A koto (箏) hagyományos japán húros, pengetős hangszer. Tizenhárom húrja van, mindegyik egy-egy mozgatható húrlábbal van két részre osztva. Teste hosszúkás, lapos, enyhén ívelt tégla alakú, általában kiri, azaz császárfából készítik. A jobb kéz hüvelyk-, mutató- és középső ujjára gyűszűszerűen felhúzható pengetőkkel szólaltatják meg. Régen a húrjait selyemből fonták, manapság legtöbbször nejlonból készülnek.
Játék közben hagyományosan a koto vízszintesen a talajra van fektetve, a zenész felőli jobb oldalát kis lábak emelik magasabbra. A zenész a hangszer jobb oldalánál törökülésben (agura) vagy a sarkain ülve (szeiza) foglal helyet, jobb kezével pengeti a húroknak a mozgatható húrlábaktól jobbra eső szakaszát. A bal kéz a megszólaló hangokat módosíthatja úgy, hogy a húrok bal oldali, nem rezgő szakaszát lenyomva, megfeszítve a hangmagasságot megemeli. Néha a bal kéz is részt vesz a pengetésben. A zenészhez közelebbi húrok a magas hangok, a távolabbiak a mélyek.
A kotót szokás állványra is helyezni, ilyen esetben a zenész széken ülve játszik.
A kotót a jobb kéz hüvelyk-, mutató- és középső ujjára rögzített pengetőkkel (cume) szólaltatják meg. Minden pengetőnek két része van: a „fej” (atama), ami a húrokat megpendíti, illetve az „öv” (obi) ami a pengetőt a zenész ujjbegyéhez rögzíti. Az atama bambuszból, csontból, elefántcsontból, az obi bőrből, textíliából vagy papírból készül. A pengető mérete és formája iskolánként változik: lehet vékony, hosszúkás, lehet szögletes vagy ovális formájú.
