Furcsa aszteroidákat találtak a Mars mellett

Hasegawa Sunao, a japán űrkutatás tudósa két olyan aszteroidát talált a Mars és a Jupiter között, amelyeknek nem ott, hanem a Neptunuszon túl kellene lenniük. Két furcsa égitestet fedeztek fel az űrkutatók a Mars és a Jupiter között. Ezek – a 203 Pompeja, valamint a 269 Justitia – azzal keltették fel a tudósok figyelmét, hogy az aszteroidaöv eddig ismert legvörösebb égitestjeinél is sokkal vörösebbek. A szakértők feltételezik, ezek a Neptunuszon túlról kerültek ide, és ha ebben nem tévedtek, akkor útbaigazítást adhatnak a Naprendszer kialakulásához. Hasegawa Sunao egy infravörös teleszkópos megfigyelése…

Read More

Paralimpia 2020 – Nem lesznek afgánok Tokióban

Az afganisztáni válság miatt az ország egyetlen sportolója sem indul a tokiói paralimpián. Afganisztán egymást követően négy nyári paralimpiai játékokon szerepelt, a tálib hatalomátvétel után viszont ezúttal egyetlen versenyzője sem áll rajthoz a japán fővárosban – írta az olimpiai ügyekben járatos insidethegames.biz, amely a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság szóvivőjére hivatkozva jelentette, hogy „az országban fennálló súlyos helyzet miatt minden repülőtér le van zárva, és a sportolóknak nincs módjuk Tokióba utazni”. A 2020-ról ez évre halasztott paralimpiát, amelyen két afgán tekvondós indult volna, augusztus 24. és szeptember 5. között rendezik. Forrás: MTI

Read More