Exkluzív riport egy öngyilkos repülővel „1945. augusztus 13-án, két nappal a háború vége előtt a Kiszarazu Légitámaszpontról egy öngyilkos egység indult bevetésre. Elöljáróm, Nisimori Josiomi őrmester így szólt hozzám: „Kawano, most meghalok. A te egyenruhád tisztább. Cseréld el velem, hogy méltó módon érjen a halál.” Fájó szívvel adtam át pilótaruhámat, amit három nappal későbbi bevetésemre, saját halálomra tartogattam. Sorra kerülésem előtti napon befejeződött a háború. Egyenruhám az okinavai tenger fenekén nyugszik helyettem, én pedig élek.” 1941-ben Japán lebombázta az amerikai Pearl Harbort, s ezzel reménytelen háborúba keveredett a nálánál huszonötször…
Read MoreKategória: Japán konyha
A japán rizsfőzés titka: Kevesebb kalória, kevesebb hízás
A rizs az ázsiai konyha egyik alapvető élelmiszere, és világszerte milliók fogyasztják naponta. Azonban a rizs magas szénhidráttartalma miatt sokan aggódnak a kalóriabevitelük miatt. Egy új japán rizsfőzési módszer azonban megoldást kínál erre a problémára, mivel csökkenti a főtt rizs kalóriatartalmát. A technika lényege, hogy a rizst egy speciális eljárással főzik meg, amely során a keményítő egy része ellenálló keményítővé alakul át. Ez a fajta keményítő nem emésztődik meg teljesen a vékonybélben, így kevesebb kalória szívódik fel a szervezetben. Az eljárás során a rizst először megfőzik, majd lehűtik és egy…
Read MoreKínában halálra ítélték a japán kisfiú gyilkosát
Egy kínai bíróság halálbüntetést szabott ki arra a férfira, aki tavaly szeptemberben halálosan megkéselt egy 10 éves japán kisfiút Sencsenben. Az ítéletet Japán pekingi nagykövete, Kendzsi Kanaszugi jelentette be. A sencseni népbíróság a tárgyaláson elítélte a 45 éves kínai férfit, aki rátámadt az iskolába tartó gyerekre. A kisfiú, akinek szülei japán és kínai állampolgárok, egy nappal később belehalt sérüléseibe. A támadás az 1931-es incidens évfordulóján történt, amely háborút robbantott ki Kína és Japán között. Ezt a dátumot mindkét országnak érzékeny történelmi esemény. Az eset megrázta és felháborította a Kínában…
Read MoreA japán cég elvárja, hogy a dolgozó aludjon a munkaidőben is egy kicsit!
Fáradt dolgozóinak egyre több japán munkáltató biztosít alvásidőt a munkahelyen. Lehet, hogy végső soron így a cég is jobban jár? A japán dolgozók messze földön híresek a túlhajtottságukról. A végsőkig kimerült ember gyenge hatásfokkal dolgozik, lelassul és hibát hibára halmoz. Ez pedig hosszú távon a cégnek profitveszteséget jelent. Szakértők szerint egy félórás délutáni alvás felér 2-3 órányi éjszakai alvással. A japán munkáltatók rájöttek, hogy ha az alkalmazottaknak munkaidőben biztosítanak félórai alvást, azok pihenten ébredve a hátralévő munkaidőben sokkal intenzívebben és hibátlanabbul dolgoznak. Annyira, hogy nem csak az alvásidőben kimaradt veszteséget…
Read MoreDonald Trump fontosabb intézkedései és tervei
Donald Trump második elnöki ciklusának intézkedései jelentős hatással lehetnek a globális politikára és gazdaságra. Japánnak, az Európai Uniónak és Magyarországnak egyaránt alkalmazkodnia kell az új amerikai politikákhoz, különösen a migráció, társadalmi kérdések és az ukrán-orosz háború terén. Migrációs intézkedés és annak hatása Trump újra bevezette a „Remain in Mexico” politikát, amely szerint az illegális határátlépőknek Mexikóban kell várakozniuk a menedékjogi kérelmük elbírálásáig. Emellett megszüntette a menedékjogot az illegális határátlépők számára, és felfüggesztette a menekültprogramot, csökkentve a befogadott menekültek számát. Hatása Japánra: Közvetlen hatás nem várható, de a szigorúbb amerikai migrációs…
