Aggódnak az olimpia miatt

Nemcsak a sportolóknak, szurkolóknak vannak kétségeik a jövőre megrendezésre kerülő olimpiával kapcsolatban. A kialakult helyzet miatt egyre több kérdés merül fel annak kapcsán, hogy vajon miként alakul a jövő év és befolyásolhatja-e az így is halasztott sporteseményt.

A 2021-re halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, míg a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

    A szervezőbizottság egyik vezetője a múlt héten azt mondta, jövő tavasszal születhet végső döntés arról, hogy megrendezhető-e a tokiói olimpia. Az egyik szóvivő pedig már áprilisban jelezte, hogy B terv nincs, ha jövőre nem tudják lebonyolítani a játékokat, akkor később nem fogják.

Tokió kormányzója is bizonytalan abban, hogy a jövő évre halasztott olimpiát karantén időszak, illetve nemzetközi utazási egyezmény nélkül le lehet-e bonyolítani. A kormányzó kiemelte: a játékok megrendezésének előfeltétele, hogy a világ minden tájáról érkezhessenek emberek Japánba.
– A versenyzők, a hivatalos személyek és a szurkolók szabad mozgásának biztosítása a legfontosabb az olimpia és a paralimpia megrendezéséhez. – nyilatkozta Koike Juriko a Financial Timesnak. Azonban jelenleg több mint száz országból tilos a beutazás Japánba.

  Koike a CNN-nek adott korábbi nyilatkozatában kiemelte, hogy a halasztás nagyon sokba kerül, szükség van Tokió lakosságának a megértésére, és bár nem szabad túl sokat költeniük, elsődleges fontosságú, hogy a játékok biztonságosak legyenek a versenyzők és a nézők számára egyaránt. Ugyanakkor azt is elmondta, jelenleg nem lehet tudni, milyen lesz a vírushelyzet jövő júliusban, így e tekintetben van egy kis bizonytalanság.

Éppen ezért gondolkodtak el a szponzorok is. Egy felmérés szerint, többen még nem döntöttek arról, hogy finanszírozzák-e a 2021-es ötkarikás játékokat.

A japán NHK csatorna egy japán felmérés eredményéről hírt adva azt közölte, hogy sok cég aggódik a nézőszám lehetséges csökkenése miatt, amit a koronavírus terjedésének megakadályozására irányuló korlátozások idézhetnek elő. Amellett élnek félelmek a cégek körében azért is, mert változatlanul kérdés, hogy a jövő év nyarára áttolt játékok valóban megtarthatók lesznek-e az új időpontban.

MTI korrigálva

Related posts