A világhírű Toyota rövidesen szakít a belsőégésű motorok gyártásával, és a legmodernebb technikával cseréli fel azt. A Toyota bejelentette, hogy két éven belül nagyszériában elkezdi az üzemanyagcellás elektromos hajtáslánc gyártását. Hirosze Kacuhiko vezető mérnök a német Auto Bild lapnak adott interjújában megerősítette, hogy cége rövidesen piacra dobja a hidrogénhajtású négyajtós limuzint, amelynek hossza közel ötméteres lesz. Az ára egyelőre borsos, 23 millió forint körül alakul. Az új technológiával készült gépkocsik három percen belül feltankolhatók, és egy tankolással 500 kilométert képesek futni, ami igen jó eredmény a rivális autógyárak kísérleteihez képest.…
Read MoreSzerző: Szerkesztő
Briliáns ötlet! Graffiti (Vidám videó) 📺
Baráthosi-Balogh Benedek: Japán, a Felkelő Nap Országa 18/32
Videó: Japán úszó szélerőműpark a tengerben 📺
Szeptember 23: (秋分の日): Őszi nap-éj egyenlőség
Ezen a napon lépi át a Nap az Egyenlítőt az északi féltekéről a délire. Ma a Nap pontosan keleten kel és pontosan nyugaton nyugszik, és az éjszaka meg a nappal hossza egyenlő. Ugyanúgy, mint tavasszal, ekkor is egy hétnapos periódus része az ünnep. Ekkor is, mint a tavaszi napéj egyenlőségnél, a japánok az őseinkre és a holtakra emlékeznek, elzarándokolnak őseik sírjához, megtisztítjuk azokat, és áldozati ételeket helyeznek el. Inter Japán Magazin
Read MoreFotó: Japán lampionok 📷
A hagyományos japán lampion, a csócsin, keskenyre hasított, hajlított bambuszra feszített rugalmas japán papírból állt. világításra viaszgyertyát helyeztek el benne. Ma más villanyégővel ellátva az éttermek, éjszakai szórakozóhelyek feliratos reklámjai.
Read MoreKölcsönös a japánok és kínaiak ellenszenve
A két országban megkérdezett tíz-tíz főből kilenc utálja a másik országbelieket. Történelmi okok? Közelgő szigetháború? Japánban és Kínában közvélemény kutatást végeztek arról, hogy a lakosok hány százaléka nem szimpatizál a másik ország lakóival. Az eredmény szerint a megkérdezett kínaiak 92,8 %-a nem kedveli a japánokat, míg fordítva ez a szám enyhébb, de szintén 90% felett van. Kínai részről Mandzsúria japán gyarmatosítása miatt, illetve Japán II. világháborús kínai szereplése miatt nagy az ellenérzés. Kifogásolják, hogy ezekért a szomszéd soha nem kért őszintén bocsánatot. A japánok ellenszenvét pedig éppen a háborús szerepüket…
Read MoreNovák Valentin: Fekete-fehér
Fehér voltál – alaktalan. Széppé tett fekete vonásom. Tus voltam, te alabástrom. Kép lettünk – tenmagam. Most néznek, belénk merülnek. Bennünk végtelen színkavalkád. Könnyű, játszi kéz dobált rád: így lehettünk ünnep. Szélfútta gondolattekercs: igen-nem, jin-jang, múlt-jelenár, ráncos kérgen kajszirombáj… Tudj-e, hogy felejts? Akarat kell üres égbe. Holdfehérbe vadlúdbetű, űrödben kél eszméletterű – véset éjpecsétre. Érzel ember? Mikor szemlélsz, széppé tesz fekete vonásom. Tus vagyok, te alabástrom. Üres vagy, mégsem félsz…
Read MoreInter Japán Díj: M. Lamos Krisztina: Katsumi
Több mint öt éve, hogy itt járt. Lépései lelassulnak, mintha csak nem ismerné az utat. Nem ismeri, így igaz. A cseresznyefák akkor virágoztak, elmúlt a tél, ezerszámra bontották rózsaszín szirmaikat, bíbor bibéik közt méhek hadserege döngött, dünnyögött, illatpalástjuk az ösvényre borult. A fény az útra áradt, közvetlenül a lábai elé, erős és friss volt, a fák lombjai még nem szűrték át, tavaszi ébredés volt, és nem lázas őszelő, mint most. Minden más, mégis ugyanolyan. Ez a kettősség és az ellentmondás lenyűgözi, le is csillapítja. Még legalább kétezer méter, hogy a…
Read MoreInter Japán Díj pályázat
Szereted Japánt? Írói ambícióid vannak? …vagy mindkettő? Jelentkezz az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatára! Az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatot hirdet a japán-magyar kapcsolatok és a két nép közötti szabad információ-áramlás erősítésére. • A pályázók korát, végzettségét és állampolgárságát tekintve nincs megkötés. • Bárki pályázhat interjú, riport, novella és tanulmány műfajban. • Írásműve épülhet japán-magyar történésekre, gondolati szintű közös elemekre, felvethet a két nemzet közötti további kapcsolati lehetőségeket. Feldolgozhat valós eseményeket, de az írás lehet fikció is. • Minden pályázó egy magyar nyelvű, maximum tízezer karakter terjedelmű művel…
Read More