Nagyon úgy tűnik, hogy bekövetkezett az, amitől a japán elemzők tarottak: Moszkva jelentősen megnöveli a vitatott Kuril-szigeteken állomásozó orosz katonák létszámát, sőt idén katonai hadgyakorlatot fog tartani a régióban. Tokió aggódik az események miatt és igyekszik „megfelelő választ” adni a kihívásokra. Április 18-án este az orosz távol-keleti katonai körzet parancsnoka, Szergej Szurovikin kijelentette: „Moszkva 2016-ra jelentősen megnöveli katonai jelenlétét a Kuril-szigeteken, az Iturupon és a Kunasiron 2 éven belül katonai telepeket hoznak létre. A fejlesztési tervet már elfogadták Moszkvában. Hasonló, 2020-ig megvalósuló tervekben gondolkoznak az ugyancsak távol-keleti Szahalin-szigeten.” Szurovikin elmondta,…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Németh Péter Mikola: Hét haiku
(I.) Szügyi Zoltánnak Tükörben égek: báb-test, pillangó-lélek szárnyszegetlenül. (II.) Elnehezült szív. Mégis emelkedni kezd. – „Ecce homo!” (III.) Az én halála a sosem volt Madáré az életedben. ITEM Ne féljél, mindig a másik ember hal meg, nem te. (IV.) Maszk az arcokon. Só, víz, véres veríték. – Megfeszíttetett! (V.) Sírkő a háta. Vére–költő–bodobács halotti maszkban. (VI.) Tengeri csillag. Homorú hajnali ég. Újjászületés. (VII.) Harangok zúgnak. Remeg a dombok alja. Feltámadás: van! Megjelent: Napút, 2010. márc. Inter Japán Magazin
Read MoreHagyományos japán zene modern feldolgozásban 📺
Tokió – Tömeg Shibuyában 📷
Inter Japán pályázat – Megyeri Gergő: Minden madár
(ajánlás a pentatón estek sorozat balatoni állomásához) – Lányok, gyertek, válasszatok párt magatoknak! A lánysereg mint a tenger rohamozta meg az emeletes nyugágyak partjait, és ki-ki magának párt találva – virágom, virágom – ültek az ágyak szélein. Ez volt a tábor utolsó napja. Délelőtt operaáriák részleteit gyakoroltuk, egész nap a zongora mögött ültem – még nem kopaszodtam akkoriban – és vezényeltem. Mitsuko nagyon szépen játszott a fuvolán. Délután hívott az anyukája, és tört angolsággal próbált elmondani valamit. Átadtam Akio úrnak, jó barátomnak a telefont, az ebédből rohant oda, emlékszem, egy…
Read MoreFenyvesi Félix Lajos: Haiku
Ó, vigyázva lépj a fűre: anyám holtan ott esett össze! * Mint tigris lépte, oly puhán s félelmesen surran a halál. * Kialudt fénye a napnak, és te kereszt- úthoz érkeztél. * Rongyos kabátban áll az új század bódék s paloták között. * Hajnal-derengés. Késve tűzi Isten az égre a Napot. * Minden verset ír: madár hóra, szél vízre, én az égre föl. * Tavasz illata. Fák, virágok varázsa. Csodás temető. * Fehér krizantém sírodon, a lábadnál sötét fűzfa: ÉN. * Tengert átvágó madárraj. Ó, a partot hányan érik…
Read MoreNádas Tamás ezüstérmei az Amerikai Nyílt Nemzetközi Karate Bajnokságon!
A mai világban nem meglepő, ha munkája miatt külföldön próbál boldogulni valaki. Ha egy sportoló kerül ebbe az élethelyzetbe, ez gyakran sportpályafutása felfüggesztését, nem egyszer végét jelenti. Külön öröm, ha valaki –munkája, hivatása mellett – folytani tudja sporttevékenységét, és bekapcsolódik az adott ország bajnoki rendszerébe, jó hírét terjesztve a magyar sportéletnek. 2014 március végén került megrendezésre a 2014. évi Amerikai Nemzeti Nyilt Karate Bajnoksag. A United States Karate Alliance minden évben megrendezi ezt a versenyt ahova bármilyen szervezet versenyzői nevezhetnek, beleértve a WKF karate versenyzőket is. Az idén több, mint…
Read MoreTokió visszatér a fegyverpiacra – Enyhült a japán fegyverexport-tilalom
A napokban komoly átalakulásokon megy keresztül a japán külpolitika, amelynek egyik ékes bizonyítéka, hogy eltörölték az 1967 óta érvényben lévő fegyverexport-tilalmat. Abe Sinzó miniszterelnök kezdeményezésére kidolgozott új irányelvek szerint Japán olyan országoknak nem adhat el fegyvereket, ahol háború folyik, vagy amelyek ellen szankciókat foganatosított az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Ugyanakkor ez már komoly változást jelent a japán külpolitikai irányelvekben és a környező államok nem feltétlenül örülnek ennek. Tokió 1967-ben az alábbi három princípiumot fogadta el a fegyverkereskedelemben: nem exportálnak a kommunista blokk országaiba nem exportálnak éppen konfliktusban lévő, vagy várhatóan konfliktusba…
Read MoreIcsiban öt évig nem evett, csak játszott az étellel 📺
Öt évig bírta a koplalást az óriás ászkarák az akváriumban, csak játszott az étellel. Végül belepusztult. Nem tudtak rájönni, miért nem nyúlt az ételhez.
Read MoreÖt évig bírta az éhséget az óriás ászkarák
Öt évig elutasította az ételt, majd elpusztult Icsiban, a japán óriás ászkarák. Az Icsiban (legjobb, legelső, Kiváló) névre keresztelt óriás ászkarák 2007 szeptemberében került a mie megyei Toba-akváriumba. Közel másfél évig elégedett volt új életével, majd 2009 januárjától ismeretlen okból nem volt hajlandó elfogyasztani az akváriumba rakott halat. Pedig gondozói mindennel próbálkoztak, ám hiába tették elé kedvenc ételét, a makrélát egészben és szeletekben is, csak játszadozott vele. Öt évi éhezés után pusztult el. A megfigyelt állatok közül Icsiban bírta legtovább evés nélkül. Tanaka Inter Japán Magazin
Read More