élje úgy az életét, ahogy a könyv diktálja! Ígérje meg! – mosolygott az idősúr.
– Ígérem! – fogta meg a beteg kezét, hogy biztosítsa őt lelkileg, míg kiérnek a mentők.
Másnap kora reggel gyászhírt közöltek a híradások. Családja tájékoztatása szerint, elhunyt a neves író, aki sikerei ellenére mindvégig megőrizte inkognitóját a nagyközönség előtt. Egy áruház parkolójában lett rosszul, és a kórházba szállítást követően érte utol a vég. A mentőorvosok egy könyvet szorongató, meggyötört férfitől vették át a beteget. Halálát a fukushimai atomerőmű katasztrófája következtében kapott halálos mértékű sugárzás okozta.
A fiatalember letörve fogadta a hírt, és egyszerre úgy érezte, azzal fogja megtisztelni kedvenc írója emlékét, hogy rögtön nekiáll a vastag könyvnek, és le sem teszi, amíg végig nem olvassa.
Előző napi drámai hangulata miatt nem tudta elkezdeni, annyira megviselte, hogy a kezei közül vittek el valakit a mentők. Akkor szó szerint azt gondolta, az ő kezében van az idős ember élete. A hír hallatán döbbent rá, hogy ő volt a könyvet szorongató férfi, és az öregúr az író.
Nem ment be a munkahelyére, de nem is jelezte távolmaradását. A reggeli kávé és reggeli elfogyasztása után rögtön leült olvasófotelébe, és kényelembe helyezte magát.
Izgatottan nyitotta ki a könyvet, vigyázva, nehogy meggyűrődjön. Izgalmát csak fokozta a borító belső oldalára ragasztott tollal írt üzenet, és egy aláírás a post it cetli alatt.
“Kedves Barátom!
Abban a pár percben, míg beszéltünk, egy őszinte, becsületes embert ismertem meg, és biztos vagyok benne, hogy megbocsát nekem, amiért nem fedtem fel kilétem Ön előtt! Ha figyelte szavaimat, észrevehette a rejtett tartalmat. Azt, hogy utaltam saját életemre, párhuzamba állítva könyveimmel. Adja el ezt a kötetet az első árajánlatra, amit ígérnek érte! Szívből kívánom, hogy a könyv eladásával rendeződjön az élete! Az aláírásomat a családom igazolni fogja, és egyszer már dedikáltam harminc évvel ezelőtt, ami szintén bizonyítja eme aláírás hitelességét. Minden jót kívánok, remélem, segítettem kissé tolakodó ismerkedési szokásommal!“
Valóban megváltozott a fiatalember élete. Sokáig tanakodott, valóban kiárusítsa-e a legnagyobb értékét, ami egyedül neki adatott meg, vagy megőrizze emlékében. Végül győzedelmeskedett a pénz iránti vágya. A vágy, hogy rendbe tegye életét, amihez pénz kell. Jó ideig ostorozta magát, hogy hibás döntést hozott azzal, hogy mégis eladta, de felüdülés volt számára, mikor megtudta, hogy sok ezer emberen segített. Ugyanis a író családja az író végakarata utasítására vásárolta meg a könyvet hihetetlenül magas áron, valamint egy aukciós ház javára felajánlotta, hogy a befolyt összeget a fukushimai katasztrófa károsultjaira fordítsák. Betegek kezelésére, a károsultak kifizetésére.
Büszkeséggel töltötte el a tudat, hogy az ő jóvoltából történt minden. A közszereplést megtagadta, nem volt hajlandó nyilatkozni, még a legnagyobb tévécsatornák ajánlatait is visszautasította. Úgy élt, ahogy kedvenc írója: népszerűen, mégis inkognitóban. Ismeretlenül is híresen!
