Read More
Szerző: Szerkesztő
Arany Sas Díj pályamű (2013): Tessa: Csak a koporsót vegyék meg nekünk
Gondolkoztak már Önök azon, hogy vajon mi motiválhat bennünket nap mint nap arra, hogy felkeljünk? Hogy keressük önmagunkat és helyünket a világban? Miért szükséges tudnunk, hogy honnan jöttünk, vagy esetleg hová tartunk? Miért fontosak a hagyományaink? Mi végre élünk, s nem halunk meg egyből? Miért áldozzuk fel magunkat azért, ami nekünk fontos? A nyugati kultúrkör főként mítoszok, az Ó- és Újtestamentum tanításain épül, s innen eredeztethetők hagyományaink is. Vegyük például a keresztény vallás egyik legmeghatározóbb ünnepét: a karácsonyt. Mondhatni az ünnepek közül ez a legösszetettebb és legbonyolultabb. (Figyelembe véve…
Read MorePerelnek a volt „szexrabszolgák”
Dél-Koreában indítanak pert azok az idős nők, akiket állításuk szerint a második világháborúban prostitúcióra kényszerített a megszálló japán hadsereg. A koreai nők Japánban hasonló pert indítottak már, Dél-Koreában azonban ez az első kezdeményezés. Tizenkét koreai idős nő, így a 86 éves Li Ok Szon, a szöuli központi kerületi bíróság közvetítésével beperelte a japán államot. Keresetükben a II. világháborúban a megszálló japán hadsereg volt szexrabszolgáiként fejenként 100 millió von (mintegy 20 millió forint) kártérítést követelnek elszenvedett sérelmeikért. A császári hadseregben „komforthölgyeknek” nevezett dél-koreai nők több esetben is indítottak hasonló pereket Japánban…
Read MoreFotó: Kimonós hölgy bambuszernyővel 📷
A múltbéli japán elit szórakozóhelyeken a művelt maiko kisasszonyok szépen énekeltek, táncoltak, sőt, verseket is írtak. Festett és hímzett kimonókban jártak, esőben pedig bambuszvázra feszített, viasszal vízhatlanított papíresernyőt használtak.
Read MoreII. díj: Fazekas István: Benyovszky Móric Japán partjainál
Benyovszky Móric élete az egészséges becsvágy története. Regénye egy fiatalemberé, akit a szabadság és a szerelem eszméje éltet, aki igen korán rájön arra, hogy a machiavellizmus drámája tönkreteheti a világot. Nem hisz az erőszak hatalmában, de feltétlenül hisz abban, hogy erőszakot szabad csak erőszakkal visszaverni. Talán ezért bélyegzik sokszor lázadásnak és kalandorkodásnak egészséges jogérzékkel párosuló férfias humanizmusát. Amikor Krizsán László, a híres százhalombattai történész megtalálta Benyovszkynak a bolserecki felkelés napján közétett kiáltványát, hirtelen érthetőbbé vált ennek a (gondolkodásában igen felvilágosult) fiatalembernek egy új világ megszervezéséhez kidolgozott – egyébként naplójából is…
Read MoreInter Japán Díj pályázat
Szereted Japánt? Írói ambícióid vannak? …vagy mindkettő? Jelentkezz az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatára! Az Inter Japán Magazin író-újságíró pályázatot hirdet a japán-magyar kapcsolatok és a két nép közötti szabad információ-áramlás erősítésére. • A pályázók korát, végzettségét és állampolgárságát tekintve nincs megkötés. • Bárki pályázhat interjú, riport, novella és tanulmány műfajban. • Írásműve épülhet japán-magyar történésekre, gondolati szintű közös elemekre, felvethet a két nemzet közötti további kapcsolati lehetőségeket. Feldolgozhat valós eseményeket, de az írás lehet fikció is. • Minden pályázó egy magyar nyelvű, maximum tízezer karakter terjedelmű művel…
Read MoreKaratékáink Sikeres Danvizsgája
2013.08.11-17 ig nemzetközi edzőtáborozáson vettünk részt Horvátországban Omisaljban. A tábort dan vizsga zárta, ahol Flamich Gábor; Bédi Soma és Andrej Ovcinyikov sikeresen vizsgáztak 1 danra. Gratulálunk a vizsgázóknak, további munkájukhoz sok sikert kívánunk. A Seinchin Karate Sportegyesület szeptembertől tagfelvételt hirdet. Edzések helye: 1205 Budapest Attila u.25. József Attila Általános Iskola Edzések ideje: – kezdő gyerek: 17.00-18.00 óráig hétfő, szerda, – haladó gyerek:18.00-19.15 óráig hétfő, szerda, – ifi és felnőtt: 19.15-21.00 óráig hétfő, szerda, – haladó gyerek:18.00-19.00; ifi és felnőtt:19.00-21.00 csütörtök, információ:www.seinchin.hu vagy 06-70-317-7564 Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Harsányi László
Read MoreVeszteséggel indult a Sony az újabb negyedévnek
Veszteséggel indult az új negyedévnek a Sony, annak ellenére, hogy a videójátékok gyártása ugyanannyit hozott, mint tavaly. Visszaesett a Sony hardvereladása. Elsősorban a PlayStation 3 értékesítése, ami azért nem meglepő, mert küszöbön a PlayStation 4 piacradobása. Az utóbbi években egyre csökkent a japán világcég bevétele, ezért sok áldozatra kényszerül a piacon maradásért. Megszüntette sikeres, de ráfizetéses termékeinek gyártását, felszámolta veszteséges osztályait, több ezer dolgozóját elbocsájtotta, patinás épületeit értékesítette. Valamikor, hírneve teljében a Sony-márkanév minőséget garantált, és a gyártmányainak magas árat biztosított, de azóta jelentősen megváltoztak a piaci viszonyok. Ma már…
Read MoreNovák Valentin: Lelked harmóniát csobog?
Lelked harmóniát csobog? Áthangoltam a vízesést? 17 Csitri patakhang kacagott, cseresznyét ettem, s a dallam íze pirossal megfogott… Csuszamlós kőlépcsőkön fátylad széttörött. Kristály zenével fuvola csalt oda, hisz hamisságod örök. Egy kő volt nálam, egyidős velem, attól létező – meglelem… Akkor meghalt, ott hagyám, picit csiszolt él- tednek dallamán… Zordsötét lombok mögül fénykarnagy belép, kopog, s vezényli máris zaklatott vízfutásod tételét…
Read More