A Japán művészet sokáig ismeretlen volt a nyugati kultúrában, mégis egészen hamar komoly pozícióra tett szert a képzőművészet berkeiben.
A Japán művészeti irányzatok így példának okáért a fametszetek készítése a hatodik század során hagyományozódott át buddhista szerzetesek közvetítésével Kínából. Eleinte a fadúcos nyomtatást az írott források sokszorosítására használták fel azonban az illusztrációkkal kísért már művészeti szinten levő alkotásokat a 16. század során kezdték el létrehozni. Az effajta alkotások aranykora az Edo korszak Tokugawa sógunátusa alatti periódusra tehető.
Ieyasu Tokugawa (1542-1616) egészen a Meiji restaurációig kialakult politikai rendszer megalkotója nem kevesebb munkát vállalt magára az állami ügyek intézésén kívül, minthogy patronálta a könyvkiadást és így közvetett úton a művészetet is. Segítségével Honami Kóetsu, Rimpa művész és Suminokura Sóan kalligráfus iparművészeti központot hozott létre. Az illusztrációk először még fekete-fehér nyomatok formájában keletkeztek, viszont a 17. század közepétől már megjelentek a színes alkotások, sőt a korszak végétől kezdve már önálló nyomatok is megjelentek. A témákat figyelembe véve eleinte az úgynevezett kabuki színházzal kapcsolatos elemek ábrázolása vállt jellemzővé, azonban két másik műfaj is jelentőssé vált a korszakban. Az egyik a tájkép a másik pedig a különböző történelmi-vallási jelenetek megfestése volt. Népszerűségüket tekintve közel sem voltak annyira közönség orientáltak egészen a 19. századig, a legtöbb korai tájkép ábrázoláson gyakori témává vált a Fuji a japánok szent hegye, illetve a különböző európai képek utánzatai. A 19. század során a mozgási tér kitágulásával már az európai kultúrkör is megismerte a Japán művészek nyomatait, amiket például 1862-ben a londoni világkiállításon, majd pedig Párizsban is megcsodálhattak az érdeklődők. Ez persze nem azt jelenti, hogy Európa számára ismeretlen lett volna a Távol-Kelet alkotásai, hiszen az 1600-as években a holland kereskedők által nagy arányban kerültek kiállításra vagy éppen piacra a Japánban készített porcelánok. Az alkotások megjelenése az európai kiállításokon sok művészt inspirált, így azok bizonyos stílus jegyeket bele is építhettek munkájaikba. A japán fametszetekről rendkívül pozitívan szinte fanatikus rajongással számoltak be a Goncourt fivérek, akik az irodalom terén alkottak maradandót, mellettük a fiatal festők közül: Manet, Whistler, Degas váltak a fametszetek rajongóivá. Ettől fogva sorra jöttek létre Európa szerte a nagyobb japán művészeti gyűjtemények, ami már jelezte, hogy a távol-keleti szigetország világszinten is komoly kulturális tényezővé lépett előre. A legismertebb tájkép festők közé tartozott Hokusai Katsushika, aki rendkívül nagy odaadással, energiával alkotott több száz metszetet és illusztrációt. „Richard Lane katalógusa 118 metszet sorozatot számon és mintegy 220 illusztrált könyvet az 1830-as évekig, ezt követő időktől pedig tárgyunk körébe tartozó további negyven könyvről tudunk haláláig.” /Amy Newland-Chris Uhlenbeck: Japán fametszetek, 92.o./ A művész világban kétségtelenül van hatás a nyugati és keleti kultúrkör között, ha csak az alapanyagokat vesszük figyelembe, akkor a 19. század során a keleten még nem ismert színvilág jelent meg például a porosz kék szín szerepeltetésében. Nyugaton azonban ettől eltérően nem valamilyen fajta anyagbéli elem honosodott meg, hanem jóval inkább, egy már a keleten megjelent stílus, amely impresszionizmusként van számon tartva a művészettörténetben. Legalább is látszólag ezt vélhetjük felismerni, azonban ha összehasonlítunk egy impresszionista tájképet és egy japán fametszetet akkor valahogy mégsem az az érzésünk, hogy egy keleti stílus áthagyományozódásáról lenne szó. Leipnik L. Nándor idézve: „Az impresszionizmus mély látással egy röpke kis életet akar kiragadni a kozmosz végtelenségéből; a japán művészet pedig egy darabot a természetből az élethez való viszonyában szimbolikusan megrögzíteni. Maradna a technikai kérdés: mennyiben befolyásolta a japánok faktúrája az impresszionista festészetet? Itt újból hangsúlyozom, hogy az impresszionizmus megújítói csak japán nyomatokat, két-és többszínűeket, nem pedig festményeket ismeretek. Különös hatással voltak a műértőkre a rendkívül finom, gyönge színek, amelyek egy végtelenül rafinált vallottak.”/Leipnik L. Nándor: A japánok és az európai művészet
A művészeti hatások ennek értelmében léteznek, viszont ezt megfelelő kritikával és nagy odafigyeléssel kell kezelni. Nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani és sok esetben belemagyarázni egyik vagy másik irányzat alkotásaiba sem. Ugyanakkor abba kétség sem férhet, hogy Japán a 19. századtól kezdve betört a művész világba, amit ma is jelentős kortárs alkotók munkái tartanak világ színvonalon. Felhasznált irodalom: Amy Newland – Chris Uhlenbeck: Japán fametszetek. Ford.: Beck András. Corvina kiadó, 1994. Leipnik L. Nándor: A japánok és az európai művészet. http://www.mke.hu/lyka/04/016-024-japan.htm.
Katika
Inter Japán Magazin
