Fotó: zaol.hu
Olyan, az egész közép-európai régiót érintő, Zalaegerszegen megvalósuló autóipari beruházás létrehozását jelentették be az elmúlt hónapban, amely a térség összes autóipari szereplőjét pozitívan érinti majd, a várost és térségét pedig még vonzóbbá teszi a további, később megjelenni kívánó beruházók számára. Összesen mintegy 40 milliárd forintból elkészül 2017 év végéig az a 250 hektáros területű járműipari tesztpálya, amelyhez hasonló 500 kilométeres körzetben nincs a közép-európai térségben. A kormány döntése alapján 35 milliárd forintot fedez az állami forrás az építkezéshez. Olyan központot építenek ki benzinkutakkal, szállodával és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy a térség országaiban működő járműgyártók tesztelhessék autóikat, akár hetekre, hónapokra ideköltözve. Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen beruházása lesz a zalaegerszegi. Orbán Viktor miniszterelnök a Műegyetemen tartott, a „Jövő autói” című konferencián jelentette be a zalaegerszegi járműipari tesztpálya építését. A miniszterelnök közlése szerint: a pályán egyebek mellett önjáró, tehát vezető nélküli autókat tesztelnek majd mesterséges körülmények között. Zalaegerszeg évek óta szeretett volna egy ilyen léptékű beruházást megvalósítani, amivel „felkerülhet az európai térképre”. „Magyarországon azt gondoljuk magunkról, nem csak a járműgyártásnak, de az innovációnak is komoly hagyományai vannak. Ha a jövő a robotautóké, akkor nincs félnivalónk a jövőtől, mert a magyar feltalálók a világ élvonalában vannak” „Az előrejelzések szerint 2025-re az összes újonnan eladott jármű 20 %-a részlegesen vagy teljesen automatizált lesz. Ha ennek a folyamatnak részesei akarunk lenni, akkor gyors és határozott lépéseket kell tennünk.” „A kérdés az, hogy a magyar bürokrácia, ipar, a kamara, a vállalkozói világ és a nálunk megtelepedett külföldi vállalatok képesek lesznek-e a kereteket tartalommal gyorsan megtölteni.” „A kormány az elmúlt években 67 stratégiai megállapodást kötött a Magyarországon dolgozó nagy cégekkel, ezek közül 23-at járműipari szereplőkkel, a világ 20 legnagyobb autóipari beszállítójából pedig 15 jelen van nálunk.”– mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Fotó: MH/Csudai Sándor
A Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) részéről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ugyanitt arról beszélt, hogy „Meghatározó központja lehet Magyarország a közlekedési innovációnak, és ezen belül erős szerepet vállalhat az egyik legfontosabb területen, az önvezető járművek kutatás-fejlesztésében”. A konferencián Varga Mihály, illetve 11 autóipari vállalat és kutatás-fejlesztési intézmény szándéknyilatkozatot írt alá az autóipari fejlesztések során használható tesztpálya létrehozásáról. A miniszter ez alkalommal szintén kiemelte: „Mivel 500 kilométeres körzetben nem található hasonló tesztpálya, hazánk kulcsszerepben lesz a régióban működő vállalatok igényeinek kielégítésénél”. Az esemény után az NGM közleményt adott ki, amelyben kijelentik: „A zalaegerszegi beruházás a hazai járműgyártás technológiai megújítását szolgálja, valamint erősíti Magyarország versenyképességét és regionális járműipari pozícióját. Továbbá növelheti a működő tőke-beáramlást, erősítheti a vállalati-felsőoktatási együttműködést és fenntartható kutatói munkahelyeket teremthet.”
Az aznap megtartott Kormányinfón Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy Zalaegerszegre azért esett a választás, mert az elmúlt időszakban súlyos veszteségeket szenvedett el, legfőképpen a Flextronics több ezer fő elbocsátásával járó leépítésével. A kormány szándékai szerint Kecskemét, Győr, Szombathely és Miskolc mellett egy új járműipari központ alakulhat ki Zalaegerszegen.
