(folytatás)
… – Ó, ez nem igaz! – hallatszott az utas ingerült hangja a hátsó ülésről.
– Ohinata szan, valami gond van? – érdeklődött a sofőr, mialatt belenézett a visszapillantó tükörbe.
– Nem! – felelte Yamato, hangjában érezhető csalódottsággal. – Semmi!
– Értem! Akkor kérem, élvezze az utazást!
– Hogy élvezhetném, mikor nem működik a telefonom? – szólta el magát dühösen az utas.
– Szóval, volt egy negyedik telefonja is? – mosolygott a tükörbe Okuma Asahi. – Kész szerencse, hogy Tanaka szan felkészült erre is!
– Mit jelentsen ez?
– Tanaka szan megkért, hogy olyan autóval keressem fel Ohinata szant, amely teljesen le van árnyékolva, nehogy használni tudja valamelyik eldugott telefonját! Tanaka szan nagyon jól ismeri a barátját!
– Igen! Tud rólam mindent! – dőlt hátra az ülésen Yamato, és többször erősen fújta ki az elhasznált levegőt felfújt pofazacskóiból. – Talán, többet, mint én saját magamról. Ha fele annyira ismerném én őt, most tudnám, mi a terve velem!
– Ha tényleg annyira ismeri Önt, ahogy mondja, akkor talán hallgatnia kellene a tanácsára! Tanaka szan segíteni akar a barátján!
– Mit mondott Tanaka rólam? – puhatolózott, hátha a sofőr elejt egy véletlen információt, ami majdan a hasznára válik.
– Tanaka szan azt mondta, hogy Ohinata szan kérdezősködni, akadékoskodni fog egész idő alatt. És még azt is, hogy mindenképpen megpróbálkozik valamilyen kommunikációs eszközt az autómba csempészni. Ezért az árnyékolás. Semmilyen módon nem tud kapcsolatba lépni a külvilággal!
– Ez emberrablás! – szögezte le Tanaka magában, beletörődve a sorsába, de azon kapta magát, hogy hallatszott a megállapítása, mert a sofőr tagadta a rablás tényét…
(folytatása következik)
Admin
Inter Japán Magazin
