Tokió 2020 – Nyolc sportágban sorsolják az olimpiai belépőket

A tokiói olimpia szervezői sorsolással döntik el több sportágban is, hogy kik jutnak belépőhöz a július 23-án kezdődő ötkarikás játékok versenyeire.

Az insidethegames.biz beszámolója szerint a megnyitón és a záróünnepségen kívül nyolc sportág esetében döntik el lottószám-húzásos módszerrel, hogy kik azok a szerencsés japánok, akik a helyszínen tekinthetik meg az olimpia eseményeit.

A sorsolásra azért van szükség, mert korábban több jegyet adtak el, mint amennyi nézőt végül is beengednek az egyes versenyszínhelyekre. Miután a külföldi szurkolók jelenlétének tilalmát már márciusban kimondták, a szervezők a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok közepette csak hosszas huzavona után döntöttek végül úgy, hogy korlátozott számban ugyan, de japánok jelen lehetnek az olimpiai versenyeken.

Az illetékesek – a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történt egyeztetés után – bejelentették, hogy az adott helyszín befogadóképességének legfeljebb ötven százalékát lehet megtölteni szurkolókkal, a maximális létszám tízezer ember lehet.
A várakozás időszakában az összesen eladott 4,48 millió jegyből csak 840 ezret váltottak vissza a tulajdonosok, ezért is kell most a sorsolás eszközéhez nyúlni, s 2,72 millióra csökkenteni az értékesíthető belépők összmennyiségét.  A szerencsések július 6-án tudhatják meg, hogy bekerültek-e azok közé, akik ott lehetnek az atlétika, a baseball, a golf, a hetes rögbi, a labdarúgás, az öttusa, a softball és a szörf versenyein. Hacsak – miként azt a szervezőbizottság vezetője, Hasimoto Szeiko ismételten leszögezte: – a járványhelyzet súlyosbodása esetén nem kényszerülnek a hatóságok kényszerintézkedésekre, így például arra, hogy tovább korlátozzák a hazai nézők számát, mi több: adott esetben teljesen kizárják őket is a versenyekről.

Forrás: MTI

Related posts