99 éves a világ legidősebb férfi fogorvosa

 

Dr. Watanabe Ecuró, aki 1924. október 31-én született Jamanasi prefektúra Osino falujában, fiatalon, mindössze 15 évesen hagyta el szülőhelyét, hogy Tokióban fogorvosi tanulmányokat folytasson.

A Guinness Világrekordok szerint a fővárosban fogorvosi tanoncként kezdte pályafutását, miközben esti iskolába is járt. A második világháború idején, 1944-ben katonai orvosként szolgált Kínában, majd a háború után fogtechnikusként tért vissza civil életébe.

1947-ben folytatta szakmai tanulmányait, és négy év múlva fogorvosi diplomát szerzett. Kezdetben másokkal közös praxisban dolgozott, de 1953-ban saját rendelőt nyitott Osinóban. Mivel a faluban nem volt más fogorvos, soha nem volt hiány páciensekből. Elkötelezettségét mutatja, hogy egykor maga készítette a betegek műfogsorait, mivel nem volt helyi laboratórium. A család szerint gyakran éjszakába nyúlóan dolgozott a fogsorokon, vacsora után eltűnve. 92 éves korától már csak délelőttönként fogad betegeket. Dr. Watanabe öt lány édesapja, nyolc unokával és négy dédunokával büszkélkedhet.

Kertészkedéssel tölti szabadidejét, áfonyát, babot és paradicsomot termesztve. Meg van győződve arról, hogy hosszú életének titka az egészséges táplálkozásban rejlik. Bár már nem dolgozik annyit, mint korábban, a páciensei életkedvet adnak neki. „A betegeim boldogsága erősíti meg bennem, hogy érdemes folytatnom. Addig szeretnék a közösségnek szolgálni, amíg csak tudok” – mondta dr. Watanabe Ecuro.

Katika
Inter Japán Magazin

Related posts