Paralimpia 2020 – Az asztaliteniszező Pálos Péter elődöntős, így már érmes

Pálos Péter bejutott az elődöntőbe az asztaliteniszezők S11-es kategóriájában a tokiói paralimpián, ezzel már biztos érmes.  A Londonban aranyérmes, öt éve, Rio de Janeiróban harmadik Pálos – aki enyhe értelmi fogyatékossággal született – a japán Aszano Takashival mérkőzött a legjobb nyolc között és nagy küzdelemben harcolta ki a legjobb négy közé kerülést. Tizennyolc perc alatt kétszettes hátrányba került, de ettől nem zuhant össze, szoros harmadik játszmában szépített, majd a negyedikben egyenlített, a döntő szakaszban pedig 2-4 után sorozatban tíz pontot ért el, és innen már a teljesen hazai környezetben szereplő,…

Read More

Szabó László: EMLÉKCSINÁLÓK I–II. – A médiabohóc generáció intellektuális szegénylegényei (Könyvismertető)

A könyvsorozat az ismét kétkötetesre sikeredett Emlékcsinálókkal zárul. Három, manapság igen közkedvelt, ismert filmmel, filmsorozattal, szériával kezdődik az első kötet. Smith ügynök, az Erő, és az Átkozott trónok kisstílű harca.   EMLÉKCSINÁLÓK 03 MANIFEST TEASER Három mű, három, egymástól teljesen eltérő külön világ, vagy ahogyan manapság divatos szóval mondani szokás: univerzum, ezúttal kissé rendhagyó szemszögből elemezve. Górcső alá vesszük azt is, milyen, a múlt század államszocializmusáig, a proletárdiktatúra titkosszolgálataihoz visszavezető kapcsolatokkal rendelkezik a mai kereskedelmi televíziózás. Abból is kapunk némi ízelítőt, milyen az, amikor lejáratták az időd, vagyis ütött az…

Read More

Leállították a leggyorsabb hullámvasutat Japánban

A hullámvasutat biztonsági okok miatt kellett leállítani, ugyanis négy utasa nyak-és gerinctöréssel került kórházba. A Fuji-Q Highland Park fő látványossága 2001 óta a Fudzsira panorámát adó, Do-Dodonpa hullámvasút.. A szerkezet másfél másodperc alatt képes állóról 180 kilométeres tempóra gyorsulni – írja a Ney York Times. December és január között négy szórakozni vágyó utas szenvedett súlyos sérülést, az illetékes hatóságok a park üzemeltetőit vonták felelősségre az ügyben, hiszen véleményük szerint nem tették meg a megfelelő biztonsági intézkedéseket, illetve nem jelentették időben az esetet. A park üzemeltetői szerint nem a hullámvasúttal volt…

Read More

Paralimpia 2020 – Veres Amarilla elődöntős párbajtőrben

Veres Amarilla elődöntőbe jutott, Krajnyák Zsuzsanna pedig a nyolcadik helyen végzett a kerekesszékes vívók párbajtőrversenyében  a tokiói paralimpián. A nők A kategóriás küzdelmében Veres – aki baloldali bénulással született – nagyon magabiztosan és határozottan vívott a csoportjában, amelyben japán, brit, orosz és lengyel ellenfelét legyőzte és csak a kínaitól kikapott ki. Ennek ellenére nem mentesült a nyolcaddöntőtől, a 16 fős mezőny hiányos 16-os tábláján az amerikai Shelby Jensennel került szembe, akit a kezdeti „tapogatózás” után, egyértelmű akciókat végrehajtva tíz tus különbséggel győzött le. A negyeddöntőben a legutóbbi, 2019-es világbajnokságon bronzérmes…

Read More

Szigethy Rebeka Sára: Őszi haikuk

Öreg fa árnya. Hal lassú rothadással. Kerül még friss fény. * Málló fakéreg, Szél fodrozta sárga csend: Őszi barackfa. * Lehulló lúdtoll. Bús hangú utazók Őszt húznak fölénk. * Vetkőző erdők Lefekszenek kék dérnek: Ledér levéltánc. * Zsebkendőnyi ősz. Terrakotta tálban áll Cserzett bonsai-szil. * Apró rőt seprű. Ezer őszre aszott gally Felleget seper. * Riadt csivit hal. Korhadt tölgy elterül. Elömlő friss fény. Szigethy Rebeka Sára Inter Japán Magazin  

