Japán szintet lép a hidrogén-infrastruktúrájában

Az innováció élharcosának számító Japán, most a hidrogéntöltő állomások telepítését vette célba. 11 vállalat összefogásával megalapították a Japan H2 Mobility névre keresztelt vállalatot, mely célja, hogy minél nagyobb lefedettségben legyenek jelen az országban a forradalminak számító töltőállomások.
A Toyota, aki egyben a Hidrogén Tanács egyik alaptó tagja és vezetője bejelentette, hogy a Japan H2 Mobility LLC (továbbiakban: JHyM) vállalat megkezdi az üzemanyagcellás járművek (FCV) töltőállomásainak megsokszorosítását. A lefedettség növelésétől a vállalat azt várja, hogy ezzel a lépéssel majd tartani tudják a folyamatosan fejlődő társadalmi és technikai igények kielégítését. Nem utolsó szempont az sem, hogy az FCV a jövő alternatív környezetkímélő megoldásának is számíthat, hiszen az autók károsanyag kibocsájtása jelentős szerepet játszik bolygónk légszennyezettségében. Céljukat a felelős miniszteri tanáccsal (Japán Központi Kormány Megújuló Energiáért) és a befektetőkkel együttműködve kívánják elérni. A vállalat úgy kalkulál, hogy a 2021-es pénzügyi év végére képes lesz 80 töltőállomás telepítésének a megkezdésére országszerte. Ez viszont csak a kezdet, ugyanis a későbbiekben is tartani kívánják majd a dinamikus fejlődést. Számításaik alapján a technológia fejlődésének köszönhetően a jövőben alacsonyabb költségen tudják majd előállítani mind az „üzemanyagot”, mind a töltőállomásokat.
A JHyM a következő kezdeményezéseket vállalja:
1. A vállalat – figyelembe véve a politikai elképzeléseket – saját „Hidrogéntöltő állomás telepítési tervet” dolgoz ki, melynek keretein belül minél több üzemanyagcellás jármű tulajdonos férhessen hozzá a töltőállomásokhoz Japánban. Ezen felül a FCV-k népszerűsítése és terjesztése
2. A jövőben törekedni fognak további új partnerek bevonására, hogy a telepítési projekt a lehető legnagyobb hatékonysággal mehessen végbe.
3. Mivel a vállalat az új töltőállomások tulajdonosa és egyben üzemeltetője is lesz, jelentős tőkeinjektálással fedezi az infrastruktúra fejlesztési költségeit.
4. Üzemeltetőként hozzájárul a hidrogéntöltő állomások hatékony működtetéséhez. Ez elsősorban egy folyamatos igény és elégedettség felmérést jelent. Ezeknek az adatoknak a begyűjtéséhez olyan szervezetekkel működnek majd együtt, mint a Hidrogén Ellátó és Hasznosító Technológiai Szövetség (HySUT) vagy a Japán Üzemanyagcella Forgalmazási Konferencia (FCCJ)
„Hazánkban az első hidrogén üzemanyagtöltő állomás megnyitása még várat magára, ám már több üzemanyagforgalmazó vállalat és szakmai szervezet részvételével folyik egyeztetés ennek lehetőségéről. Amint ez megtörténik, hazánkban is megkezdődhet a világ első sorozatgyártott hidrogén üzemanyagcellás autója, az abszolút zöld, melléktermékként csupán tiszta vizet kibocsátó Toyota Mirai forgalmazása, ezt követően pedig a közösségi közlekedés zölddé tételéből is kivehetik részüket a hidrogén üzemanyagcellás Toyota buszok” – nyilatkozta a hír kapcsán Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

 

Szerkesztő

Inter Japán Magazin

 

 

 

 

Related posts