Móritz Mátyás: Haiku

  Szakadék Szálltam és másztam, mintha odafönt sosem nyugodna a Nap. A szakadékok fölött, bennem iszonyúbb szakadék hasadt. Leolvasztotta mégis a Nap hátamról a  fagy-teleket. Fájt a szívem. Most szeretem az utat, mely hozzád vezetett. Tűznyelő Nem csillapítja könnyeim árját vigasz, hiszen a Világ nem folyamat, csak átmenet, és enyém a melankóliád. Utazó vissza sohasem tért, ha búcsút én vettem tőle Meddig kell még itt ácsorognom – mondd – mint a Nap tűznyelője?

Read More

Japán katonai bázist épít Tajvan közelében

Népszavazást tartott egy kis japán szigeten, amely Tajvan szomszédságában fekszik. A helyiek arról döntöttek, hogy Tokió építsen-e egy japán bázist a szigeten.  Jonaguni az egyetlen város a Jonaguni-dzsima nevű szigeten. Az 1700 fős várost  Egyesült Államok 1945 és 1972 között  megszállás alatt tartotta, de ezután visszatért Japánhoz az Okinava Prefektúra részeként. A Jonaguni-dzsimának elsősorban a stratégiai jelentősége óriási: a Rjúkjú-szigetlánc legutolsó tagja, Tajvan keleti partjától 108 kilométerre helyezkedik el a Kelet-kínai-tenger és a Csendes-óceán között.  Tokió már 2011-ben elkezdett itt egy katonai bázist építeni, de ez a belpolitikai viták miatt leállt, s végül arról…

Read More

Mijagi megyében mementóként megtartanak négy szökőár-sújtotta középületet

Cunami által megrongált állapotában tartanának meg négy középületet Mijagi megyében. A 2011. március 11-i földrengés után hatalmas szökőár sújtotta Honsu fősziget észak-északkeleti partvidékét. Az eltűnteket is beleszámítva 23 ezer ember halálát követelő természeti katasztrófa hatalmas pusztítást végzett a partvidéki települések építményeiben is. A házakat romba döntötte, egész épületeket vitt ki a nyílt tengerre. Japánban általában a középületek a legmasszívabbak, de a szükúár azokat is megrongálta. Mijagi megye kormányzata úgy döntött, hogy négy cunamiban megrongálódott középületet jelenlegi állapotában megőriz mementóként. Kobayashi Inter Japán Magazin

Read More

Inter Japán Díj pályázat

  Szereted Japánt? Írói ambícióid vannak? …vagy mindkettő? Jelentkezz az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatára! Az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatot hirdet a japán-magyar kapcsolatok és a két nép közötti szabad információ-áramlás erősítésére. • A pályázók korát, végzettségét és állampolgárságát tekintve nincs megkötés. • Bárki pályázhat interjú, riport, novella és tanulmány műfajban. • Írásműve épülhet japán-magyar történésekre, gondolati szintű közös elemekre, felvethet a két nemzet közötti további kapcsolati lehetőségeket. Feldolgozhat valós eseményeket, de az írás lehet fikció is. • Minden pályázó egy magyar nyelvű művel pályázhat, amelynek maximális terjedelme szóközökkel, bekezdésekkel együtt…

Read More

Orosz közeledés Japánhoz

Az orosz duma szerint a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás emberiség elleni bűn volt, amely kivizsgálást kíván. Amikor a II. világháború végén a háború vesztes Japán letette a fegyvert, a Szovjetunió a két ország közötti megnemtámadási szerződést megszegve megtámadta a japán Északi-szigeteket (Hoppó-rjódó) és szinte egyetlen puskalövés nélkül elfoglalta. Bár a szigetország mindent megtett a stratégiailag fontos kis földdarabok békés visszaszerzésére, attól a Szovjetunió és utódja, Oroszország is mereven elzárkózott. Ez miatt a két szomszéd máig nem kötött egymással békét. Japán a két ország közötti csúcstalálkozókat mindig az Északi-szigetek visszakapására…

Read More

A japán túszok kivégzése: Fordulópont a japán politikában?

A japán sajtó „szeptember tizenegyedikének” nevezte Goto Kendzsit és egy héttel korábban Jukava Harunát kivégzését. Az incidens komoly változásokat eredményezhet Tokió bel-, biztonság- és közel-keleti politikájában egyaránt.  „Komoly felháborodást érzek emiatt az embertelen és megvetendő terrorista cselekedet miatt. Ezt soha nem fogom elfelejteni és megbocsátani a terroristáknak. Japán továbbra is együttműködik a nemzetközi közösséggel azért, hogy felelősségre vonjuk az illetőket”. – nyilatkozta Abe Sinzó nem sokkal a két japán túsz kivégzése után. Hetekkel ezelőtt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet lefejezte Szíriában a túszul ejtett veterán japán haditudósítót, Goto Kendzsit és…

Read More

Rekordösszegű védelmi költségvetés Japánban

Kína gyorsan erősödő katonai aktivitásának ellensúlyozására Japán csúcsra emelte védelmi költségvetését. A 2012-t megelőző 11 évben, vagyis Abe Sinzó miniszterelnök hatalomra kerüléséig Japán folyamatosan csökkentette védelmi költségvetését. Abe kormánya azonban évente emeli, ez évben például a tavalyihoz képest 2%-al, így született a 4,9 ezer milliárd yen (mintegy 11,3 ezer milliárd forint) rekordösszeg. Az egyre erősödő kínai katonai fenyegetés ellensúlyozására a kormány többek között amerikai F-35-ös lopakodó vadászbombázókat és drónokat kíván vásárolni. Erősíteni kívánja a védelmi erőket Kawasaki P-1 típusú felderítőgépekkel, hat F-35-ös ötödik generációs harcászati lopakodó vadászbombázóval, Global Hawk tipusú…

Read More

Szapporoi hóünnep (Hokkaidó)

A szapporoi hófesztivál az év egyik legnagyobb macurija, amit februárban tartanak egy hétig. 1950-ben kezdődött, amikor középiskolás diákok hószobrokat építettek az Odori parkban, Szapporo központjában. Ez az esemény mára nagyon naggyá nőtt és jól reklámozott. Egy tucat nagyobb szobrot építenek a fesztiválra 100 kisebb hó és jégszoborral együtt. Sok koncertet és más eseményeket is tartanak ilyenkor. Nakano Inter Japán Magazin

Read More