Read More

Igaz neve Méz-odángó (Tréfás mese)

Hirtelen a férjem-uram természete, falánk szájú, tehetetlen ehetnékje. Ennivalót mihelyt hallott, mihelyt látott, jó falatra jól kitárult torkot tátott. Korgott megint egy nap gyomra és éhomra, találomra, fut szaladvást anyósához, füsteresztő, éteksütő konyhájához. Beállít és se szí, se szó leguggolgat, éhes szemmel lesel ínyes falatokat. Akadt bőven holmi egymás, két nyelésre egy harapás; habzsol, zabál tele szájjal, alig győzik szerrel, számmal. – Jaj, de finom falatocska, jaj, de pompás mézgolyócska – szól és nyeli szagát, ízét, tudakolja igaz nevét. – Méz-odángó igaz neve, ízzel mézzel telistele – szól anyósa s…

Read More

Paralimpia 2020 – Konkoly Zsófiáé az első magyar érem

Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban a tokiói paralimpián. Az S9-es kategória idei Európa-bajnoka megnyerte délelőtt az előfutamát és 4:44.74 perccel, a legjobb idővel jutott az esti döntőbe. A 19 éves pécsi úszó – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – a fináléban is remekül versenyzett, és végül csak centimétereken múlt, hogy nem sikerült győznie. Száz és kétszáz méternél a negyedik helyen fordult, 250-nél azonban már a második helyen haladt a rajttól végig vezető ausztrál Lakeisha Patterson mögött. A táv hátralévő részében óriásit hajrázott, egyre jobban megközelítette…

Read More

Szabó László: A SÁREMBER KORA 2. KÖTET (Könyvismertető)

Ez a kötet kissé vastagra sikeredett, a trilógia legvastagabb kötetére, de biztosíthatok mindenkit – legalábbis az olvasói visszajelzések alapján – hogy nem fog unatkozni az, aki kézbe veszi, és olvasására adja a fejét. Kedvcsináló gyanánt legyen elég annyi, hogy a kötet a méltán közkedvelt, és itthon, Magyarországon nagy népszerűségnek örvendő „Csengetett Mylord?” című sorozat ötödik, „A részvények” című epizódjával indul. Egy lépcsőfordulóban lezajlott beszélgetés tanú lehetünk, mely az inas, a kis Henry, valamint a minden hájjal megkent komornyik, Stokes között hangzik el. Miközben figyelemmel kísérhetjük Alf-ot, hogyan próbálja meg kicsalni…

Read More

Paralimpia 2020 – Fellobbant a láng Tokióban

Bő két héttel az olimpia zárása után ismét fellobbant a láng Tokióban, ezzel megkezdődött a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely jövő vasárnapig tart. A viadalon a menekültek csapatával együtt 163 küldöttség rekordnak számító 4403 – 2550 férfi és 1853 női – versenyzője küzd 22 sportágban. Az előző csúcsot a riói paralimpia tartotta 4328 sportolóval. A női résztvevők száma is rekord, az öt évvel ezelőtti 1671-et meghaladva. A különböző sérültségi kategóriák miatt Tokióban 539 számban tartanak majd eredményhirdetést. A magyar színeket 37 versenyző,…

Read More

Paralimpia 2020 – Paralimpiai fotókiállítás a tokiói Magyar Kulturális Intézetben

Az olimpia után a paralimpia alatt is magyar sportolókat bemutató fotókiállítás látható a tokiói Magyar Kulturális Intézetben.  „A paralimpia ugyanolyan fontos nekünk, mint az olimpia és a paralimpián keresztül is meg szeretnénk mutatni, hogy mennyire büszkék vagyunk a sportolóinkra Japánban is. Így jött az ötlet, hogy az olimpiai kiállítás végeztével a paralimpián is folytatjuk azokat az aktivitásokat, amelyeket az olimpia alatt elkezdtünk” – mondta Palanovics Norbert tokiói magyar nagykövet. Hozzátette, nyár elején döntötték el, hogy akár nézőkkel, akár nézők nélkül rendezik meg az olimpiát és a paralimpiát, mindenképpen megmutatják a…

Read More