Ugyanekkor a zalai megyeszékhelyen Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, hogy Zalaegerszeg város 250 hektáros területet biztosít az északi ipari parkjában, illetve 3,1 milliárd forintot fordít az előkészületekre a rendelkezésre álló területi operatív program forrásaiból. Az építkezés befejezését 2017 decemberére tűzték ki. Az önvezető járművek tesztelésére alkalmas pálya 2017-2018-ra lehet kész, a legnagyobb tesztpálya építésének befejezése pedig 2020 és 2022 között várható. Közvetve vagy közvetlenül 350-360 kvalifikált munkaerőnek (vagyis kutatói –, fejlesztői – és mérnöki álláshely) biztosít majd állást, de a város szakiskolai képzésének, illetve Zala megye műszaki felsőoktatásának is kiemelt lehetőségeket biztosít majd a működése. Hagyományos tesztpályák másutt is vannak Európában, de ez a pálya az autonóm, vagyis önvezető járművek (!) tesztelésére is alkalmas lesz, márpedig ezek határozzák majd meg a következő évtizedek közlekedését. A helyszínválasztásról a polgármester azt mondta: egy semleges, egyetlen autógyár mellett sem elkötelezett városban épül fel a komplexum. A hely logisztikai és földrajzi szempontból is ideális, mert a koperi kikötőtől közvetlen nemzetközi vasúti összeköttetése van Zalaegerszegnek, a közelben van a sármelléki repülőtér. A beruházás felgyorsíthatja a már korábban eldöntött útfejlesztéseket is, mint a zalai megyeszékhely összeköttetése az M7-es és a majdani M9-es autópálya irányába. – Mondta a polgármester tájékoztatójában. Mindezen túl persze az sem kizárt, hogy a tesztpálya léte a jövőben Zalaegerszeget vonzóvá teszi egy – ide betelepülni szándékozó – új autógyár számára.
Fotó: zaol.hu
A zalai vezetők ezen a héten, szerdán rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a giga project újabb fejleményeiről. Vígh László országgyűlési képviselő bejelentette, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter miniszteri biztossá nevezte ki.
A kinevezés a zalai megyeszékhelyre tervezett nagyberuházáshoz, az önvezető járművek járműipari tesztpályájának megvalósításával kapcsolatos feladatok ellátásához kötődik. „Májusban mintegy 40 milliárd forint értékű program megvalósításáról döntött a kormány. Ennek kapcsán megalakul egy állami tulajdonú cég, amely felépíti és üzemeltetni foglya a járműipari tesztpályát. Az a feladatom, hogy ez az építkezés minél gyorsabban megtörténjen. Ezzel olyan fejlesztés indul el Zalaegerszegen, ami egy évszázadra meghatározza a város, a megye és a régió fejlődését, és hozzájárul az ország GDP-jéhez is. Kisebbfajta város épül majd a megyeszékhely mellett.” – mondta Vígh László miniszteri biztos, aki azt is kijelentette a projektet véghezvinni hivatott új állami cégről, hogy az profit orientált lesz, illetve cél, hogy a projekthez kapcsolódó összes engedélyezési és egyéb eljárás pontos és gyors legyen. A nagyszabású, Európában is egyedülálló beruházás motorja lesz a város gazdasági fejlődésének.
Fotó: zaol.hu
A bejelentéshez csatlakozva Sifter Rózsa kormánymegbízott elmondta, örül, hogy egy ekkora fejlesztésben a Zala Megyei Kormányhivatal is partner lehet, és biztosított, hogy a leendő nagyszabású munkához szükséges különféle hatósági közreműködések terén a lehető leggyorsabban fognak eljárni a hivatal főosztályai. A lehetséges kereteken belül le fogják rövidíteni az eljárási határidőket főleg úgy, hogy leegyszerűsítik magukat az eljárásokat.
Balaicz Zoltán polgármester elmondta, a tesztpálya megvalósításába a város részben anyagi javakkal és pénzügyi támogatással összesen mintegy 10 milliárd forint értékkel száll be. Mintegy 7 milliárd forint értékű, 250 hektáros területet biztosítanak, továbbá a TOP-ból 3 milliárd forintot a terület feltárására és fejlesztésére. Az oktatás irányítás területén is aktív tapasztalatokkal rendelkező polgármester elmondta, a következő időszakban a szakmai háttér biztosítása érekében kampusz-fejlesztésre is sor kerül, továbbá az országban egyedülállóan a tesztpályához kapcsolódóan a Pannon Egyetem elindítja a tesztmérnök képzést.
