Megszületett a fukusimai lakosoknak első egészségügyi kártérítése

Első alkalommal kaptak kártérítést a nukleáris katasztrófa sújtotta fukusimai atomerőmű környékéről kitelepített lakosok. Egy döntés értelmében kártérítést kapnak a fukusima melletti, 180 fő lakosú Iitate falu kitelepített lakói. A terhes nők, illetve a 18 éven aluli fiatalok személyenként egymillió jent, a többiek ennek a felét. (Egy millió yen, vagyis 2,25 millió forint fedezi egy család körülbelül 8 havi albérleti díját.) A térség többi lakójához hasonlóan az iitateiek is kaptak kártérítést az evakuálásukért. Az újabb kártérítést a késedelméért kapják. Őket ugyanis csak az erőmű katasztrófája után egy hónappal szólította fel a…

Read More

Novák Valentin: Naphosszat ültem. A vizet néztem

Naphosszat ültem. A vizet néztem. Íjként feszülő hátad idéztem. Fogytam a fényben (gyertya a lángtól), nemléted habokon viháncol. Vizek istenének kis szalagján ott lebegett fölfestett neved. Ösvény végén a Talán incseleg… Három Kapum nyílt a folyó partján. Egyik a Vágyé – zsírozva tárult, öbléről ájult, vad kutya kélt. Álomlakomától fájt a gyomra, gyógyítja kimonód ezer gyomja. Másik – Büszkeségem, tépett tollú páva. Mérges csőrével, iszonyú!, 10 nyomban lecsípi vízi szalagod, tollával fedi emlékalakod. Akaratom – hasadt talpú medve, téli vackából, vajh, kikelt-e? Széthajtja-e Vágyam, Büszkeségem? Ott az árnak partján megidéztem……

Read More

Egy, csak egy diák van… – a fukusimai iskolában

Mára csak egyetlen diák maradt a fukusimai általános iskolában. Úgy éli az iskolai életét, mint mindig. Jövőre azonban ő is végez, és kirepül… Tréfának is beillene az egyfős diáklétszámú iskola, de a történet valós, és teljesen komoly. A Fukusima város melletti  Omami általános iskolában már csak a 11 esztendős Szató Takasi tanul.  A fiúcska reggelente fél nyolckor érkezik a valaha 41 növendéket oktató intézménybe, ahol az igazgatóhelyettes és a tanárja köszöntik. Ezután felölti iskolai egyenruháját, és elvégzi a reggeli tornát. Azt követően a tanár és egyszem diákja megkezdi a tanórát…

Read More

Készül az 500 km-rel száguldó lebegővasút

Japánban bemutatták az 500 km/óra utazósebességre képes mágnesvasút (maglev) legújabb generációját, amely 2027-ben állhat forgalomba Tokió ás Nagoya között. A Közép-Japán Vasúttársaság (JR Tókai) 2027-től indítja útjára a Tokió és Nagoya közötti pályaszakaszon az L0 nevű, öt kocsiból álló szerelvényt, amelyet egy 15 méteres áramvonalas „orral” ellátott mozdony húz. A lebegő mágnesvasút (magnev) 40 perc alatt teszi meg a két város közötti távolságot. 2045-re készül el egy újabb pályaszakasz Tokió, és a második legnagyobb város, Oszaka között. Ott a jelenlegi 2 óra 25 perces menetidő 65 percre fog csökkenni. A…

Read More