A Suzuki Autógyár megszüntetné partnerviszonyát a Volkswagennel, és szeretné, ha kölcsönösen visszavásárolnák egymás részvényei. A Volkswagen kinyilatkozta, hogy a Suzuki szakíthat, ha akar, és a nála lévő 1,5% Volkswagen részvényekkel is szándéka szerint bánhat, de a német autógyár nem kíván megválni japán partnere részvényeinek 19,9%-ától (mellyel a Suzuki egyik legnagyobb részvényese)
Napok óta tart a két autógyár médián keresztüli vitája. A 2009-ben kötött együttműködési szerződéssel láthatóan nem tudtak mit kezdeni, és most mindegyik fél csalódott. A Suzuki technológiát várt német partnerétől, de a kínálattal nem kívánt élni, a Volkswagen pedig japán partnerétől indiai üzletének fellendülését várta – hiába. Utóbbira úgy nyilatkozott, hogy saját erőből a szakítás után is megoldja valahogy.
A kilátásba helyezett válásnak komoly gazdasági következményei lehetnek. A két autógyár birtokolja egymás részvényeit. A japán fél értékesítené partnere nála lévő 1,5% részvényeit, a német gyár viszont meg kívánja tartani a Suzuki részvények 19,9%-át, amelyek birtokában vannak.
Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin
Kapcsolódó cikkek:
A Suzuki szakít a Volkswagennel
A Suzuki Autógyár bejelentette, hogy megszünteti együttműködését a Volkswagennel, miután a német gyár szerződésszegéssel vádolja. A nézeteltérést az robbantotta ki, hogy a Suzuki nem a Volkswagentől, hanem a Fiattól vásárolt Diesel-motorokat a Magyarországon gyártott SX4-es típusú gépkocsikba.
A két autógyár hivatalos együttműködése 2009-ben kezdődött azzal a céllal, hogy a Suzuki átadja a kisautókkal kapcsolatos tapasztalatait cserébe a Volkswagen környezetbarát és hajtáslánc technológiáiért. Az eltelt két év alatt azonban a két gyár között közös projekt nem indult.
Szuzuki Oszamu elnök ezt azzal indokolja, hogy a VW által felajánlott technológiák között egyetlen használhatót sem találtak. Szerinte a Diesel-motorok vásárlása nem szerződésszegés, mert a Fiattól eddig is vásárolnak már motorokat. Nehezményezte, hogy a VW nemtetszéséről is csak a sajtóból értesülhettek.
A Volkswagen 2018-ban a világ vezető autógyártója kíván lenni, s ebben számított a Suzuki-együttműködés hozamára is. Az Indiai gyárral is rendelkező Suzuki ugyanis az elmúlt évben az ázsiai autópiacon 1,1 millió gépkocsit árult, a VW-eladás húszszorosát. A német gyártó „néhány hetet” adott a Suzukinak a rendezésre, azt viszont nem árulta el, mit tesz, ha az továbbra is megmarad a Fiat-vásárlásnál.
A szakításnak komoly gazdasági következményei lehetnek, mert az együttműködés keretében a Suzuki 1,5 %-os tulajdonrésszel rendelkezik a VW-ban, az pedig megvásárolta a Suzuki részvényeinek 19,9%-át (1,7 milliárd euró értékben). Nemleges a válasza a japán autógyár javaslatára, hogy kölcsönösen tegyék lehetővé a részvények visszavásárlását.
Doma-Mikó István
Inter Japán Magazin
Kapcsolódó cikkek:
http://interjapanmagazin.com/kettos-suzuki-jubileum/
http://interjapanmagazin.com/hallo-itt-a-suzuki-2/
http://interjapanmagazin.com/a-suzuki-szakit-a-volkswagennel/
http://interjapanmagazin.com/hallo-itt-a-suzuki-2/