Szerző: Szerkesztő
Szenteste és karácsony ünnepe
A karácsony története, és ami megmaradt belőle A magyar kultúrában az év legfontosabb ünnepe a karácsony. Ezer éves történettel rendelkezik, melynek gyökerét sajnos kezdjük elfelejteni. Érdemes áttekinteni, honnan is ered a karácsony és annak szokásai, miként köthető hozzá Jézus Krisztus és, hogyan kezdjük elfelejteni az ünnep keresztény mivoltát. A karácsony latinul Nativitatis Domni, azaz az Úr születését jelenti. A karácsony és Jézus születésének idejéről is megoszlanak a vélemények, de a nyugati kereszténység december 25-én ünnepeli a karácsonyt és vele együtt Krisztus születését, mely elsősorban a téli napforduló időpontjára utal. Ezen…
Read MoreJapán Szenteste
Japánban a Karácsony nem vallási ünnep, hiszen nincs sok keresztény az országban. Az ünnepet december 24-én, Szentestén tartják. A párok éttermbe mennek, illetve megajándékozzák egymást, a gyerekeknek partikat tartanak. A tipikus japán karácsonyi étel a rántott csirke, illetve a piskóta. Japánban a Karácsony nem nemzeti ünnep, minden hivatal és üzlet normál nyitvatartással működik.
Read MoreBoldog karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Kegyeletteljes Szentestét és boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak! Az Inter Japán Magazin szerkesztősége
Read MoreDecember 23: Akihito császár születésnapja (天皇誕生日)
Ezen a napon a Császár és Császárné megjelennek a Császári Palota erkélyén, és fogadják az egybegyűlt tömeg jókívánságait. Inter Japán Magazin
Read MoreTop 10 Tény amit nem tudtál Kim Jong-unról (Videó) ?
Sakura temetése
Réges-rég, egy Kiotó melletti kis faluban állt egy szentély. Musubi-no-Kaminak, a szerelem istenének szentélye volt, a kertjében pedig hatalmas, gyönyörű cseresznyefa pompázott, amit Kanzakurának, szent cseresznyefának neveztek. Élt a faluban egy Sodayu nevű, garasos és pöffeszkedő kereskedő. Amikor a leánya, Hanano tizenhét éves lett, Sodayu elkezdett neki férjet keresni a környéken. – Olyan férj kell neked, aki jól bánik majd a vagyonommal – jelentette ki. – Hamarosan tudtodra adom, ki a kiválasztott, te pedig hűen szolgálod majd, mint feleség. Lánya mit mondhatott volna, fejet hajtott atyja előtt, de komornájának, Yukának…
Read MoreKét éve a legnagyobb kereskedelmi mérleghiány alakult ki novemberben Japánban
Két éve a legnagyobb kereskedelmi mérleghiányt regisztrálta Japán novemberben az import vártnál nagyobb és az export vártnál kisebb éves növekedése következtében a pénzügyminisztérium közleménye szerint. Novemberben az import éves bázison 43,8 százalékkal nőtt Japánban a várt 40 százalékos növekedés helyett az októberi 26,7 százalékos éves növekedés után. Novemberben már a tizedik egymást követő hónapban volt kétszámjegyű a növekedés éves összevetésben az alacsony 2020-as bázisérték miatt. Az import nominálisan, jenben kifejezve a legnagyobb lett novemberben 1979 óta. Az import emelkedéséhez a legnagyobb mértékben az olajár növekedése járult hozzá. Az üzemanyagok behozatala…
Read MoreAmuro Namie: FUNKY TOWN / 安室奈美恵(Ének videó) ?
Amuro Namie a szigetország legsikeresebb könnyűzenei énekesnője. 1977-benn született a déli Okinawán. Zenei tehetségét 12 éves korában fedezték fel, innen elindult a siker útján. 19 évesen egyik lemezéből már több mint 3 millió példány kelt el. Azóta megszámlálhatatlanul sok elismerést, díjat kapott. Tv szereplései és videoklipjei elsöprő sikerűek. Ennek magyarázata, hogy Namie az éneklésen kívül kiváló mozgásérzékkel, tánctehetséggel született. A túlhajszolt zenevilágtól rövid időre háromszor is visszavonult. A harmadik alkalom egybeesett édesanyja tragikus elvesztésével (egy rokonuk meggyilkolta). Ám a hatalmas rajongó tábora könyörgésének engedve (alkalmanként több tízezer levelet…
Read MoreAz elvarázsolt fátyol
Egy fiatal parasztlegény nyomorúságosan élt a kunyhójában, de sohasem panaszkodott, mert a természet szépsége mindenért kárpótolta érzékeny lelkét. Egy nap édes illat szállt feléje az erdőből. Az illatáradatot követve egy fenyőfához ért, s az ágai között csodálatos fátylat pillantott meg, nap-és holdsugarakból szőve, csillagokkal teleszórva. A legény megfogta a fátylat, de akkor előtűnt egy ismeretlen lány, és kérlelni kezdte, adja vissza kendőjét. A fiatalember először visszautasította a kérést, erre a lány keservesen sírva fakadt. Az erdő leánya vagyok mondta, és a kendőm nélkül nem térhetek vissza nővéreim közé. – Akkor…
Read More