Tokió 2020 – Fair play díj a társuknak segítő gördeszkásoknak

A női gördeszkadöntősöknek ítélte a szakmai zsűri a tokiói olimpia fair play díját.  A Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) pénteki közlése szerint “rengeteg jelölés érkezett a felhívásra olimpiai bizottságoktól, nemzetközi sportszövetségektől, versenyzőktől és a szurkolóktól” és tizenhárom került a szűkített listára. Ezek között volt az is, amikor Kozák Luca a 100 méteres gátfutás elődöntőjében, melyben nem ért célba, felsegítette felbukó versenytársát. A döntős jelöléseket a Nemzetközi Fair Play Napon, szeptember 7-én hirdette ki a bizottság. A szakmai zsűri végül a női gördeszka park versenyszáma döntőseinek ítélte a díjat, akik, nagy…

Olvass tovább!

Paralimpia 2020 – Kialudt a láng Tokióba

Helyi idő szerint vasárnap este kialudt a láng Tokióban, ezzel véget ért a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye. A múlt héten kezdődött viadalon, melyen a menekültek csapatával együtt 163 küldöttség rekordnak számító 4403 – 2550 férfi és 1853 női – sportolója versenyzett 22 sportágban, 38 magyar vett részt. A piros-fehér-zöld küldöttség hét aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot szerzett, amivel 18. lett az éremtáblázaton. Az Olimpiai Stadionban – ahogy korábban a versenyeket is – a koronavírus-járvány miatt üres lelátók előtt rendezték meg a…

Olvass tovább!

Paralimpia 2020 – Pap Bianka ezüstérmes 200 méteres vegyesúszásban

Pap Bianka ezüstérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a tokiói paralimpián.  Az S10-es kategória magyar indulója – akinek gyerekkori síbaleset miatt nem fejlődött ki rendesen a bal sípcsontja – délelőtti előfutamában 2:33.10 perccel második lett és a negyedik idővel jutott az esti döntőbe. Ott viszont nagyszerűen úszott, és a 2:24.85-ös világcsúccsal győztes holland Chantalle Zijderveld mögött 2:26.12-vel másodikként végzett. A Vasas 21 éves úszója a magyar küldöttség 15. érmét, egyúttal az ötödik ezüstjét szerezte meg. Előzőleg két dobogós helyet harcolt ki a japán fővárosban, második lett 400 m gyorson és győzött…

Olvass tovább!

Paralimpia 2020 – Pap Bianka aranyérmes 100 méteres hátúszásban

Pap Bianka aranyérmet nyert 100 méteres hátúszásban a tokiói paralimpián. Az S10-es kategória magyar indulója – akinek gyerekkori síbaleset miatt nem fejlődött ki rendesen a bal sípcsontja – 1:09.71 perccel a leggyorsabb volt délelőtti előfutamában, illetve összesítésben is, majd az esti döntőben “leúszta” a mezőnyt, végig vezetett, s 1:06.70 perces eredménnyel győzött, több mint két másodperccel megelőzve a második Aurélie Rivard-t. A Vasas 21 éves úszója a magyar küldöttség 13. érmét, egyúttal hatodik aranyát szerezte. Pap – aki 100 háton világ- és Európa-bajnok, a riói paralimpián pedig második volt –…

Olvass tovább!

Paralimpia 2020 – Konkoly Zsófia aranyérmes 100 méteres pillangóúszásban

Konkoly Zsófia aranyérmet nyert csütörtökön 100 méteres pillangóúszásban, az S9-es kategóriában a tokiói paralimpián. A 19 éves pécsi versenyző – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – a csütörtök délelőtti előfutamát megnyerte, és 1:07.05 perccel, a legjobb idővel került az esti döntőbe. Ott ötven méternél másodikként fordulva, nagyszerű hajrával, 1:06.55 perces paralimpiai rekorddal győzött. Konkoly Zsófia harmadik érmét szerezte a japán fővárosban, mivel korábban 200 vegyesen és 400 gyorson egyformán második volt. Diadalával a magyar küldöttség tizenkettedik érmét, egyúttal ötödik aranyát gyűjtötte be. Forrás: MTI

Olvass tovább!

