A pagoda csoda az ókortól napjainkig II.

Mielőtt – nagy léptékben – a japán és koreai pagodákhoz elérnénk, nem hagyhatjuk ki a pagoda-történet egyik legfontosabb helyszínét, Kínát. A divat, a pagoda-építészetben is meghatározó volt. Tibeti minták alapján Kínában is készítettek földön nyugvó harangra hasonlító pagodát, ami eredetileg indiai sztúpa hatást mutat. India sírokat borító halmairól (halomsír) mintázták a sztúpa formáját. Az indiai sztúpáknak nincsenek emeleteik. Tetejük vékony csúcsú, vagy ernyőben végződik. A legismertebb kínai példa erre a pekingi császári palota részét képező, kör alaprajzú Ég Temploma (Tien Tan, Mennyei Béke Templom). Itt jól megfigyelhető ezen külön, indiai…

Read More

Nem kap kártérítést a kitoloncolás közben lehunyt dühöngő ghánai családja

A Legfelsőbb Bíróság nem ítélt meg kártérítést a kitoloncolásakor elhunyt ghánai férfi hozzátartozóinak. A férfi a rendvédelmi szervekkel dulakodott. Az elhunytakor 45 éves Abubakar Awudu Suraj, ghánai állampolgár 1988-ban érkezett Japánba turistavízummal, ami egy hónapos tartózkodásra jogosította fel. Ezt követően a férfi illegálisan 22 évig élt az országban. Változást a 2006-os esztendő hozott, amikor Koizumi miniszterelnök megvonta a toleranciát a Japánban illegálisan tartózkodóktól. Ennek következményeként 100 ezer érintettet deportáltak külföldre. A ghánai férfi és japán élettársa a hírre sietve beadták a házassági kérelmüket, ám a házasságlevélnél hamarabb érkezett a kiutasító…

Read More

Időtlen bosszú (5. rész)

(folytatás) … – Negyven éves a történet! A hetvenes évek elején történt. – kezdte a mesélést az idegen. – Kilencen voltunk!  Fiatalok, tizenhat-tizennyolc évesek. Üres zsebbel, de telve kalandvággyal. Hamar rájöttünk, hogy gazdagodhatunk meg rövid idő alatt. Akkoriban javában virágzott a feketepiac. Szervkereskedelem, emberkereskedelem, orvvadászat. Az utóbbit választottuk, mert az mégsem emberéletekről szól. Akkoriban, ha a megbízónknak bizonyítottuk a rátermettségünket, kaptunk egy puskát, azzal a feltétellel, hogy csak neki ejtünk prédát. Mind a kilencen megkaptuk, így még arra sem kellett költenünk. A kezünkbe pottyant a szerencsénk. Az a három társunk,…

Read More

Hírek Amerikából

Gróf Stomm Marcel alezredes londoni katonai attasé december 27-én Budapestre küldött jelentése szerint a japán lőszergyárak nagy megrendeléseket kaptak, s élénk munka folyt a japán hajógyárakban is. A veszélyeztetett japán kikötőkben és városokban megerősítették a légvédelmet, miközben japán katonák részvételével élénk felderítő tevékenység folyt a szovjet-mandzsu határ mentén. 1934 nyarára a japán flotta mintegy 200 egységgel a japán szigetekről keletre flotta gyakorlatot tervezett, s az 1938-ra tervezett flottafejlesztést a japán admiralitás előrehozta 1936-ra. Stomm szerint ellenőrzésre vártak azok az információk, amelyek szerint Blücher távol-keleti hadseregéhez megérkeztek az első amerikai pénzszállítmányok,…

Read More

Japánban felminősítették Magyarországot

Jelentős hasonlóságok vannak az aktuális japán, magyar, és EU-s monetáris politikában. A tokiói székhelyű Japan Credit Rating Agency (JCRA) hitelminősítő stabilról pozitívra javította a magyar államadósság besorolását.   A hitelminősítő az elmúlt években nem minősítette le Magyarországot, hanem a befektetésre ajánlott kategóriában tartotta. A besorolás alapján Magyarország változatlanul a befektetési kategóriában maradt. A magyarországi Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben hirdette ki, hogy ez a japán ügynökség azon kevés minősítő intézmény közé tartozik, amely az elmúlt években fenntartotta Magyarország esetében a befektetésre érdemes kategóriát. A hitelminősítés mellé magyar részről kiadott közleményben hangsúlyozták,…

Read More

Ismét újraindult egy atomerőmű

Fukui megyében a térség lakossága és Takahama atomerőmű üzemeltetője közötti hosszas pereskedés után újraindult a nukleáris áramtermelés. A japán kormány Honshu fősziget északi részén, Fukui megyében újraindította a Takahama nukleáris erőmű 3-as reaktorát. Az erőművet a Kansai Elektromos Művek üzemelteti. Az újraindítás csak hosszas huzavona után jöhetett létre. Az erőmű működést ellenző helyi lakosok a bírósághoz fordultak, mert nem látták bizonyítottnak a biztonságos üzemeltetést. A pert megnyerték, ám a második fordulóban a Fukui bíróság az üzemeltető javára döntött. Japán elektromos művei közül a Kansai Elektromos Művek van legjobban ráutalva a…

Read More