Az arisztokrata szamurájok a Heian-kor (794–1185) közepén jelentek meg. Kezdetben kisebb fegyveres csoportokat alkottak, amelyeket később a trónutódlásból kizárt, tartományi tisztségviselőként vidéken letelepedett császári utódok (keleten a Minamoto család, nyugaton a Taira család) szerveztek nagyobb egységekbe a 12. század végén. Ekkor már minden rangosabb harcos szamuráj volt, a Meidzsi-restaurációig (1868) ők adták a sógunátusok katonai támaszát. Idealizált erkölcsi kódexüket (mondhatni, utólagosan) a Hagakure (jelentése: Levelek alatt) írás fektette le, az út pedig, amit jártak, a „harcos útja”, azaz a busidó. A szamurájok közé a japán történelem során gyakorlatilag…
Read MoreHónap: 2021. augusztus
Férfi-vásár (Tréfás mese)
Mélyen hortyog férjem-uram, szájatáti jóllakottan. Közelében hamisnyelvű felesége, félálmában lefetyelő hitveskéje. Csend üli meg otthonukat, kertre néző békességes nyugalmukat. Krizántémos, lombos kertjük esthomályát Hold-Istenke derengi át. Keringőző szitakötő libben egyet, tarajkodó Tenger habja loccsan egyet; illatot szór bóbiskoló cseresznyefa, sárgán ragyog sáraranyos kis mimóza. Ám egyszerre mintha hangok rezzennének s denevérek rebbennének; mintha lárma szakítgatna álomleplet, zaj verne fel nyugodalmas békességet. – Ki az? Mi az? – riadoz fel s mély álmából férjem-uram ébredez fel. Figyel neszre, neszel zajra, odafülel kis zörejre, nagy robajra. És anyóka fészkelődik, mozgolódik, félálomban szája…
Read MoreTokió 2020 – Magyar duplázás, Kopasz arany-, Varga ezüstérmes K-1 1000 méteren
Parádés verseny után Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám pedig ezüstérmet szerzett kajak egyes 1000 méteren a tokiói olimpián. Ebben a számban a magyarok legutóbb az 1968-as mexikóvárosi játékokon örülhettek győzelemnek Hesz Mihály révén, de érmet is 1976-ban szereztek legutóbb, akkor Csapó Géza második lett. Olimpián mindeddig utoljára 1996-ban, Atlantában fordult elő, hogy egy versenyszámban két magyar is dobogóra állt, akkor 200 méteres mellúszásban Rózsa Norbert, Güttler Károly volt a sorrend az első két helyen. Kajak-kenuban most először indulhat egy nemzetből két egység is az adott számban, s a magyarok ezt…
Read MoreAomori Nebuta ünnep
Évente megrendezik ezt a fesztivált, aminek a jellegzetessége a színes lebegő lámpások, a nebuták, amit Aomori központjának utcáin húznak végig. Minden évben augusztus 2-7-ig rendezik meg ezt a macurit. Millió látogatót vonz. A fesztivál ideje alatt 20 nagy nebutát lebegtetnek végig a parádé utcáin közel az Aomori JR vasútállomáshoz. Ezeknek a lámpások az alapanyaga fa, a váza metál. Japán papírokat, vasikat festenek a keretre. A lámpásokon ezekre a papírokra végül történelmi figurákat vagy kabukit festenek. Akár egy évbe is beletelik egy ilyen nebuta elkészülése. Ezen a fesztiválon táncelőadás is van.…
Read MoreMély jelentéssel bírnak az idei olimpiai csokrok
Minden dobogós sportoló egy virágcsokrot kap az érem mellé. A szép, egyszerű csokrok mindennél többet jelentenek a japán embereknek. A sárga, mélykék és zöld virágból álló csokor mély érzelmekről, fájdalomról, küzdelemről árulkodnak. A kék, illetve rózsaszínű szalaggal átkötött virágok a 2011-es katasztrófára emlékeztetik az embereket. A három virág az emberek testi-lelki gyógyulásáért mondott imákat jelképezik. Ezeket a növényeket évek óta termesztették olyan területeken, melyeken a 10 évvel ez előtti földrengés, szökőár majd a fukushimai erőmű három reaktorának leolvadása teljes pusztítást végzett. Miyagi, Iwate és Fukushima prefektúrában 20000 áldozatot követelt a…
Read More