Felakasztottak két többszörös gyilkost Japánban, ahol sem a rabokat, sem a családot nem értesítik előre a kivégzésekről
Kivégeztek két többszörös gyilkost Japánban. Ez volt az első két halálbüntetés, amelyet idén végrehajtottak a távol-keleti ország hatóságai – írja a CNN.
A 64 éves Koicsi Sodzsit és az 50 éves Jaszunori Szuzukit pénteken akasztották fel, ezzel 38-ra nőtt az Abe Sinzó miniszterelnök 2012 óta tartó kormányzása alatt az országban kivégzettek száma.
– Ezek különösen kegyetlen esetek voltak. Olyanok, ahol ártatlan emberek életét vették el. A halálbüntetés végrehajtását alaposan átgondoltam, mielőtt elrendeltem volna– – mondta Takasi Jamasita igazságügyi miniszter.
Japánban gyakorlatilag titkokban hajtják végre a kivégzéseket. Az Amnesty International szerint sem a halálraítéltnek, sem a családnak, sem pedig a jogi képviselőknek sem szólnak előre. A rabok gyakran csak néhány órával a kivégzés előtt tudják meg, hogy hamarosan fel fogják őket akasztani.
Japánban az esetek döntő részében többszörös emberölésért jár a legsúlyosabb büntetés. A kivégzés módja minden esetben akasztás.

Fotó: A japán kivégzőkamra. A piros keret a halálraítélt lába alatt lenyíló ajtó szélét jelzi. Az ajtó fölött a plafonon
helyezkedik el a kötél leengedésére szolgáló csiga. A tanúk az üvegablak túloldaláról nézhetik végig a kivégzést.
A Japán Igazságügyi Minisztérium által 2010. augusztus 27-én kiadott ismertetője szerint a szigetországban a kivégzéseket a tokiói gyűjtőfogház végzi el. A halálbüntetésről szóló vita indítása érdekében a minisztérium a média előtt megnyitotta a halálkamrát.
Koicsi Sodzsit azért ítélték halálra, mert a barátnőjével együtt kirabolt és megölt két háziasszonyt 2001-ben Kanagava prefektúrában. Jaszunori Szuzuki szintén rablásért és emberölésért kapta meg a legsúlyosabb büntetést. A férfi 2004-ben egy hónap alatt három nőt gyilkolt meg.
A japán törvények szerint a halálbüntetést hat hónappal az ítélet kihirdetése után végre kell hajtani, de ez a gyakorlatban szinte soha nem történik meg.
A fejlett országok közül egyedül Japánban és az Egyesült Államokban létezik a halálbüntetés intézménye.
A halálbüntetés miatt sok kritika éri a szigetország kormányát, elsősorban azon országok részéről, ahol ezt a legszigorúbb büntetést már eltörölték. Azt azonban csak az adott ország lakossága képes és hivatott eldönteni, hogy saját közbiztonsága szempontjából mi a legjobb megoldás.
/MTI nyomán/
Inter Japán Magazin