A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének döntése értelmében a magyar sportolók csak akkor vehetnek részt a július 23-án kezdődő tokiói olimpián, ha védettek a koronavírussal szemben. A MOB honlapja szerint az elnökség egyhangúlag fogadta el az orvosi bizottság javaslatát, és ezzel határozati szintre emelte a korábban megfogalmazott álláspontját. A beszámoló szerint az egyik szerb evezős pozitív mintát adott Japánban, majd a vele utazó négy társát is két hétre karanténba helyezték. A MOB orvosi bizottsága ezután tette meg javaslatát. A rendkívüli elnökségi ülésen elhangzott, hogy a 363 tagú magyar delegációból –…
Read MoreHónap: 2021. július
A Nindzsák világa (Videó) ?
A nindzsákat általában sötétben lopakodó, orvul támadó gyilkosoknak mutatja be a legenda. A sorozat azonban felfedi a japán harcosok igaz történetét, különleges harci képességeiket és ősi hagyományaikat, hogy miként váltak a nindzsák egy csapat falusi lázadóból félelmetes harcossá, és miért jelentettek állandó fájó tüskét a harcedzett szamuráj klánok oldalában. Tanaka Inter Japán Magazin
Read MoreLékó Eszter: Tokugawa, a legnevesebb sógun
Bár több mint 150 éve nincsenek már japán sógunok, ezt megelőzően nagyon is léteztek. Hogy kik is voltak ők? Kezdetben a császár kezében volt a hatalom, ő irányította egész Japánt. Hatalmas tisztelet övezte és rendkívül nagy tekintélye volt. Azonban az évek múlásával megváltozott a szerepe. A sógunok kora 1192-ben kezdődött el és egészen 1867-ig tartott. Sógunnak nevezték az éppen aktuális katonai főparancsnokot, aki a császár helyett rendelkezett a teljes hatalommal. Tehát, a császárság megmaradt, viszont a politikai hatalom a sógun kezébe került. Aki jártas a japán történelemben, annak ismerősen csenghet…
Read MoreNői szamurájok
Japán történelme és kultúrája igen sokszínű és változatos. A feudális társadalomban, a 12. századtól egészen a 19. századig a nőknek nem volt egyszerű elhelyezkedni a mindennapokban. Az akkori sztereotípiák szerint a nőket csak „szülőgépeknek” tartották, a férfiak eszközként tekintettek rájuk, pedig ez nem volt mindig így. Ha Japánra gondolunk, általában a hatalmas harcosok, a híres szamurájok jutnak eszünkbe először. Ők a japán nemes osztályból kikerült kardforgatók voltak. Egy zárt társadalmi csoportot alkottak, ahová semmilyen külső ember nem kerülhetett be. Elsődleges feladatuk a hűbéruruk védelme, és a halálukig tartó szolgálata volt.…
Read MorePaládi Zsolt: Az utolsó szamurájlázadás igaz története
Magyarországon is sokan látták a 2003-ban készült, rendkívül népszerű Az utolsó szamuráj (The Last Samurai) című háborús fimdrámát, amely az utolsó szamurájlázadás történetét kísérli meg feldolgozni, hoollywoody keretek között. A történet röviden: Az amerikai polgárháború egykori hőse, Nathan Aldgren kiábrándul az amerikai életből és Japánba utazik, ahol kiképzőtisztnek szegődik a fiatal Meidzsi császár hadseregébe. A régi értékrendet képviselő szamurájok ugyanis fellázadnak a császár modernizációs politikája és a nyugati nyitás ellen. Az első összecsapásban fogságba esik, majd megismeri a szamurájok vonzó és értékes világát. Végül beáll a szamurájok közé, de…
Read MoreGéczi János: Haiku
Géczi János a tó képén a fűz-szívű oleander merő rózsatűz * a vízre hajló oleander-szívű fűz csurom rózsaláz * csiszoltkő hajnal a tenger rézmérlegén vércsöppnyi sziget * meztelen izmú tenger fogja csípőmet ím körbefonja * csípőmet fonja a meztelen kék izmú tenger nyers combja * a kék meztelen izmú tenger forgatja combjával csípőm * fél kagyló hever a földön a kiszőkült fény talpnyomában * a vers vízszínén nézem sirályalakod merre lebben el * versem figyelem tűnődve nézem mint száll sirályalakod * vízpartból napból vágyakozásból állnak mondatok össze a tócsa jegén…
Read MoreRizsborvásár (Tréfás mese)
Italos volt mind a kettő, szeleburdi két bortömlő. Gombe volt az egyik neve, másiké meg részeg Szánszke. Gombe pajtás így szól egy nap italozó barátjához, kebelbeli pajtásához: – Uvenóban, színes, szagos, hűvös parkban, cseresznyefák kivirágos virulóban. Láttad-e már fürtös fáját, fája lombos virágsátrát? Szánszke pajti utoljára akkor járt ott, virágerdő amikor már elvirított. Kedvük szottyan azon nyomban virág nézni, kertes parkban el napestig elidőzni. – Hát itókát honnan veszünk? Ital nélkül el napestig hogyan leszünk? Rizses borból, száké nevű itókából egy akónyit, vásároljunk egy tömlőnyit. Mind a ketten kapnak a…
Read MoreEgyre rosszabb helyzetben az olimpiára forduló Japán gazdasága
Nőtt a munkanélküliségi ráta, és bár nőtt a kiskereskedelmi forgalom, messze messze az ideálistól a japán gazdaság. A vártnál kevésbé lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése májusban éves szinten Japánban, ahol a becsültnél magasabb lett a munkanélküliségi ráta. A gazdasági, kereskedelmi és ipari minisztérium kedden közzétett adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom 8,2 százalékkal nőtt májusban tavaly májushoz képest, a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel emelkedést. Szakértők kisebb, 7,9 százalékos kiskereskedelmi forgalomnövekedésre számította az áprilisi 11,9 százalékos bővülés után. Havi összehasonlításban 0,4 százalékkal csökkent a japán kiskereskedelmi forgalom májusban. Eközben a…
Read MoreJövőre még Japánban készülnek a Red Bull F1-es motorjai
Gőzerővel zajlik a Red Bull Milton Keynes-i motorközpontjának felépítése, 2022-ben azonban még a Honda sakurai központjából érkeznek majd az energiaital-gyárosok motorjai. A Honda az idei szezont követően kivonul a Forma-1-ből, a Red Bull Racinggel kötött megállapodás szerint azonban a csapat, illetve az AlphaTauri ezt követően is az ő erőforrásukat használja majd. A Red Bull saját motorközpontot épít Milton Keynes-ben, itt állítja majd elő a motorokat a Honda tervei alapján, a 2025-től pedig már saját magának tervezi aggregátjait. A Honda F1-es főnöke, Toyoharu Tanabe azonban az Osztrák Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján megerősítette, a 2022-es idényre…
Read MoreBotos Ferenc: Képek Galileából 2. (Haiku)
néma kőpadok Názáretből jött egy ács itt ült szombaton bíbor pipacsok között lépdelt csendesen míg a hegyhez ért glóriás a hold sohasem látott színek a vizek felett
Read More