Szerző: Szerkesztő

Egyszer egy bonc egy templomban éldegélt rest nyugalomban. Torkos is volt, fösvény is volt, nyalánkolni szeretett volt. Boncnövendék, három legény, élt mellette nagy szűköcskén s ha volt mit, hát eddegéltek, sovány koszton éldegéltek. Boncnak polcon edénykéje, gyümölcsízzel telistele; mind magának tartogatta, a széltől is óvogatta. Pedig három boncnövendék nyalogatta szája szélét, láttára az édességnek, teli edény gyümölcsíznek. Ül a bonc a templomában, magános hűs cellájában s fel-felsandít fel a polcra, félszemmel a kispapokra. Ott a polcon edénykéje, edénykében ízecskéje s gyanu fészkel a szívében, nem hisz három növendékben. Hívja őket…

Színfalak mögött Színfalak mögött szürke köd tép szerte szét kifakult mesét Mord medve a táj fülében a fagy zenél ordít egy sakál. Szánkó közeleg cúgos ajtókon benyit körbejár a tél Hangversenyterem Kotta jégcsapok között koncertez a fagy Szoba szegletén Szürke döglégy döngicsél áldozatra vár. Élő-eleven kismadár les üvegen fontolgat halált.

Szecubun a tavasz kezdete előtti nap. Ősi hit szerint a szellemek világa ekkor kerül legközelebb valós világunkhoz, ezért a következő évszaktól rituáléval el kell űzni a betegséget hozó ártó szellemeket. A mamemaki (vagyis „bab szórás”) szertartás először a Muromacsi-korszakban tűnt fel. Legtöbbször a család tosiotokoja hajtotta végre (a férfi, aki a megfelelő kínai állatövi évben született, vagy a család feje). Fuku mamet (pirított szójababokat, vagyis szerencsehozó babokat) dobálnak ki az ajtón, vagy oni (démon) maszkot viselő családtagot dobálnak meg vele. Eközben azt kiabálják, hogy Oni va szoto, fuku va ucsi!…