Talán kevesen gondolták volna, hogy létezik kereskedelmi kapcsolat hazánk és Észak-Korea között, de ami talán még meglepőbb, hogy miket exportáltunk, illetve importáltunk az elmúlt években. Most viszont ez a virágzónak azért nem mondható kapcsolat veszélybe kerülhet. Észak-Korea valahogy mindig tud okot adni arra, hogy foglalkozzanak vele. Jelen esetben a rakétaszerek jelentik a fő konfliktusforrást közte és úgy általánosságba az egész világ között. Ezt elégelte meg Donald Trump, aki az esetre reagálva kijelentette, hogy megszakíthatja a kereskedelmi kapcsolatokat azokkal az országokkal, melyek Észak-Koreával üzleti kapcsolatban állnak. Ahogy azt megtudhattuk az észak-koreaiak…
Read MoreKategória: Gazdaság
Japánban is muszáj lesz emelni a béreket
Negyed évszázados mélypontra süllyedt a munkanélküliségi ráta, az egy álláskeresőre jutó állásajánlatok száma pedig 44 éves mélyponton maradt januárban Japánban, ami azt a reményt kelti, hogy a vállalatok kénytelenek lesznek emelni a béreket, javítva a fogyasztói kiadások és az infláció növekedésének kilátásait. Adatok szerint a munkanélküliségi ráta 2,4 százalékra süllyedt januárban. Ez 1993 áprilisa óta a legalacsonyabb érték, és jóval kisebb a decemberben mért 2,8, illetve az elemzők által várt 2,7 százaléknál. Az egy álláskeresőre jutó állásajánlatok száma a decemberivel azonos szinten, 1,59-en maradt, és ez 1974 januárja óta…
Read MoreA Kobe Steel közel 50 éve hamisítja a minőségi adatait
A Kobe Steel japán fémipari konszern az 1970-es évek elejétől valótlan minőségi bizonyítvánnyal szállítja termékeit, több mint hatszáz ügyfelének – derült ki a négy hónapig tartó külső vizsgálat során. A harmadik legnagyobb japán acélgyártó vállalatnál 2017 augusztusában derült fény a minőségi bizonyítványok meghamisítására. A leleplezést azonban nem hozták nyilvánosságra, csak amikor erre a céget a gazdasági és ipari minisztérium kötelezte. A Kobe Steel a nyilvánosság előtt októberben ismerte el, hogy egyes fémipari termékeik paramétereit – amelyek nem feleltek meg a megrendelő követelményeinek, pl. a szilárdság – egyszerűen átírták megfelelőre. A…
Read MoreFelavatták a Mol tiszaújvárosi szintetikusgumi-gyárát
Átadták a Mol csoporthoz tartozó tiszaújvárosi Mol Petrokémia Zrt., korábbi nevén Tiszai Vegyi Kombinát szintetikus gumigyárát. Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója avatóbeszédében azt mondta: japán csúcstechnológia érkezett Tiszaújvárosba, a Mol-csoport ezzel a beruházással tovább gyarapította petrolkémiai hálózatát, így a cég a világ egyik leginnovatívabb termékével bővült. A Mol és a japán ISR Corporation 2013-ban állapodott meg a tiszaújvárosi beruházásról, a szintetikus gumigyár építése 2015-ben kezdődött meg. A Mol 4,5 milliárd dollárt költ majd el 2030-ig vegyipari fejlesztésekre, a vállalat célja, hogy a petrokémiai alapanyag felhasználását már középtávon hárommillió tonnára növelje…
Read MoreTöbb millió dollárnyi kriptovalutát loptak hekkerek
A tavalyi évben közel 662 millió jen, vagyis 6,3 millió dollár értékben loptak el hekkerek kriptodevizát Japánban – közölte a japán rendőrség, amely első ízben hozott nyilvánosságra összesítést ilyen jellegű bűncselekményekről. A rendőrség 149 ilyen kalózakciót regisztrált. A hekkerek az esetek nyolcvan százalékában úgy tulajdonítottak el kriptodevizát, hogy hozzáfértek a felhasználók virtuális „pénztárcájához”, ahol a kereskedéshez szükséges számítógépes kulcsokat, felhasználói neveket és jelszavakat tárolnak. A számítógépes kalózok gyakran a bitcoin, az ethereum és a riplle nevű kriptodevizákra fenték a fogukat, és 16 alkalommal japán kormányintézmények is érintettek voltak a lopásokban.…
Read MoreMagyar borok taroltak egy japán borversenyen ?
