Minden dobogós sportoló egy virágcsokrot kap az érem mellé. A szép, egyszerű csokrok mindennél többet jelentenek a japán embereknek. A sárga, mélykék és zöld virágból álló csokor mély érzelmekről, fájdalomról, küzdelemről árulkodnak.
A kék, illetve rózsaszínű szalaggal átkötött virágok a 2011-es katasztrófára emlékeztetik az embereket. A három virág az emberek testi-lelki gyógyulásáért mondott imákat jelképezik. Ezeket a növényeket évek óta termesztették olyan területeken, melyeken a 10 évvel ez előtti földrengés, szökőár majd a fukushimai erőmű három reaktorának leolvadása teljes pusztítást végzett.
Miyagi, Iwate és Fukushima prefektúrában 20000 áldozatot követelt a szörnyű katasztrófa. A virágcsokrot három különböző virág alkotja:
A sárga napraforgót Miyagi prefektúrában ültették el olyan szülők, akik akkor elveszítették gyermekeiket. Egy domboldalon nevelték a virágokat, annál a helyen, ahol a legtöbb gyermek menedéket keresett a cunami elől.
A zöld és fodros eustomát Fukushimában termesztették egy olyan szervezet kezdeményezésére, akik a katasztrófa után a helyi gazdaság újraindításán dolgoznak.
A kis kék virágú tárnicsokat Iwate prefektúrában termesztik, melyet a 10 évvel ezelőtti cunami teljesen elmosott.
A virágok ültetése, nevelése és csokorba kötése Japán újbóli felemelkedését is jelzi.
Inter Japán Magazin