Dr. Pál Attila, a megyegyűlés elnöke a szakképzés segítésében, a munkaerő-felkutatásban, a vidékfejlesztési feladatokban látta a megyei segítség lehetőségét hangzott el a sajtótájékoztatón. A megyegyűlés elnöke kijelentette azt is, hogy a kormány odafigyel Zalaegerszegre és Zala megyére, továbbá hangsúlyozta, a Zala Megyei Önkormányzat minden tőle telhető segítséget megad a pálya mielőbbi létrehozásához.
Yoshinobu Abe
A magyar autóipar másik jelentős híre, hogy a Magyar Suzuki Zrt. új vezérigazgatót kapott Yoshinobu Abe személyében. Az előző vezérigazgatót, Naoyuki Takeuchit előléptette az anyavállalat, illetve április 9.-én új megbízatást kapott Japánban.– közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
Abe úr 60 éves, 1978 óta dolgozik a Suzuki Csoport berkeiben: számos posztot töltött már be a japán központban csakúgy, mint nemzetközi vonalakon. A tokiói Sophia Egyetemen végzett nemzetközi közgazdász szakon.
Abe a Suzuki Motor Corporation Globális Autó Marketing Divíziójánál kezdte pályafutását. Karrierjének első 12 évében szakmai tapasztalatot szerzett a közép- és dél-amerikai piacokon, majd az észak-amerikai piac következett, valamint indiai és pakisztáni projektek. 1990-ben Abe urat az új-zélandi és ausztrál üzleti műveletek vezetőjévé nevezték ki a Suzuki Motor Corporation hamamatsui központjába, majd 1992-ben a Suzuki New Zealand vezérigazgatója lett. 1997-ben visszatért Hamamatsuba a Globális Autó Marketing Divízióhoz az észak-amerikai piac felelőseként, majd az American Suzuki értékesítési és marketingigazgatója lett. Két évvel később kinevezték a Suzuki Canada vezérigazgatójává, négy évvel ezután pedig, 2004-ben a Suzuki India projekt vezetője lett. 2010-ben végül ő lett a Suzuki Great Britain vezérigazgatója is. Jelenleg a Suzuki Europe elnöke; ezzel a funkciójával párhuzamosan fogja ellátni a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatói feladatait. Nős, három gyermek édesapja. Szabadidejét szereti dalszerzéssel tölteni, több hangszeren is játszik.
A 25 éve működő Magyar Suzuki Zrt. 2016-ban 200 ezer fölé emelné a gépkocsigyártási darabszámot esztergomi gyárában. A társaság 2015-ben 1,976 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el, 28 %-al haladva meg az előző évit. Az export-értékesítés 2015-ben 1,854 milliárd euró volt.
A cég saját gyártású gépkocsi értékesítése egy év alatt 20 %-al, 181 115 darabra nőtt, amit főleg az új Vitara piaci sikerének tulajdonítanak, ezt a modellt már 107 országba exportálják. A jelenleg gyártott modellekbe csak Euro 4 környezetvédelmi szabványnak megfelelő motorok épülnek be.
Magyarországon 2015-ben 7500 Suzukit értékesítettek, ez 9,72 %-os piaci részt biztosított a márkának 58 %-os éves növekedés mellett. Az idei első öt hónap eladásai a növekedés folytatódását vetítik előre, már 4192 Suzuki kelt el. Az év végéig 9000 jármű eladása és 10 %-os piaci részesedés elérése a vállalat célja. A vállalat az elmúlt 25 év alatt, 1,7 milliárd eurót ruházott be magyarországi érdekeltségébe és a 3000 saját dolgozó mellett a beszállítói és márkakereskedői körrel együtt tízezer ember számára nyújt megélhetést.
(Forrás: suzuki.hu MTI, Zalaegerszeg Televízió, zaol.hu, mfor.hu, scmonitor.hu)