Japán és az Európai Unió megállapodása megkönnyíti a távol-keleti ország és az Unió tagállamai közötti kereskedelmet. Hazánk is haszonélvezőja ennek. Bár országaink között eddig is aktív volt a kereskedelem, a jövőben szélesebb perspektívákban gondolkodhatunk. Magyar sikernek könyvelhetjük el, hogy a Japánban megrendezett borversenyen boraink arany és nagy arany díjakat nyertek.
Read MoreA Suzuki 3 év alatt 3 milliárd dollárt fektet be Indiában
A Suzuki Motor Corp. három év alatt csaknem 3 milliárd dollárt fektet be Indiában, hogy fenntartsa vezető helyét az ottani piacon és hogy előkészítse a kizárólag hibrid és elektromos motorok gyártására történő átállást. A The Economic Times című lap közlése szerint a 3 milliárd dollárból a negyedik legnagyobb japán autógyártó mintegy 2,3 milliárd dollárt indiai leánycégébe, a tőzsdén is jegyzett Maruti Suzuki vállalatba fektet. A fennmaradó összeget a cég a Suzuki Motor Gujarat termelőkapacitásának növelésére fordítja. A Maruti Suzuki több mint 50 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik Indiában. A Suzuki a…
Read MoreMiskolcon építenek akkumulátorgyárat a japánok
A GS Yuasa cég Mikolcon építi meg legújabb akkumulátorgyárát A GS Yuasa japán cég 2018. szeptemberében tervezi új, miskolci üzemének beindítását. Az akkumulátorokat gyártó vállalat. A gyár a nap 24 órájában fog termelni és kb. 400 munkavállalót foglalkoztat majd. Makoto Yoda, a cég vezető tanácsadója felhívta rá a figyelmet, hogy a miskolci gyáregység lesz az első lítium-ionos akkumulátorgyára a vállalatnak Japánon kívül. Az építkezést 2018 februárjában kezdik. A gyár beindításának első szakaszában kb. 51 főt tud majd foglalkoztatni. A gyáregységek újabb bővítésével növelik majd a létszámot. Az A GS…
Read MoreVártnál kevésbé nőtt Japán ipari termelése novemberben
Statisztikai adatok szerint bár nőtt Japán ipari termelése novemberben, de a vártnál némileg kisebb ütemű volt az emelkedés. A japán gazdasági, ipari és kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy a novemberi ipari termelés 0,5 százalékkal nőtt októberhez képest, amikor szintén ugyanilyen bővülést regisztráltak a megelőző hónappal összevetve. Szakértők valamivel nagyobb, 0,6 százalékos novemberi ipari termelésnövekedésre számítottak. Éves összevetésben Japán novemberi ipari termelése 3,6 százalékkal nőtt, jóval nagyobb ütemben a szakértők által várt 1,9 százaléknál, de minimálisan szerényebb volt a bővülés az októberi 3,7 százalékos emelkedéshez képest. MTI nyomán
Read MoreNyolcszáz új munkahelyet létesít három befektető Miskolcon
Négy hónap alatt három befektető jelezte gyárépítési szándékát Miskolcon, amelyekkel összesen nyolcszáz új munkahely jön létre, ez a befektetési hullám pedig tovább pörgeti a város gazdaságát – mondta Kiss János alpolgármester kedden Miskolcon sajtótájékoztatón. Az alpolgármester hangsúlyozta: Miskolc gazdasága 2017-ben kiemelkedően jó évet zárt, a növekedés elérte a hét százalékot, ez jelentős mértékben meghaladja a hazai GDP-növekedést. Elmondta: az előzetes számítások szerint ez a növekedési dinamika 2018-ban is fennmarad, ehhez azonban folyamatosan újabb beruházásokra van szükség, részint a már korábban letelepült vállalatok, részint az új befektetők részéről. Tájékoztatása szerint a…
Read More