Eldöntötték: jégfal kerül a fukusimai atomerőmű alá a sugárszennyezett hűtővíz szivárgásának megállítására. A japán Nukleáris Szabályozó Hatóság jóváhagyta azt a tervet, mely szerint a fukushimai nukleáris reaktor alatti földréteget megfagyasztják. Ezzel előznék meg, hogy a kiszivárgó radioaktív hűtővíz talajvízzel keveredjen. Eddig ugyanis a közeli hegyoldalakról lefolyó esővíz és hólé beszivárgott a reaktorok alá, ahol keveredett a különböző, felderíthetetlen töréseken keresztül elfolyó sugárszennyezett hűtővízzel. Ez a radioaktív egyveleg az óceánba jutva hatalmas károkat okozhat a tengeri élővilágban. Az atomerőművet üzemeltető TEPCO (Tokiói Elektromos Művek) a reaktorok alatt képezett másfél kilométeres jégfallal…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Japán és Kína egymást hibáztatják
Egymást hibáztatja Japán és Kína a közel repülő gépek ügyében Mint előzőleg írtuk, Tokió tiltakozott Pekingnél a felderítő gépeiket veszélyesen megközelítő kínai vadászgépek ügyében. Véleménye szerint az eset, a kínai fél hibájából akár légi balesettel is végződhetett volna. Kína szerint viszont éppen Japán viselkedett veszélyesen, hiszen olyan területre repült, ahol az oroszokkal együtt hadgyakorlatot tartottak, melyről előzetesen értesítették Japánt, sőt a térségben repülési tilalmat rendeltek el. Kobayashi Inter Japán Magazin
Read MoreÍró-újságíró pályázat – Bojtha Balázs: A Béke Szigete
A tenger moraja ütötte meg fülem, ahogy békésen álltam a parton. Normális esetben becsuknám a szemem és csak hallgatnám a természet gyönyörű hangját. Hagynám, hogy szépen lassan álomba ringasson és elvigyen innen valahová. Nem igazán számított volna a helyszín, nemrég még bárhol boldogabb lettem volna. Hogy miért? Miután választ adok erre az egyszerű kérdésre, bizonyára mindenki egyet ért majd velem abban, hogy a legsötétebb esőerdők, a legvadabb folyók, de akár maga a föld közepe is kellemesebb hely lenne ennél. Legalábbis így gondoltam egykor. Hogy hol is vagyok? Sok a kérdés,…
Read MoreKínai vadászgépek japán gépeket közelítettek meg
Kínai gépek „centiztek” japán felderítőgépeket az orosz-kínai hadgyakorlat során. A kelet-kínai tenger felett szombaton kínai Su-27 vadászgépek 50 méterre megközelítették a japán légierő OP-3C felderítőgépét, és 30 méterre a YS-11EB típusú kémrepülőgépét. Japán szerint Kína még sosem közelítette meg ennyire a gépeit. Véleménye szerint Kína a mostani – könnyen légi balesettel végződhető esettel – esettel, minden határt átlépett. A japán gépek a közelben zajló orosz-kínai légi hadgyakorlatot figyelték meg. A nemzetvédelmi miniszter, Onodera Icunori közölte, hogy Tokió diplomáciai csatornákon keresztül tiltakozott Pekingnél. Kobayashi Inter Japán Magazin
Read MoreMegkezdődött a bálnavadászat az ENSZ-tiltás óta
Egy hónapja sincs, hogy az ENSZ nemzetközi bírósága betiltotta Japán bálnavadászati programját az antarktiszi vizekben. Ajukava halászfaluból máris indult négy bálnavadász hajó a Csendes-óceánra. Japán kihasználja, hogy az ENSZ tiltása ezt a területet nem érinti. Délelőtt fél 11-kor megszólaltak a hajókürtök, ahogy a kis hajóraj elhagyta a kikötőt. Körülbelül 50 bálna elejtésére számítanak. Ráadásul Hajasi Joshimasza mezőgazdasági miniszter kijelentette, hogy 2015-ben az antarktiszi bálnavadászatot is folytatni kívánják. Elmondása szerint híres hazai és külföldi tudósok közreműködésével ősszel egy átdolgozott tervet adnak be a Nemzetközi Bálnavadász Bizottsághoz. Szerinte a terv minden kritériumnak…
Read MoreCseh Károly: Haikuk
Tavaszi gyors Nyúladzik sorra a rög már a tavaszba – szem el nem éri. Zöld futam Lópatkók nyoma frissell a fűben. Lantokon zendül meg a zöld. Ikertüzek Két nyírfa-láng közt – zöldbe a barmot – Szent György minket is áthajt.
Read MoreÓvatos próbálkozások a japán-észak-koreai kapcsolatok rendezésére
Abe Sinzó szerint Észak-Korea beleegyezett, hogy újraindítsa a vizsgálatot az országban évtizedekkel korábban elrabolt japán állampolgárok sorsának ügyében. Cserébe Japán több, Phenjan elleni szankció feloldását ígérte. A bejelentést megelőzően a két ország képviselői háromnapos egyeztetést folytattak egymással Svédországban. A tárgyalások fő témája a hidegháború idején, az 1970-es és 1980-as években elrabolt japán állampolgárok ügye volt. Az elrabolt japánokat annak idején arra kényszerítették, hogy segítsék észak-koreai kémek kiképzését. Ez a mai napig kényes téma Japánban és bizony egyfajta nemzeti tragédia. Abe Sinzónak, akinek politikájában fontos szerepet tölt be a nacionalizmus, különösen…
Read MoreJapán állomás utastuszkolói 📺
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=b0A9-oUoMug
Read MoreMóritz Mátyás: Haiku
Szakadék Szálltam és másztam, mintha odafönt sosem nyugodna a Nap. A szakadékok fölött, bennem iszonyúbb szakadék hasadt. Leolvasztotta mégis a Nap hátamról a fagy-teleket. Fájt a szívem. Most szeretem az utat, mely hozzád vezetett. Tűznyelő Nem csillapítja könnyeim árját vigasz, hiszen a Világ nem folyamat, csak átmenet, és enyém a melankóliád. Utazó vissza sohasem tért, ha búcsút én vettem tőle Meddig kell még itt ácsorognom – mondd – mint a Nap tűznyelője?
Read More