Vártnál jelentősebben csökkent a februári kiskereskedelmi forgalom Japánban

Elemzők által vártnál jelentősebben csökkent Japánban a kiskereskedelmi forgalom éves szinten februárban, amikor tavaly szeptember óta először jegyeztek fel visszaesést.  Februárban a kiskereskedelmi forgalom 0,8 százalékkal csökkent tavaly februárral összevetve. A szakértői várakozások átlagában szerényebb, 0,3 százalékos februári kiskereskedelmi forgalomcsökkenés szerepelt a januári 1,1 százalékos növekedést követően. Az iparcikkek értékesítése februárban 2,7 százalékkal, az élelmiszerek és italok értékesítése 0,6 százalékkal, a gépjárművek értékesítése pedig 14,8 százalékkal csökkent. Eközben az üzemanyag-eladások 21,6 százalékkal nőttek. A kiskereskedelmi forgalom januárhoz képest 0,8 százalékkal csökkent februárban, és ezzel már a harmadik egymást követő hónapban…

Olvass tovább!

A japán kormányfő szerint elődjének gazdaságpolitikai lépései nem elegek a fenntartható gazdaság megteremtéséhez

Abe Sindzó korábbi japán miniszterelnök gazdaságpolitikai lépései – noha hatalmas költségvetési és pénzügyi ösztönzőkből állnak – nem elégségesek a fenntartható gazdaság megteremtéséhez – jelentette ki kedden Kisida Fumió jelenlegi kormányfő a davosi Világgazdasági Fórumon videokapcsolaton keresztül elmondott beszédében.  Kisida – megfogalmazása szerint – az “új kapitalizmus” mottójú gazdaságpolitikájával a gazdasági növekedés és vagyonelosztás hatékony körforgását szeretné megteremteni.     A japán pénzügyminisztérium decemberben közölte: a becsültnél is nagyobb mértékben csökkent a hazai gazdaság teljesítménye a harmadik negyedévben, mert a globális ellátási láncok zavarai miatt visszaesett az export, a fogyasztók vásárlási hajlandóságát pedig…

Olvass tovább!

Két éve a legnagyobb kereskedelmi mérleghiány alakult ki novemberben Japánban

Két éve a legnagyobb kereskedelmi mérleghiányt regisztrálta Japán novemberben az import vártnál nagyobb és az export vártnál kisebb éves növekedése következtében a pénzügyminisztérium közleménye szerint. Novemberben az import éves bázison 43,8 százalékkal nőtt Japánban a várt 40 százalékos növekedés helyett az októberi 26,7 százalékos éves növekedés után. Novemberben már a tizedik egymást követő hónapban volt kétszámjegyű a növekedés éves összevetésben az alacsony 2020-as bázisérték miatt. Az import nominálisan, jenben kifejezve a legnagyobb lett novemberben 1979 óta. Az import emelkedéséhez a legnagyobb mértékben az olajár növekedése járult hozzá. Az üzemanyagok behozatala…

Olvass tovább!

Nem változtatott monetáris politikáján a japán jegybank

A Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa kétnapos ülésén mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát és nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát zéró szint körül tartsák. Az állampapírok vásárlásának éves keretösszegét továbbra sem korlátozza a jegybank. A rövid lejáratú váltók és vállalati kötvények vásárlására szánt összeget 20 ezer milliárd jenen hagyta, az ingatlanbefektetési alapok (J-REIT) és az indexkövető, tőzsdén kereskedett befektetési alapok (ETF) esetében pedig maradt a 180 milliárd, illetve 12 ezer milliárd jenes keret. A tanácskozás után kiadott közleményében a központi bank rámutatott, hogy…

Olvass tovább!

Japánban csökkent az ipari termelés júliusban

Csökkent az ipari termelés júliusban az előző hónaphoz képest Japánban a kedden közzétett végleges adatok szerint. A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium közlése szerint másfél százalékkal esett vissza az ipari termelés júniushoz képest. Elemzők is 1,5 százalékos csökkenést vártak a júniusban mért 6,5 százalékos növekedés után. A kiszállítások és a raktárkészletek egyaránt 0,6 százalékkal csökkentek az év hetedik hónapjában. Júliusban a gépjárművek termelése 3,3 százalékkal csökkent az előző havi 22,6 százalékos növekedés után. Az elektronikai gépek és berendezések, kommunikációs eszközök gyártása 3,8 százalékkal csökkent, míg júniusban 2,6 százalékkal nőtt. Az egy…

Olvass tovább!

