Ismét pártelnökké választották Abe Sinzót

Abe Sinzó japán miniszterelnököt ismét, immár harmadszor megválasztották csütörtökön a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnökévé, és ezzel lehetőséget kapott arra, hogy ő legyen Japán történelmének leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke.

Az LDP tisztújító gyűlésén kihívója, Isibe Sigeru egykori védelmi miniszter ellen Abe főlényes győzelmet aratott: 553-en szavaztak rá, míg riválisa 254 szavazatot kapott. Ezzel Abét harmadszor választották meg pártelnöknek, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy megtarthatja a miniszterelnöki tisztséget is.

Abe Sindzót 2012-ban választották meg másodszor miniszterelnökké, és azóta a japán kormány élén áll. Ha a jövő novemberig is a posztján marad, megdönti Kacura Taró rekordját, akit a múlt század elején háromszor választották meg miniszterelnöknek, és összesen 2886 napot töltött a kormányfői székben.

Az újraválasztott pártelnök kinyilatkozta, hogy a tagsággal meg kívánja vitatni a II. világháború befejeztével elfogadott, az Egyesült Államok nyomására született japán alkotmány létjogosultságát. Ez ugyanis nem teszi lehetővé hadsereg és támadó fegyverzet tartását, Japán csak saját határain belül védheti magát, és japán katonák nem harcolhatnak külföldön.
Ám az ország szomszédainak militarista törekvései erősebb fegyverzetet és több jogot tesznek szükségessé a japán fegyveres erők számára. Elsősorban az ország déli határán fekvő (nagy földgáz és olaj lelőhelynek bizonyuló) Szenkaku szigetek hovatartozását vitató Kína katonai fenyegetése, vagy a II. világháborús fegyverletét után a Szovjetunió által elcsatolt Hoppóryódó (Északi-szigetek) térségében telepített orosz hadászati rakéták miatt kénytelen Japán megváltoztatni az alkotmányát, belevéve a megelőző csapás jogát is. Abe kitart eredeti célja, az elavult alkotmány megreformálása mellett.

/MTI-Inter Japán Magazin/

Related posts