
A japán parlamenti bizottság vizsgálata szerint emberi mulasztás okozta a fukusimai atomkatasztrófát.
A parlament tényfeltáró bizottsága megállapította, hogy tavaly március 11-én a fukusimai atomerőmű balesetét a 9-es erősségű földrengés és a szökőár okozta ugyan, ám a baleset előrelátással elkerülhető volt, a következményei pedig megfelelő lépésekkel enyhíthetőek.
A bizottság leszögezte, hogy az atomerőmű építési konstrukciója kisebb földrengésre és alacsonyabb szökőárra készült. Bár a nagyobb biztonság megkövetelte volna, ezen az üzemeltető mégsem változtatott.
A vizsgálat a kialakult helyzetért egyértelműen a Tokiói Elektromos Műveket (TEPCO) és az atomipart felügyelő hivatalos szerveket tette felelőssé, akik nem tettek meg minden szükséges intézkedést az erőmű és a környék lakosságának biztonsága érdekében. Bár egy előzetes jelentés már bírálja a TEPCO-t, ez az első eset, hogy nyíltan kimondják a felelősségét.
Mint ismeretes, a földrengést és cunamit követően a fukusiami atomerőműben több robbanás történt, majd három reaktorban leolvadtak a nukleáris fűtőszálak, s az erőmű jelenleg arra vár, hogy a végleges lehűlés után hatalmas anyagi ráfordítással betonszarkofágba temessék. Fukusima környezetéből több tízezer lakost kellett evakuálni, akik soha nem térhetnek vissza otthonaikba. A környezetet ért sugárszennyezés az emberi szervezetre több mint száz évig veszélyes mértékű lehet. A kihalt települések környékén a termőföldek parlagon hevernek, az állattenyésztés megszűnt, s a tengeri halászat gazdaságtalanná vált.
Nakano
Inter Japán Magazin
/a BBC-nyomán/
Kapcsolódó cikkek:
http://interjapanmagazin.com/noda-a-fukushimai-krizisert-senki-sem-felelos/
Noda: A fukushimai krízisért senki sem felelős!
Noda Joshihiko miniszterelnök kijelentette, hogy a fukushimai nukleáris krízisért személy szerint senki nem felelős.
Noda miniszterelnök külföldi újságoknak nyilatkozta, hogy a nukleáris energiával kapcsolatban hamis biztonságérzet uralkodott, ezért az országot felkészületlenül érte a nukleáris katasztrófa. Kijelentette továbbá, hogy a katasztrófáért konkrétan, személy szerint senki nem hibáztatható.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az országnak okozott 500-650 milliárd dollár kárnak, több százezer lakos élete tragikus alakulásának és a Fukushima környéki területek többszáz évig való sugárzásának személyi felelőse nincs.
/Japan Today nyomán/
Inter Japán Magazin