(folytatás)
Körbenézett, és megint zavarttá vált a tömegben, amitől rátört a sietség, és tovább kerülgetve az embereket, azon morfondírozott, vajon kimondta-e hangosan a gondolatait, vagy csak a fejében hallatszott. És, ha kimondta, vajon hallotta-e valaki.
Alig haladt pár métert, ismét felkapta a fejét. A második alkalommal sem tudta, miért, csak fölnézett szeme sarkából a tetők felé. A mozdulatlan langymeleg esti levegőben, mikor még a füst is függőlegesen száll, ő úgy észlelte abban a szempillantásnyi időben, hogy megmozdulnak a járókelők fölé hajló, arany színben pompázó levelek, és az őket tartó vékonyka ágak. Mozogtak, lengedeztek. Megbabonázva figyelt másodpercekig egy pontot a tető hajlatainak árnyékában, furcsa bizsergést érzett végigfutni a gerincén. Úgy érezte, mintha valami, vagy valaki figyelné őt a tetőről. Valami láthatatlan erő, ami húzta a tekintetét a kiszögellések vetette árnyékok mélyébe, hogy farkasszemet nézzenek, kitapogatva a lelkét. Csak bámult az ürességbe, és próbálta megakadályozni egy pislantással, hogy az a valami a gondolataiba fészkelje magát.
Mikor pislantott, megint csak megmozdultak a levelek, mintha láthatatlan kísérője, megunván a köztük lévő szemkontaktust, nagy sebbel-lobbal elinalt volna, és gyors mozdulatával felkavarta volna maga körül a levegőt.
(folytatása következik)