Read MoreÁram vagy gáz felhasználása nélkül is megfőz egy adag rizst egy új japán találmány
Azért a semminél picit több kell a főzéshez, de nem sokkal: elég összegyűrni egy (remélhetőleg már elolvasott) újságoldalt, és jöhet is a fenntartható módon elkészült köret. Japánban (is) alapvető élelmiszernek számít a rizs, éppen ezért rendkívül elterjedt a rizsfőző gép használata, amivel nagyon egyszerű a főzés, és el sem lehet rontani vele az ételt. Ennél a gépnél már csak egyetlen jobb létezik, a nemrég feltalált Tiger Kamado masina, amely áram vagy gáz használata nélkül is tud ízletes és puha rizst főzni. A gép ugyanazt tudja, mint a hagyományos japán konyhák kamado tűzhelye,…
Read MoreA japán Daigaku Imo édesség és receptje
Japánban a gyerekek kedvence, de a mindennapi étkezőasztalról sem hiányzik a Daigaku Imo nevű édesség. A különlegesség a Magyarországon is termelt édesburgonyából egyszerűen elkészíthető. A daigaku egyetemet jelent, az imo-val pedig a krumpliféleségek nevében találkozunk. (Pl. dzsagai-imo = burgonya, szacuma-imo = édesburgonya, taro-imo = táró.) A Daigaku Imo története a Meiji-korszakra (1868-1912 között) nyúlik vissza, amikor az édesburgonya a japán egyetemisták népszerű utcai eledelévé vált. Mivel az egyetemisták rajongtak az édesburgonyából és cukorból készült édességért, az ínyencségen rajta maradt az Egyetemi Burgonya (vagy Egyetemi Krumpli) név. Ezért a Daigaku…
Read MoreJapán konyha – Datemaki
A datemaki (伊達巻) újévi édes ízű japán „tekert omlett”. A tamagoyakihoz hasontó annyi különbséggel, hogy fehér halsüteményt (hanpen, はんぺん) is tesznek bele. A hanpen darált japán yamgyökérből és préselt alaszkai pollock halból (surimi) áll Hozzávalók: – 110 g hanpen halsütemény – 4 nagy tojás – 2 ek mirin – 1 ek sake – 1 ek cukor – 1 tk méz – fél tk szójaszósz Elkészítés 1. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. 2. Egy kb. 20 x 20 cm-es tepsit kibélelünk sütőpapírral. 3. A hanpen halsüteményt kis, kb.…
Read MoreA japán ínyencek kedvence a ciánnál is mérgezőbb fugu húsa
A japán fugu hal, ismertebb nevén gömbhal vagy golyváshal, híres arról, hogy a fogyasztása komoly veszéllyel jár. Évente több tucat ember szenved halálos mérgezést a nem megfelelően elkészített fugu étel miatt, és sajnos, a méregnek nincs ellenszere. A fugu elkészítése igazi mesterség Japánban, és csak azok a szakácsok végezhetik, akik alaposan ismerik a hal mérgező szerveit és a helyes előkészítési módszereket. A tetrodotoxin nevű méreg, ha nem távolítják el megfelelően, akár halálos is lehet, miközben az áldozat teljesen tudatánál van. A fugu-szakácsok évekig tanulják a hal megfelelő előkészítését, és…
Read MoreÁprilistól a japán izakaya tradíciól és szake bárkultúra a fővárosunk gasztronómiájában
Idén áprilisban új szín tűnt fel Budapest gasztronómiai porondján, mely a japán izakaya tradíciók és szaké bárkultúra előtt tiszteleg. A Yuru koncepciója az ázsiai small platek és Budapest nyüzsgő éjszakai életének találkozásában született. A különleges umami ízek, izgalmas italok és minőségi zenei programok egyedi kombinációját hozza el. “A Yuru nekem a szabadság és az izgalom találkozása, egy olyan hely, ahol szórakozást és élményt adunk a vendégeinknek” –mondja Szöllősi Mihály, az étterem társalapítója, akinek a japán gasztronómia iránti rajongása már gyermekkorától kezdve meghatározó volt. A szerteágazó étlapot úgy alakították ki, hogy mind a tapasztalt gasztrokalandorok,…
Read More