Megkötötték a megállapodást az EU- Japán szabadkereskedelmi egyezményről

2017. július 6-án hosszú tárgyalások után megkötötték a politikai megállapodást az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről a felek képviselőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján.     A dokumentumot – amely még nem a végleges kereskedelmi szerződés – Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, illetve Abe Sindzó japán kormányfő írta alá.     A főbb vitás kérdésekre sikerült megoldást találniuk a feleknek, de bizonyos részletekről még megegyezésre kell jutniuk, és ez akár hónapokig is eltarthat. Az Európai Bizottság az év végéig szeretné tető alá hozni a végleges egyezményt. (MTI…

Read More

Változatlanul termel a csődbe jutott Takata miskolci gyára

Egy amerikai cég vásárolja meg a csődbe jutott Takata gyárait. A miskolci részlegben változatlanul folyik a termelés. Gyártási hiba miatt olyan sok autó-légzsákot hívtak vissza, hogy előállítója, a Takata cég csődbe jutott. A csődeljárás kéréséről a Takata vezetői rendkívüli igazgatósági ülésen döntöttek. Az amerikai Key Safety Systems szinte azonnal jelentkezett vásárlónak. Az átíratási eljárás 2018 első negyedévében fog lezáródni. Már addig is a KSS üzemelteti leendő gyárait, így a miskolcit is, amelybe további 200 munkást szándékoznak felvenni.   Tanaka Inter Japán Magazin

Read More

Eladnák a Fukusimában termelt rizst

Fukusimában a hat évvel ezelőtti atomkatasztrófa óta először termelnek fogyasztásra rizst. Fukusima társégében Dzsitate (Jitate) faluba az idén visszaköltözött a 2011-ben evakuált lakosság nagy része. Az idén vetettek először rizst emberi fogyasztásra. A katasztrófa előtt 690 hektáron termeltek rizst, jelenleg azonban csak nyolc családi gazdaság vállalkozott erre, mindössze hét hektárnyi területen. A térségben már 2012-óta vetnek rizst, szigorúan kísérleti jelleggel. Sem akkor, sem azóta nem mértek a megengedett értéknél magasabb sugárzást. (Jegyezzük meg, az emberi szervezetre káros sugárzás értékét a fukusimai nukleáris katasztrófát követően a kormány az addigi többszörösére emelte!)…

Read More

Japán legalizálja a kaszinókat

Japán 40 milliárd dolláros piacot nyit meg a kaszinók legalizálásával. Az elsők 2020-ban kezdhetik meg működésüket. Tabut dönt a japán kormány a szerencsejátékokra vonatkozó tiltása feloldásával. A szigetországban 2020-tól, a tokiói olimpia évétől működhetnek kaszinók. A japán parlament felsőháza elfogadta a kormányzó Liberális Demokrata Párt tíz évvel ezelőtti javaslatát, és jogszabály módosítással engedélyezi kaszinók működteését az országban. A jogszabályalkotóknak egy éven belül kell kidogozniuk a működtetés alapelveit. Máris több nagy cég jelezte, hogy 10 milliárdos dolláros befektetéssel kaszinó resortot kíván létesíteni. A kaszinó-üzlet értéke előzetes becslések szerint elérheti az évi…

Read More

Meghekkelték a japán védelmi minisztérium és védelmi erők közös számítógépes rendszerét

Kíbertámadás érte a japán védelmi minisztérium és a szárazföldi védelmi erők közös számítógépes rendszerét. Szakértők szerint egy másik állam állhat a támadás hátterében. Hekkerek hatoltak be a japán védelmi minisztérium és a szárazföldi védelmi erők közös számítógépes rendszerébe. A támadás olyan magas szintű felkészültséget igényelt, amire csak külföldi állam speciális csoportja képes. A Kyodo Hírügynökség szerint a támadók a Nemzeti Védelmi Akadémia és a Nemzeti Egészségügyi Kollégium számítógépeibe hatoltak be, és azokat átjárónak használva fértek hozzá az érzékenyebb adatokhoz. Beférkőztek a hadsereg bázisait és táborait összekötő nagy kapacitású és nagy…

