Őskőkorszak: 240 – 150 ezer éve: A régészeti kutatások által feltárt kőeszközök bizonyítják, hogy a Japán-szigeteket már ekkor lakják. Nem tudni egyértelműen, hogy a mai japánokkal kapcsolatban voltak e. Skuczi László: Japán története és vallásai (http://terebess.hu/keletkultinfo/japinfo.html) c. munkájában összefoglalja, hogy „A japán nép eredetére vonatkozóan három elképzelés létezik: 1. Eredeti nép lakja ezeket a szigeteket 2. A nép mongol eredetű és Koreán keresztül érkezett a szigetekre (Kína és Szibéria felől) 3. A nép dél felől érte el Japánt (Megjegyzés: vagyis a csendes-óceáni szigetekről. Ez a maláj jelleg a vastag ajak…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Nem vesznek több delfint a japán állatkertek Taiji-ból
Remélhetően véget ér Taiji város delfin-mészárló tradíciója, ha az állatkertek és akváriumok nem veszik meg az életben hagyott állatokat. A japán állatkertek és akváriumok úgy döntöttek, hogy nem vásárolnak többé a Taidzsi (Taiji) város véres vadászatain befogott delfinekből. Ezeken a vadászatokon egy öbölbe terelik és kegyetlenül lemészárolják az állatok többségét. A legszebb delfineket azonban élve eladják különböző állatkerteknek és akváriumoknak. Az Állatkerti Világszervezet (WAZA) felfüggesztette a japán állatkerteket és akváriumokat tömörítő szervezet, a JAZA tagságát, mert ezekből a delfinekből vásároltak. A JAZA azonban továbbra is tag szere maradni, ezért Arai…
Read MoreTanabata ünnep
A Tanabata csillagfesztivált jelent. Orihime és Hikobosi istenségek találkozását ünneplik ekkor a japánok. A legenda szerint a szerelmeseket a Tejút választja el egymástól, és csak egyetlen egyszer találkozhatnak egy évben, mégpedig a holdnaptár szerinti hetedik holdhónap hetedik napján. Ezen a napon a japánok kívánságokat írnak kis papírdarabokra, amiket bambuszfára akasztanak.
Read MoreKuro-Obi (Fekete öv) teljes film magyarul 📺
Világrekordot állított fel egy 105 éves japán futó
Világrekordot állított fel Mijadzaki Hidekicsi, a 105 éves, japán sprinter 100 méteres futásban, a saját kategóriájában. Egy nappal a születésnapja után, alig több mint 42 másodperc alatt futotta le ezt a távot. A verseny után azt mondta nem elégedett a teljesítményével, mert 6 másodperccel volt lassabb, mint az edzéseken. A veterán sportoló a kilencvenes éveiben kezdett el futni, saját bevallása szerint, elsősorban az egészsége megőrzése miatt. Forrás: Magyar Televízió (MTVA), M1 csatorna
Read MoreNaruhito herceg képviseli Japánt a tongai király koronázásán
A Tongai Királyságban helyi idő szerint ma délelőtt 10 órakor nemzetközi érdeklődés közepette kezdődött VI. Tupou király koronázása. A külföldi képviseletek közül legmagasabb rangú Naruhito herceg, japán császári trónörökös (Hironomiya sama) és felesége, Maszako hercegnő. A Királyi Palota udvarában megrendezett koronázási ebéden a díszvendégek között egymás mellett ült a japán és a tongai trónörökös. Naruhito herceg szemmel láthatóan jól összebarátkozott Tupouto’a Ulukalala herceggel. A koronázásról és japáni vonatkozásáról rövidesen részletes tudósítással jelentkezek. A koronázásra ezer meghívott vendég fért be a Free Wesleyan templomba Fotó ©Doma-Mikó VI. Tupou király a táncosokon…
Read MoreAogashima-sziget
Aogashima (青ヶ島) a Filippinó-tengerben található, Japánhoz tartozó sziget, Tokiótól kb. 358 km-re. Az Izu szigetcsoport legdélebbi lakott tagja. A város lakossága 170 fő. Aogashi egy tökéletes formájú vulkán, mely mindössze 3.5 km hosszú, legnagyobb szélessége 2,5 km.
Read MoreElvennék a túlórabért a túl jól keresőktől
Japán megvonná a túlórapénzt azoktól, akik évi 10,75 millió yennél (kb. 22,5 millió forintnál) többet keresnek. A japán emberek túlhajtottsága közismert, sokan napi 12-14 órát dolgoznak „önként”, túlóradíj nélkül. Ráadásul a munkaadótól tartva a dolgozók 16 %-a egyáltalán nem veszi ki a fizetett szabadságát, és nagy azoknak a száma is, akik csak néhány napot mernek kivenni. Ez a túlhajszoltság betegségekhez vezet, többek között agyvérzéshez illetve szívinfarktushoz, de az öngyilkosságok száma is magas. A munkahelyi túlhajszoltság okozta szívinfarktusnak külön japán neve van: karósi. Sok azoknak a száma is, akik a túlórapénzért…
Read MoreDobó Edit: Haiku
hólepte utak felhők közt derengő nap cinkedalolás Basho 2. „Szakét kortyolok”: út pora lepi bőröm s lelkemet derű Nyárfavirágzás narancs napnyugta pókfonálon lepihen s utam fehér prém
Read MoreÍgy készül a mocsi ?
A mocsi nyúlós rizsből készül. A rizst beáztatják, majd megfőzik. Ezután egy hatalmas, fából készült mozsárba öntik, és fakalapácsal ütni kezdik, egészen addig, míg massza nem lesz belőle. A művelethez legalább két ember szükséges: egy kalapácsos (vagy több), és egy másik, aki közben hajtogatja, forgatja és nedvesíti a masszát.
Read More