Italos volt mind a kettő, szeleburdi két bortömlő. Gombe volt az egyik neve, másiké meg részeg Szánszke. Gombe pajtás így szól egy nap italozó barátjához, kebelbeli pajtásához:
– Uvenóban, színes, szagos, hűvös parkban, cseresznyefák kivirágos virulóban. Láttad-e már fürtös fáját, fája lombos virágsátrát?
Szánszke pajti utoljára akkor járt ott, virágerdő amikor már elvirított. Kedvük szottyan azon nyomban virág nézni, kertes parkban el napestig elidőzni.
– Hát itókát honnan veszünk? Ital nélkül el napestig hogyan leszünk?
Rizses borból, száké nevű itókából egy akónyit, vásároljunk egy tömlőnyit.
Mind a ketten kapnak a szón, hozzálátnak vígan, mohón.
– Poharanként fűnek, fának árulgatjuk; tíz szen-pénzért, kis haszonért, ingyen adjuk – mondja Gombe furfangosan, hagyja helybe hű pajtása mosolygósan.
Vesznek rizsbort, száke-italt egy akóval, igyekeznek, lótnak, futnak sebbel-lobbal Uvenóba, híres neves pompás parkba, színes, szagos virágosba.
Tele tömlő Gombe hátán, úgy baktatnak egymás mellett vidám város kertes útján. Szegény Gombe nagyfáradtan izzadozott, egy-két kortyra, tömlőbeli száke-borra rászomjazott.
– Jaj, be éget ihatnékom, be kívánja gyomrom éhom – tör ki a szó Gombe száján.
– Nem addig a, Gombe pajti, aki issza, árát elébb lefizeti. Poharanként fűnek, fának árulgatjuk, tíz szen-pénzért, kis haszonért, ingyen adjuk.
– Ketten vettük a borocskát, felerészes hűs itókát. Tíz szen-pénznek öt a fele, fele pénzért töltsed tele – s nyujtja oda öt szen-pénzét, pohárkáját száke-borért.
– Íze, szaga felüdítő, testet, lelket, gyomrot, torkot felfrissítő – s könnyebbedik lépkedése, vidámodik tekintése.
Pajtására kerül a sor, ezúttal meg Szánszke hátát nyomja a bor. Azon módon izzad ő is, száke-borra szomjas ő is; odaszól a pajtásának, könnyen, hetykén fütyörésző bortársának:
– Tíz szen-pénznek öt a fele, fele pénzért most meg nekem töltsed tele – szól és adja öt szen-pénzét, amit Gombe adott imént az italért.
Kihörpinti pohárkáját, felfrissíti torkig száradt garatkáját; könnyebbedik lépdesése, vidámodik tekintése.
*
Percek múltán megint Gombe kerül sorra, borostömlő megint az ő hátát nyomja. Szegény feje addig izzad, addig fárad, míg garatja, szomjú torka ki nem szárad. Tíz szen-pénznek öt a fele, ötért töltik újra tele s megintelen ötösöcske, megújrázva ugyanaz a szen-pénzecske, vándorolgat ki a zsebből, be a zsebbe.
Addig isznak, iddogálnak, míg a parkig, Uvenóig el nem jutnak. Ám a tömlő, boros tömlő hovatovább könnyebbedik, ám a fejük hovatovább nehezbedik. Uvenóban, vidám város hűs parkjában, cseresznyefák napelűző árnyékában, nekidőlnek puha gyepnek, nekilátnak, ihaj, csuhaj, aljig üres bortömlőnek.
– Egy csepp nem sok, még csak annyi sincsen benne – szól az egyik éjnyegetve.
– Sebaj – mondja a restebbik -, mind eladtuk legeslegutolsó cseppig. Sok szen-pénz van két zsebünkben, fele pénzünk a tiedében, másik fele az enyémben; mert tíz szennek öt a fele, poharunkat hej be sokszor töltögettük színig tele. Rakás pénzünk számláljuk meg, nagy a hasznunk, osztozzunk meg.
Zsebbe nyúlnak mind a ketten, öt-öt szen van egyben, egyben.
– Ami pénzünk, úgy-e, nálad? – kérdi bambán társ a társat.
– Öt szen bujkál bő zsebemben – mondja Gombe meghökkenten s bárhogy keres, kotor benne, bármint vájkál mély zsebébe, öt szen-pénznél nincs több benne.
– Te csented el rakás pénzünk, zsebrevágtad, azon mód elsinkófáltad nyereségünk.
Gombe koma szava csattan, egyet ugrik, talprapattan.
– Te dugtad el, te loptad el, rakás pénzünk tolvaj voltod zsebelte el.
– Tolvaj bíz a magadfajta, őseidnek leghitványabb korcs fajzatja – toporzékol két jó pajtás, gyilkos szemmel, tekintettel mérvén egymást.
Szóra szóval, ölre öllel, hol marokkal, hol ököllel; ütik, verik, rúgják egymást, soha ilyen két egypajtást.
Összecsődül tenger ember, összeszalad ahány némber; nézik őket világ csúfja szégyenszemre, restelkedve szemlesütve. Gombét, Szánszkét sárga földig legyalázzák, torkon, vállon megragadják, dobják őket kalodába, vetik őket vak fogságba.
Város csúfja, utolsója lett belőlük, oltárukról eltűnt ősük s odaveszett száke-boros becsületük.
