Összes hír

Titkos jegyzőkönyv Tokió evakuálásáról

  Hosono Goshi, az atombaleset következményeiért felelős miniszter nyilvánosságra hozta, hogy egy titkos vészforgatókönyv alapján ki kellett volna üríteni Fukusima 250 kilométeres körzetét, vagyis Tokiót is! A fukusimai atombaleset után két héttel a japán atombizottság vész-forgatókönyvet készített. Az atombaleset következményeiért felelős Hosono Goshi miniszter által a napokban nyilvánosságra hozott titkos jegyzőkönyv szerint legrosszabb esetben ki kellett volna üríteni Fukusima 250 kilométeres körzetét. Ebbe pedig beletartozik a 13 millió lakosú japán főváros is. Nakano Inter Japán Magazin /Az Asahi Shimbun nyomán/ Kapcsolódó cikkek: http://interjapanmagazin.com/megszolal-a-volt-kormanyfo/

Read More

Robotfarm a cunami sújtotta Mijagiban

A Földművelésügyi Minisztérium kísérleti robotfarmot épít a szökőár által letarolt Mijagi megyében. A jövőbe mutató projectban robotgépek művelik a földet, végzik az ültetést és betakarítást. A Földművelésügyi Minisztérium kísérleti jelleggel robotfarmot épít Mijagi megye szökőártarolta 250 hektáros területén. A lepusztult területek helyreállítását célzó terv egyben a jövő mezőgazdaságát is modellezi. A termőföldeket, amelyeken átsöpört a tengervíz, először megtisztítják a sótól, majd önjáró traktorok megművelik, bevetik és a termést betakarítják. A legmodernebb robot technológiát LED-világítás egészíti ki, amely távol tartja a károkozókat. Ekképpen a termőföldet megkímélik a káros vegyszerektől. A tervek…

Read More

40 év múlva tűnik el a fukusimai atomerőmű

  TEPCO: A korábban tervezett harminc év helyett negyven év alatt bonthatjuk le a tavaszi földrengésben és szökőárban elpusztult fukusimai atmoerőmű romjait.   A TEPCO (Tokiói Elektromos Művek) bejelentette, hogy a tervezettnél tíz évvel később kerül sor a radioaktív sugárzást kibocsájtó fukusimai atomerőmű lebontására. A menetrend szerint a reaktorok hidegleállítása után 2014-ben elsőként a használt fűtőelemeket emelhetik ki a romok közül. Évekkel ez után kezdődhet el a megolvadt fűtőanyag eltávolítása, a  betokapszulába zárásra pedig további 25 évi múlva kerülhet sor. Mindez messze esik a tragédia kezdetén sugalmazott feltételezéstől, hogy a betonkapszulába zárásra…

Read More

A japán kormány megvenné a TEPCO-t

A japán kormány jelezte, hogy megvásárolná az atomkatasztrófát okozó fukusimai atomerőmű (és több hibásan működő hasonló erőmű) tulajdonosát, a TEPCO-t. A Tokiói elektromos Művelet sok kritika érte az erőművek hibás üzemeltetéséért, és szinte felmérhetetlen az rajta követelt kártérítések végösszege.   A japán a TEPCO részvényeinek felvásárlásával kívánja megszüntetni az áldatlan állapotokat. Az atomerőműveket (többek között az atomkatasztrófát okozó fukusimait) kezelő Tokiói Elektromos Művek többször bizonyította, hogy nem áll a helyzet magaslatán. Szakmai kifogások merültek fel ellene, a károsultak háborognak a kártérítés alóli kibújásai miatt, és a kormány többszöri anyagi támogatása…

Read More

4 éven belül 7-es földrengés Tokióban?