Paralimpia 2020 – Aranyérmes az asztaliteniszező Pálos Péter

Aranyérmet nyert vasárnap az asztaliteniszező Pálos Péter az S11-es kategóriában a tokiói paralimpián. A Londonban győztes, öt éve, Rio de Janeiróban harmadik helyezett magyar játékos – aki enyhe értelmi fogyatékossággal született – a dél-koreai Kim Csang Git 3-1-re verte, majd ugyanennyire győzte le a japán Kato Koját a csoportszakaszban. A pénteki negyeddöntőben egy újabb hazai játékos, Aszano Takasi volt az ellenfele, akinél úgy bizonyult jobbnak 3-2-re, hogy az első két szettet elvesztette. A döntőért a francia Lucas Créange ellen nyert, ugyancsak kiélezett küzdelemben 3-2-re, a fináléban pedig szintén ötszettes sikert…

Olvass tovább!

Paralimpia 2020 – Az asztaliteniszező Pálos Péter elődöntős, így már érmes

Pálos Péter bejutott az elődöntőbe az asztaliteniszezők S11-es kategóriájában a tokiói paralimpián, ezzel már biztos érmes.  A Londonban aranyérmes, öt éve, Rio de Janeiróban harmadik Pálos – aki enyhe értelmi fogyatékossággal született – a japán Aszano Takashival mérkőzött a legjobb nyolc között és nagy küzdelemben harcolta ki a legjobb négy közé kerülést. Tizennyolc perc alatt kétszettes hátrányba került, de ettől nem zuhant össze, szoros harmadik játszmában szépített, majd a negyedikben egyenlített, a döntő szakaszban pedig 2-4 után sorozatban tíz pontot ért el, és innen már a teljesen hazai környezetben szereplő,…

Olvass tovább!

Paralimpia 2020 – Veres Amarilla elődöntős párbajtőrben

Veres Amarilla elődöntőbe jutott, Krajnyák Zsuzsanna pedig a nyolcadik helyen végzett a kerekesszékes vívók párbajtőrversenyében  a tokiói paralimpián. A nők A kategóriás küzdelmében Veres – aki baloldali bénulással született – nagyon magabiztosan és határozottan vívott a csoportjában, amelyben japán, brit, orosz és lengyel ellenfelét legyőzte és csak a kínaitól kikapott ki. Ennek ellenére nem mentesült a nyolcaddöntőtől, a 16 fős mezőny hiányos 16-os tábláján az amerikai Shelby Jensennel került szembe, akit a kezdeti „tapogatózás” után, egyértelmű akciókat végrehajtva tíz tus különbséggel győzött le. A negyeddöntőben a legutóbbi, 2019-es világbajnokságon bronzérmes…

Olvass tovább!

Paralimpia 2020 – Konkoly Zsófiáé az első magyar érem

Konkoly Zsófia ezüstérmet szerzett 400 méteres gyorsúszásban a tokiói paralimpián. Az S9-es kategória idei Európa-bajnoka megnyerte délelőtt az előfutamát és 4:44.74 perccel, a legjobb idővel jutott az esti döntőbe. A 19 éves pécsi úszó – akinek nem fejlődött ki rendesen a jobb karja – a fináléban is remekül versenyzett, és végül csak centimétereken múlt, hogy nem sikerült győznie. Száz és kétszáz méternél a negyedik helyen fordult, 250-nél azonban már a második helyen haladt a rajttól végig vezető ausztrál Lakeisha Patterson mögött. A táv hátralévő részében óriásit hajrázott, egyre jobban megközelítette…

Olvass tovább!

Paralimpia 2020 – Fellobbant a láng Tokióban

Bő két héttel az olimpia zárása után ismét fellobbant a láng Tokióban, ezzel megkezdődött a XVI. paralimpia, a mozgássérült, látássérült és enyhe értelmi sérült sportolók legnagyobb sporteseménye, amely jövő vasárnapig tart. A viadalon a menekültek csapatával együtt 163 küldöttség rekordnak számító 4403 – 2550 férfi és 1853 női – versenyzője küzd 22 sportágban. Az előző csúcsot a riói paralimpia tartotta 4328 sportolóval. A női résztvevők száma is rekord, az öt évvel ezelőtti 1671-et meghaladva. A különböző sérültségi kategóriák miatt Tokióban 539 számban tartanak majd eredményhirdetést. A magyar színeket 37 versenyző,…

Olvass tovább!