(folytatás)
– És a munkám? – nézett barátjára aggodalmasan. – Az ügyfeleim, a családom!
– Milyen családod? – szembesítette a meggyötört üzletembert a tanácsadóvá lett Tanaka. – Nincs családod! Már évek óta! Elhagytak, mert nem szakítottál rájuk időt!
– Mit beszélsz? Milyen rémálom ez az egész? Ott az asszonyom, ott a lányom!
– Te milyen világban élsz? Egyáltalán, tudod, milyen évet írunk?
– Persze, hogy tudom!
– Akkor miért hazudsz saját magadnak is! Három éve otthagytak!
– Nem! Ez hazugság! – rázta egyre a fejét Yamato, tagadva az egyértelmű tényeket.
– Te tényleg abban a tévhitben élsz, hogy van családod? Komolyan? Akkor sokkal nagyobb a problémád, mint ahogy gondoltam! Az elmúlt négy évben velem sem találkoztál, de közel negyven éve ismerjük egymást!
– Nem, nem, nem és nem! Azt akarod bemesélni nekem, hogy megőrültem? Negyven év barátság után a szemembe mered mondani? Nem hiszem el, hogy ennyire félreismertelek! Mindig a barátomnak tekintettelek! Az egyetlennek! Még a lányomat is rád bíztam! Te pedig hátba támadsz? – csapkodta két markával az asztalt idegesen.
– Nyugodj le! – csapta arcon tajtékozó barátját Tanaka, aki dühében felugrott, és elindult a bejárati ajtó felé.
– Éppen azért mondom, amit mondok, mert mindenkinél jobban ismerlek!
– Az embert mindig az támadja hátba, akitől a legkevésbé várja! – felelte, és kilépett a lakásból.
– Várj! Gyere vissza! – fogta meg a becsületében sértett vállát a jóbarát. – Hidd el! Gondolj bele! Miért hozzám fordultál segítségért? Miért nem az asszonyodhoz?
– Azt sem tudom, hol van! – vágta rá habozás nélkül dühösen, és a lélegzete is elállt saját válaszától. – Mi van? Mit mondtam?
– Pontosan azt mondtad! Jól hallottad! Paraván mögé rejtettél magad elől valamit, és most leltél rá! Felépítettél egy hazugságot, és abban éltél! Magadnak sem merted beismerni, hogy mi történt!
– De… – nézett tanácsért Tanakára, és gondolataiba merülve visszarogyott korábbi ülőhelyére. – … Most mit csináljak?…
(folytatása következik)
Admin
Inter Japán Magazin