Alacsonyabb lett a vártnál a júliusi munkanélküliségi ráta Japánban

A vártnál kisebb, három hónapja a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta alakult ki júliusban Japánban a statisztikai hivatal keddi jelentése alapján. Júliusban 2,8 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta a júniusi 2,9 százalékról. A piac a júniusival megegyező mutatót várt júliusra is. A júliusi 2,8 százalék három hónapja a legalacsonyabb munkanélküliségi ráta. Áprilisban 2,8 százalék, márciusban pedig 2,6 százalék volt a munkanélküliség. Tavaly a koronavírus-válság évében is 3,1 százalék volt Japánban a legmagasabb munkanélküliségi ráta, ami októberben alakult ki. Az idei év 2,9 százalékkal indult januárban. A munkanélküliek száma 120 ezerrel csökkent az…

Olvass tovább!

A vártnál kevésbé csökkent júliusban a japán ipari termelés

A vártnál kevésbé csökkent júliusban a japán ipari termelés a gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium kedden közzétett előzetes adatai szerint. Júliusban 1,5 százalékkal csökkent a japán ipari termelés az előző havihoz képest az elemzők által várt 2,5 százalékos csökkenés helyett. Júniusban 6,5 százalékos volt a havi növekedés. A gépjárművek termelése 3,1 százalékkal csökkent júliusban az előző havi 22,6 százalékos növekedés után. A elektronikai gépek és berendezések, kommunikációs eszközök gyártása 3,4 százalékkal csökkent, míg júniusban 2,6 százalékkal nőtt. Az egy évvel korábbit júliusban 11,6 százalékkal haladta meg a japán ipari termelés,…

Olvass tovább!

Rontotta idei gazdasági növekedési előrejelzését a japán jegybank

Enyhén rontotta idei gazdasági növekedési előrejelzését a japán jegybank, de fenntartotta azt az álláspontját, hogy a gazdaság a mérsékelt fellendülés útján halad, jelezve, a monetáris politika jó ideig alkalmazkodó marad. A jövő márciusig tartó, folyó pénzügyi évre a korábbi 4,0 százalék helyett immár 3,8 százalékos, a 2022-es pénzügyi évre viszont 2,4 százalék helyett 2,7 százalékos gazdasági növekedést várnak. A Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa véget ért, kétnapos kamatdöntő ülésén mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát, és nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát…

Olvass tovább!

Egyre rosszabb helyzetben az olimpiára forduló Japán gazdasága

Nőtt a munkanélküliségi ráta, és bár nőtt a kiskereskedelmi forgalom, messze messze az ideálistól a japán gazdaság. A vártnál kevésbé lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése májusban éves szinten Japánban, ahol a becsültnél magasabb lett a munkanélküliségi ráta. A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium kedden közzétett adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 8,2 százalékkal nőtt májusban tavaly májushoz képest, a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést. Szakértők kisebb, 7,9 százalékos kiskereskedelmi forgalomnövekedésre számította az áprilisi 11,9 százalékos bővülés után. Havi összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent a japán kiskereskedelmi forgalom májusban. Eközben a…

Olvass tovább!

Jövőre még Japánban készülnek a Red Bull F1-es motorjai

Gőzerővel zajlik a Red Bull Milton Keynes-i motorközpontjának felépítése, 2022-ben azonban még a Honda sakurai központjából érkeznek majd az energiaital-gyárosok motorjai. A Honda az idei szezont követően kivonul a Forma-1-ből, a Red Bull Racinggel kötött megállapodás szerint azonban a csapat, illetve az AlphaTauri ezt követően is az ő erőforrásukat használja majd. A Red Bull saját motorközpontot épít Milton Keynes-ben, itt állítja majd elő a motorokat a Honda tervei alapján, a 2025-től pedig már saját magának tervezi aggregátjait. A Honda F1-es főnöke, Toyoharu Tanabe azonban az Osztrák Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, a 2022-es idényre…

Olvass tovább!