Kategória: Kultúra

Csodáltuk, ahogy görbült a görcsös ág. Előtte jázmin bókolt. S méltósággal kortyoltuk teánk. Szép volt a szirmok csöndes jeladása… Arcod unott-néma folt. Jó alkalom a meghalásra. Délben kötöttem. Hittem érted ívét, a képre, hogy ráomolt… Megszokom teám keser ízét. Magam’ kötöttem bele. Görcsös ágat. Földünk jelenthetem, s te jázminholdként incselegsz velem. Zuhansz felém. Égi huzat hajt oda, mégsem találkozhatunk, bár parány e teázószoba. (Csillagkertben lépdelek. Tejútesés. Pásztor vagyok, te szövőleány. És csillagvirágot tépsz, mesést.) Utáltuk, ahogy hajlott a görcsös ág. Előtte jázmin kókadt. És küszködve kortyoltuk teánk… Este volt. Térdig…

A zen buddhizmus rinzai szektájának sókokudzsi ágához tartozó templomkomplexum Kiotó északnyugati részén, amelynek csupán a főépülete a Kinkaku vagyis az Aranypavilon. 12. századi arisztokratanyaralóból a 3. Asikaga sógun (Muromacsi-bakufu) kívánságára alakították palotává, majd templommá a 14. század végén. Egyes épületei többször leégtek, utoljára 1950-ben maga az Aranypavilon is: egy háborodott diák felgyújtotta (az esetet Az Aranytemplom című ismert regényében dolgozta fel Misima Jukio), ám 1955-ben felépítették a pontos mását. A tóparton álló, 12,5 méter magas Kinkaku földszintje a Heian-kori (794–1185) palotaépítészet (sinden-zukuri), első emelete a szamurájház-építészet (buke-zukuri), második emelete pedig a…

A professzor hosszas fejtegetésbe bonyolódott a kötelmi jog kérdéses pontjaival kapcsolatban. A hallgatók egy része merev tekintettel bámult az oktató irányába, mások a jegyzeteiket rendezgették vagy elmerültek az okostelefonjuk valamelyik szórakoztató alkalmazásában. Eszter benyúlt vagyont érő kézitáskájába és elővett egy zsebtükröt, megigazította a sminkjét. Tökéletesnek kell lennie, mint mindig, ez elvárás. Óra után azonnal indulnia kell, ma Péter várja. Derékig érő, hosszú szőke haján is végigsimított, s ahogy eltenni készült márkás, francia rúzsát, kiesett a kezéből. A rúzs koppant a padlón. A tompa hang senkit sem zavart meg. Az idős,…

A megszokás eltompítja az embert. Amit nap-nap után maga körül lát, az lassan olyan természetesnek, magától érthetőnek és főleg megváltozhatatlannak tűnik, hogy már-már érzelmek nélkül szemlélhető. A mások nyomorúsága mindennapjaink elválaszthatatlan része lett. Néha még bosszantó is a tolakodás, a koldulás ezernyi módja, a szél és esővédett zugokba leterített hullámpapíron vegetáló, félig állati lét. A Határ úti aluljáróban a falak mellett, de egymástól azért tisztes távolban nyolc, vagy tíz ilyen territórium van. Mind különbözik a másiktól felszereltségében, gazdáik személyében egyaránt. A külvilágra vezető lépcsőtől nem messze – ez a legjobb…

Sétálni ezen a gyöngytavon billegni megannyi kőlapon, mint istenek óceánhabon, csak ezt akarom! Árnyas köveket átugrani, víznapos bazaltra hullani. Tágulni, égmélybe bebukni, Holddal aludni! Sima tó – szerelemsirató, fölötted felhőnek lenni jó! Kívül is tebenned szunnyadó – merész álmodó. Ezután nélkül létezni csak! Hal hátát megülni, hiába csap! Hal hátát megülni, sétálni gyöngytavon, kívül is benned sóhajtozom…