Sziklabércről, mint nagy vadászok
kémleltem zsákmányom csapását,
mikor vág át, mit szerencsém küld…
A húr már feszült.
Semmire lőttem. Képeimre csak.
Nem céloztam, nem néztem Napba…
E nagy kalandba’ lelkem elmerült.
A húr már feszült.
Nincsen cél, csak az Út magamban. 6
A fényben oldódó anyagban
lángtestű, szende Buddha ült.
A húr már feszült.
S ekkor e könnyed álomképet
szétzavarta ócska lépted.
Nyilam durcásan majd’ kirepült.
A húr túlfeszült.
Édes Semmim – finom nektár –
nyílméreggé lett e percben.
Szemem rebben, vadra vetül.
A húr túlfeszül.
De megbéklyóz a célratartás.
Csintalan futásod fölkavar.
Rám pazar gondolattorony dűl.
A húr még feszül.
Ernyedten a pillanattól
nyilam emlékmélybe pottyan.
Ujjbegyembe újra vér gyűl.
A húr megpendül.
Bivajátékom kiszárnyal, 7
s kiszáradt bivalyágyékom
lendül egy nemtelen párharcba…
A húr fölaljzva!
