A Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa kétnapos ülésén mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát és nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát zéró szint körül tartsák. Az állampapírok vásárlásának éves keretösszegét továbbra sem korlátozza a jegybank. A rövid lejáratú váltók és vállalati kötvények vásárlására szánt összeget 20 ezer milliárd jenen hagyta, az ingatlanbefektetési alapok (J-REIT) és az indexkövető, tőzsdén kereskedett befektetési alapok (ETF) esetében pedig maradt a 180 milliárd, illetve 12 ezer milliárd jenes keret. A tanácskozás után kiadott közleményében a központi bank rámutatott, hogy…
Read MoreKategória: Gazdaság
Japánban csökkent az ipari termelés júliusban
Csökkent az ipari termelés júliusban az előző hónaphoz képest Japánban a kedden közzétett végleges adatok szerint. A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium közlése szerint másfél százalékkal esett vissza az ipari termelés júniushoz képest. Elemzők is 1,5 százalékos csökkenést vártak a júniusban mért 6,5 százalékos növekedés után. A kiszállítások és a raktárkészletek egyaránt 0,6 százalékkal csökkentek az év hetedik hónapjában. Júliusban a gépjárművek termelése 3,3 százalékkal csökkent az előző havi 22,6 százalékos növekedés után. Az elektronikai gépek és berendezések, kommunikációs eszközök gyártása 3,8 százalékkal csökkent, míg júniusban 2,6 százalékkal nőtt. Az egy…
Read MoreAlacsonyabb lett a vártnál a júliusi munkanélküliségi ráta Japánban
A vártnál kisebb, három hónapja a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta alakult ki júliusban Japánban a statisztikai hivatal keddi jelentése alapján. Júliusban 2,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a júniusi 2,9 százalékról. A piac a júniusival megegyező mutatót várt júliusra is. A júliusi 2,8 százalék három hónapja a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta. Áprilisban 2,8 százalék, márciusban pedig 2,6 százalék volt a munkanélküliség. Tavaly a koronavírus-válság évében is 3,1 százalék volt Japánban a legmagasabb munkanélküliségi ráta, ami októberben alakult ki. Az idei év 2,9 százalékkal indult januárban. A munkanélküliek száma 120 ezerrel csökkent az…
Read MoreA vártnál kevésbé csökkent júliusban a japán ipari termelés
A vártnál kevésbé csökkent júliusban a japán ipari termelés a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium kedden közzétett előzetes adatai szerint. Júliusban 1,5 százalékkal csökkent a japán ipari termelés az előző havihoz képest az elemzők által várt 2,5 százalékos csökkenés helyett. Júniusban 6,5 százalékos volt a havi növekedés. A gépjárművek termelése 3,1 százalékkal csökkent júliusban az előző havi 22,6 százalékos növekedés után. A elektronikai gépek és berendezések, kommunikációs eszközök gyártása 3,4 százalékkal csökkent, míg júniusban 2,6 százalékkal nőtt. Az egy évvel korábbit júliusban 11,6 százalékkal haladta meg a japán ipari termelés,…
Read MoreRontotta idei gazdasági növekedési előrejelzését a japán jegybank
Enyhén rontotta idei gazdasági növekedési előrejelzését a japán jegybank, de fenntartotta azt az álláspontját, hogy a gazdaság a mérsékelt fellendülés útján halad, jelezve, a monetáris politika jó ideig alkalmazkodó marad. A jövő márciusig tartó, folyó pénzügyi évre a korábbi 4,0 százalék helyett immár 3,8 százalékos, a 2022-es pénzügyi évre viszont 2,4 százalék helyett 2,7 százalékos gazdasági növekedést várnak. A Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa véget ért, kétnapos kamatdöntő ülésén mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát, és nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát…
Read MoreEgyre rosszabb helyzetben az olimpiára forduló Japán gazdasága
Nőtt a munkanélküliségi ráta, és bár nőtt a kiskereskedelmi forgalom, messze messze az ideálistól a japán gazdaság. A vártnál kevésbé lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése májusban éves szinten Japánban, ahol a becsültnél magasabb lett a munkanélküliségi ráta. A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium kedden közzétett adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 8,2 százalékkal nőtt májusban tavaly májushoz képest, a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést. Szakértők kisebb, 7,9 százalékos kiskereskedelmi forgalomnövekedésre számította az áprilisi 11,9 százalékos bővülés után. Havi összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent a japán kiskereskedelmi forgalom májusban. Eközben a…
Read MoreJövőre még Japánban készülnek a Red Bull F1-es motorjai
Gőzerővel zajlik a Red Bull Milton Keynes-i motorközpontjának felépítése, 2022-ben azonban még a Honda sakurai központjából érkeznek majd az energiaital-gyárosok motorjai. A Honda az idei szezont követően kivonul a Forma-1-ből, a Red Bull Racinggel kötött megállapodás szerint azonban a csapat, illetve az AlphaTauri ezt követően is az ő erőforrásukat használja majd. A Red Bull saját motorközpontot épít Milton Keynes-ben, itt állítja majd elő a motorokat a Honda tervei alapján, a 2025-től pedig már saját magának tervezi aggregátjait. A Honda F1-es főnöke, Toyoharu Tanabe azonban az Osztrák Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, a 2022-es idényre…
Read MoreA japánok egyre többet fogyasztanak, pedig nő a munkanélküliség
Vártnál kevésbé lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése májusban éves szinten Japánban, ahol a becsültnél magasabb lett a munkanélküliségi ráta. A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium kedden közzétett adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 8,2 százalékkal nőtt májusban tavaly májushoz képest, a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést. Szakértők kisebb, 7,9 százalékos kiskereskedelmi forgalomnövekedésre számította az áprilisi 11,9 százalékos bővülés után. Havi összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent a japán kiskereskedelmi forgalom májusban. Eközben a munkanélküliségi ráta már a harmadik egymást követő hónapban nőtt, tavaly november óta legmagasabb szintre emelkedett. A munkanélküliségi ráta…
Read MoreÍgy száguldanak százkilencvennel a földúton a Szafari-ralin
Mintha csak egy videojátékot néznél, pedig ez a valóság: a Szafari-rali hosszú egyenes szakaszán 193 km/órás sebességet ért el a Toyota japán versenyzője. A rali-világbajnokság naptárjába idén tért vissza a legendás Szafari-rali, ami alaposan próbára tette a mezőnyt. A bevállalós pilóták persze a kenyai homokos-murvás pályákon is nagyot autóznak, és így tett a Toyota újonca, Takamoto Katsuta is, aki nem vette el a gázt a Yaris WRC-ben. A hosszú egyenes szakaszon 193 km/órás sebességet ért el a földúton, és Katsután kívül minden elismerésünk az akciót követő helikopterpilótának és az operatőrnek…
Read MoreNem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank.
Nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank.A várakozásokkal összhangban a Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa véget ért kétnapos ülésén mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát, és nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát zéró szint körül tartsák. Az állampapírok vásárlásának éves keretösszegét továbbra sem korlátozza a jegybank, a rövid lejáratú váltók és vállalati kötvények vásárlására szánt összeget 20 ezer milliárd jenen hagyta, az ingatlanbefektetési alapok (J-REIT) és az indexkövető, tőzsdén kereskedett befektetési alapok (ETF) esetében pedig maradt a 180 milliárd, illetve…
Read More