Japán ebolavírust importál a 2020-as tokiói olimpia előtt

Japán készül a 2020-as Tokiói Olimpia egészségügyi kihívásaira. Ebolavírustörzseket és négy másik halálos betegség vírusát importálja kutatási célokra, hogy diagnosztikai eljárást dolgozzanak ki a jövő évi tokiói olimpiára és paralimpiára való felkészülés jegyében – jelentette be hétfőn a japán egészségügyi minisztérium.

 

A japán kormány ritka, de gyakran halálos vírusokat fog beszerezni külföldi laboratóriumokból egy-két hónapon belül a fertőző betegségek nemzeti intézetében folyó kutatásokhoz. A Tokió nyugati külvárosában lévő kutatóintézet az ország egyetlen olyan létesítménye, amely felkészült az ilyen halálos vírusok kezelésére – mondták a minisztérium illetékesei.

A japán kormány azt tervezi, hogy az ebola, a lassa-láz, a zika, a marburg és a krími-kongói vérzéses láz vírusát szerezi be. A Tokió nyugati részén fekvő Muszasimurajama település polgármestere már belegyezett abba, hogy tanulmányozzák ezeket a vírusokat a létesítményben.

A kutatóintézet az ország egyetlen olyan laboratóriuma, ahol a legmagasabb a biobiztonság szintje. Az illetékesek többször is találkoztak a település lakóival, és meghívták őket az intézetbe is, hogy megismertessék a tervezett víruskutatásokkal.

Az ebolavírus a testnedvekkel való közvetlen érintkezés útján terjed, a négy másik vírus fertőzött állatokkal érintkezve, illetve kullancs által terjed.

 

Fotó: Az ebolavírus mikroszkópos képe

 

Origo nyomán

Inter Japán Magazin

 

Related posts