  A Tokiói Földrengéskutató Intézet szakvéleménye szerint 4 éven belül 7-es erejű földrengés várható a japán fővárosban. Régebben 30 éven belülre valószínűsítették a katasztrófát, ám a márciusi földrengés óta a Tokió térségében megnövekedett szemizmikus aktivitás miatt az időközt 4 évre csökkentették. A japán fővárost leromboló földrengést már az 1980-as évek óta jósolja a szóbeszéd. Valószínűségét az ezredfordulóra, majd 2001 és 2005 közé tették. Az első tudományos és hivatalos közlemény azonban csak most hangzott el erlőször. Március 11-én a japán fősziget észak-északkeleti megyéiben 9-es erejű földrengés és az azt követő cunami…

Read More

Hackerek réme a japán kíberfegyver

  Titokban kíberfegyvert fejleszett Japán. A fegyver visszaköveti a kapott vírusokat és a közvetítőtől a gazdagépig minden computert tönkretesz. Az utóbbi években számtalan hackertámadás érte a legnagyobb japán cégeket, katonai és űrkutatási létesítményeket. A Fujitsu vezetésével védekezésül a legnagyobb titokban kifejlesztettek egy módszert, amely észleli a malvare behatolást, ártalmatlanná teszi azt, majd információt nyer ki belőle. A malvare által hátrahagyott nyomokat visszaköveti egészen a forrásig, s eközben minden közvetítő gépet (végül a gazdagépet is) letilt és lebénít.  A kezdeményezőt felfedő és a malvare terjedését meggátoló japán fegyver bizonnyal a kíberbűnözők…

Read More

Egy kis piszok nagy kalandja

  Az akoja puhatestűek rendjébe tartozó kagylóféle, mely a japán partoknál, különösen a Sima-félsziget csendes tengeröbleiben található nagy mennyiségben. A gyöngy voltaképpen a kagylótest belsejében lezajló beteges elváltozás, melyhez egy homokszemecskének kell bekerülni a puhatestű szervezetébe, úgy hogy ne okozzon kárt semilyen belső szervben, ráadásul a homokszemnek be kell vinnie egy picinyke darabot a külső kagylószövetből. Ezek a bekerült sejtek vonják be aztán szivárványszerű hártyával az idegen testet, amiből gyöngy képződik. Egykor a természetes állapotában kialakult gyöngyöket az amák – a tengeri szüzek gyűjtötték be, melyek a környék asszonyai, lányai…

Read More

Élelmiszert kért Észak-Korea

Élelmiszersegélyt kér Észak-Korea új vezetése. Amerika feltételhez kötötte a segítséget. Ismét súlyos élelmiszer-ellátási gondokkal küzd Észak-Korea.  A fegyverkezés és az atomprogram miatt az utóbbi évtizedekben több éhezési hullám söpört át az országon. Akkor a „főellenségek”, a gyűlölt Japán és Dél-Korea hatalmas rizsszállítmányokkal segítettek az éhezőkön. Kényszerhelyzetében az Észak-Koreai vezetés még a japán fiatalok elrablását is elismerte, és mindegyiküket „visszaszolgáltatta” fejenként többezer tonna rizsért cserébe. (Ma már csak Yokota Megumi létét nem hajlandóak elismerni.) Amerika nem zárta ki a segítséget, amelynek azonban komoly feltételeket szabott, elsősorban a jongbjoni atomlétesítményben az urán…

Read More

Japán-kínai viták szigetekről

  Japán nevet kíván adni 39 névtelen szigetének. A kezdeményezés heves vitát váltott ki Tajvanból, mert egyes szigeteket magáénak vall. Ugyancsak tiltakozott Kína is, aki hagyományokra hivatkozva vallja magáénak a szigeteket. Tajpej szerint a Tiaojütaj-szigetek örökölt területek, és a tajvani Jilan megye közigazgatásához tartoznak. Peking szintén kinyilatkozta, hogy a kérdéses földterületek 1534-től a sajátjai, s bár ezeket az első kínai-japán háborúban Japán elfoglalta, a San-Franciscó-i szerződés értelmében vissza kellett volna kapnia. A Kelet-Kínai-tengeren elhelyezkedő vitatott szigetek 186 kilométerre esnek Tajvan legközelebbi pontjához, Kínától és úgyszintén a japán Okinavától pedig dupla olyan…

Read More

Ügyes találmány: áram- papírból!

  Jövőnk reaktora? Japán tudósok áramot nyernek papírból. A Sony tudósai már évek óta keresik a módszert, hogy fehérjékből, szénhidrátokból és zsírszövetből enzimek hozzáadásával áramot nyerjenek. Sokrétű kísérleteiket végre siker koronázta! Környezetkímélő bioelemet állítottal elő papírból. Mi következhet ebből? A jövőben a legunalmasabb könyv is megrázhat bennünket! Nakano Inter Japán Magazin

Read More