Read More

Az Trump-Abe telefonbeszélgetés és annak háttere

Ma Trump elnök telefonos villámbeszélgetést folytatott Putyinnal, Abe Sinzóval, Merkellel, Hollande francia és Turnbull ausztrál miniszterelnökökkel. Japán – részben – fellélegezhet.   Donald Trump, az USA új elnöke szombaton „forró dróton” felhívta Abe Sinzó japán miniszterelnököt. Biztosította, hogy az USA „sziklaszilárdan” eltökélt a szigetország biztonságának szavatolásában. Ez volt a japánok számára a legfontosabb döntés! Egyeztették továbbá James Mattis amerikai védelmi miniszter közelgő tokiói látogatásának tervét és az észak-koreai „nukleáris fenyegetés” kérdését. Egyetértettek abban, hogy a kereskedelem és a beruházások terén tovább kell mélyíteniük országaik kapcsolatait. A beszélgetés háttere A 2.…

Read More

Abe: az USA nélkül értelmét veszíti a TPP

Abe Sinzó japán miniszterelnök szerint a TPP az USA nélkül értelmét veszíti. Az ázsiai és óceániai országok szabadkereskedelmi egyezménye (TPP) alapelveit 12 ország tette magáévá. Az USA, Kanada, Mexikó, Chile, Peru, Brunei, Japán, Malajzia, Szingapúr, Vietnam, Ausztrália és Új-Zéland. Az összefogás lényegében a világot olcsó és gyenge minőségű áruival elárasztó Kína ellen jött létre. Elemzők szerint azonban a csoport alapszabálya megkerülhetetlen csapda a résztvevőknek. A tagország csak az összes többi tag beleegyezésével léphet ki, bármelyik ország cége kártérítésért perelhet egy másik tagállamot, ha úgy véli, hogy annak döntése ill. törvénye…

Read More

A SIIX Corporation Nagykőrösön építi üzemét

A japán SIIX Corporation a következő nyilatkozatot adta ki az új európai beruházásával kapcsolatban: „Magyarország tagja a V4-nek (Visegrádi Négyeknek), Európa közepén található, amely kedvező földrajzi megközelítést biztosít a kontinens nagyvárosaihoz. Ugyancsak fejleszti a magas minőségű munkaerejét, illetve stabil gazdasági növekedést ért el az elmúlt években, mint Európa egyik reprezentatív termelési központja. Az új üzemben, elkezdjük tevékenységünket különböző vállalkozási formákkal. Ezzel fogjuk kielégíteni a részletes igényeit az európai megrendelő vállalatok egész sorának egész Európában. Az együttműködés keretében a leányvállalataink, értékesítési bázisaink illetve az üzemeink Németországban, Szlovákiában, és a Magyarországon működnek.”…

Read More

Abe Sinzó – Donald Trump találkozó

A 2017 január 20-án hivatalba lépő USA elnök, Donald Trump, videó üzenetben jelentette be, hogy első hivatali napján – vagyis minél hamarabb – az Amerikai Egyesült Államok kivonul a nagy szabadkereskedelmi megállapodásokból, és felülvizsgálja a munkavállalási vízumokat az esetleges visszaélések kiszűrésére. Egyik első és legfontosabb feladatának tartja, hogy az Egyesült Államok visszalépjen a Csendes-óceáni Partnerségi Szerződéstől. „Ami a kereskedelmet illeti, bejelentem kilépési szándékunkat a Csendes-óceáni Partnerségből, amely az országunk számára katasztrófa lenne. Ehelyett méltányos, kétoldalú kereskedelmi szerződéseket szeretnénk kötni, amelyek a munkahelyeket és az ipart ismét amerikai területre hozzák vissza”…

Read More

A Japán-USA kapcsolatok alakulásáról

November 09.-étől – megnyervén a választásokat – az Amerikai Egyesült Államok új elnöke a republikánus Donald Trump lett. Megújulás előtt állnak a Japán és USA, de nem mellesleg Kína, Észak- illetve Dél-Korea közötti kapcsolatok, amelyek ugyan az utóbbi hónapokban „döcögős” szakaszba léptek, mégis, a jövőt tekintve reményteljesnek mondhatók. Az Egyesült Államok és Japán 1960-ban kötötte meg az amerikai-japán biztonsági egyezményt a két ország katonai együttműködésének fokozása céljából. Az egyezmény értelmében az Egyesült Államok garantálja a szigetország biztonságát, abban az esetben is, ha Japánt megtámadnák, cserében pedig az amerikai hadsereg japán…

Read More